[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Szexualitás és felvilágosodás

Kormányunk mély küldetéstudatában nem akar szexuálisan felvilágosult nemzetet látni maga körül. A művelődési miniszter nem támogatja az orvosok és szakértők által kidolgozott felvilágosító oktatási program általános bevezetését. A felvilágosító tananyag ugyanis Andrásfalvy szerint „keményen felvilágosult materialista álláspontot” képvisel. Bumm! Mi eddig ezt tudományos kérdésnek gondoltuk, s azt hittük, hogy a fogamzásról némely egyháznak csak egy meghatározott személy esetében van külön bejelentett dogmatikai álláspontja, minden más esetben a genetikával megegyező nézetet fogadnak el. De ha ismét világnézeti kérdéssé vált a szexualitás, ám legyen. Csak az a baj, hogy az efféle tilalmakkal is úgy vagyunk, mint a szexuális tabukkal. Még mielőtt Tóth Tihamér tanulmányozásába fognánk, felhorgad bennünk a kíváncsiság: mit is mondtak ezek az átkos „felvilágosítók”? Tiltott gyümölcsnek kijáró kíváncsisággal olvashatjuk XVIII. századi francia szerzőnket, aki – képzeletben – Bougainville kapitány nyomába eredt, s Tahitiben tanulmányozta az erkölcsöket. E tárgykörben elkövetett egyéb fecsegéseit már nem is mertük idézni. De megérthetjük a miniszter felháborodását is. Szerzőnk halálának évében (1784) jelent meg Kant híres írása, amely a felvilágosodást ama képességünkként határozta meg, hogy merjünk mások vezetése nélkül gondolkodni. A szexuális felvilágosítás és a felvilágosodás tényleg összefüggenek.

Két végtag kéjes dörzsölése

„…sokszor hajlandó vagyok azt hinni, hogy a föld legvadabb népe, a tahitibeli, aki oly féltő gonddal ragaszkodott a természet törvényéhez, közelebb áll egy jó törvényhozóhoz, mint akármely civilizált nép.

– Mert őneki könnyebb megszabadulnia parlagiasságától, mint nekünk visszatérni oda, ahonnan jöttünk és átalakítani helytelen szokásainkat.

– Főként azokat a szokásokat, melyek a férfi és nő egyesülésével kapcsolatosak.

– Lehet, hogy így van. Kezdjük azonban a kezdetével. Kérjük ki jóindulatúlag a természet véleményét és nézzük meg elfogultság nélkül, mit válaszol majd nekünk ebben a kérdésben. (…)

– Megvan-e az udvarlás a természetben?

– Ha az udvarláson az erélyes vagy gyenge eszközöknek azt a változatosságát érti ön, melyet a szenvedély sugalmaz akár a hímnek, akár a nősténynek, akkor az udvarlás megvan a természetben. (…)

– No és a kacérkodás?

– A kacérkodás hazug dolog, mert abból áll, hogy oly szenvedélyt színleljen, melyet nem éreznek. A kacér hím megtréfálja a nőstényt, a kacér nőstény megtréfálja a hímet.

– És az állhatatosság? (…) A mi vidékeinken csaknem mindig abból áll, hogy egy tisztességes férfiú és egy tisztességes asszony makacskodik és kínozza magát. Ilyesmi agyrém Tahitiban.

– És a féltékenység?

– Nincstelen és fösvény állat szenvedélye ez, mely fél a maga elégtelenségétől. Igazságtalan érzés ez az emberben, hamis erkölcseink következménye és a tulajdonjog kiterjesztése egy érző, gondolkodó, akaró és szabad lényre. (…) Mihelyt egy nő a férfi tulajdonává válik és mihelyt egy leánnyal való tiltott élvezetet lopásnak tekintettek, megszületett a szemérem, tartózkodás, illendőség kifejezés. Képzeletbeli erények és bűnök ezek. Gátakat akartak emelni a két nem közé, hogy megakadályozzák őket abban, hogy kölcsönösen szólítsák fel egymást a rájuk kényszerített törvények megsértésére, de ezek a gátak gyakran ellenkező hatást váltanak ki, mert feltüzelték a képzeletet és felkorbácsolták a vágyakozást. Amidőn palotáink köré ültetett fákat látok, meg egy nyakra való ruhadarabot, mely egy nő keblét részben eltakarja, részben látni engedi, úgy érzem, mintha ráébrednék egy titkos visszatérési vágyra az erdő felé és egy hívásra ősi lakhelyünk régi szabadsága felé. A tahitibeli azt mondaná nekünk: Miért rejted el magadat? Mi az, amit szégyellsz? Rosszat cselekszel talán, midőn engedsz a természet legmagasztosabb ösztönzésének? Férfiú, ha tetszel, őszintén mutatkozzál meg. Nő, ha ez a férfi megfelel neked, fogadd őt ugyanazzal az őszintességgel.

– Ne bosszankodjék. Ha civilizált emberként kezdjük is, aligha fejezhetjük be másként, mint a tahitiek.

– Igen, ezek az illendőség szabta előzetes tárgyalások egy lángelme életének felét elemésztik. (…)

– Hogyan eshetett meg azonban, hogy züllésünk és bajaink legtermékenyebb forrásává vált egy olyan ténykedés, melynek valósággal ünnep a célja, amelyre a természet legerőteljesebb varázsa hívogat bennünket s amely a legnagyobb, a legédesebb és a legártatlanabb kedvtelésünk?

– A férfi zsarnoksága folytán történt, aki a nő birtoklását tulajdonná változtatta. Az erkölcsök és szokások folytán, melyek feltételekkel terhelték túl a házastársi egyezséget. Társadalmunk természete folytán, amelyben a vagyoni és rangbeli különbségek határozták meg, hogy mi az, ami illik s ami nem illik. Az uralkodók politikai nézetei folytán, melyek mindent az ő érdekükhöz és biztonságukhoz kapcsoltak. A vallási intézmények folytán, melyek a bűn és az erény nevét kapcsolták oly cselekedetekhez, melyeknek semmi közük sincs az erkölcshöz.

Mily messze vagyunk a természettől és a boldogságtól! A természet uralmát nem lehet letörni. Hiába keresztezzük akadályokkal: továbbra is fennmarad. Írhatod, ameddig csak tetszik érctáblákra, hogy a bölcs Marcus Aurelius kifejezésével éljek, azt, hogy két végtag kéjes dörzsölése bűn, az ember szíve a te fenyegető feliratod és az ő heves hajlama közt fog hánykódni. És ez az engedetlen szív szüntelenül csak követelőzni fog és ijesztő betűid százszor is eltűnnek szemünk előtt az élet folyamán. Márványba vésheted azt, hogy ne egyél ixosz-madarat, se griffmadarat, hogy feleségeden kívül mást ne ismerj és hogy ne lény nőtestvéred férje, csak azon leszel, hogy tilalmaid furcsaságával arányban gyarapítsd a büntetéseket. Kegyetlenné fogsz válni, de semmi eredményt sem érsz el abban, hogy engem természetemből kiforgass.”

???

• Ki beszél?