1956. október 25-én már nem indulhatott a két bérelt francia repülőgép Párizsból Ferihegyre. Prága ajánlotta fel repülőterét: induljanak onnan a magyar olimpikonok. A MÁV illetékesei Budaörsre rendelték a Prágába induló különvonatot, a tatai edzőtáborból Budaörsre érkező sportolók azonban a vasutassztrájk miatt a komáromi hídig autóbusszal mentek. A Duna túlsó partján vonatra szálltak, amely azonban Prága helyett Nymburgban állt meg. Az autóbuszok az egyik csehszlovák edzőtáborba szállítottak bennünket. A tábor vezetői közölték, hogy mivel a francia gépek nem érkeztek meg Prágába, továbbá mivel a fővárosban nem tudják a csapatot elhelyezni, az edzőtáborban kell megvárnunk a gépek érkezését. Ez a hír nyugtalanságot keltett versenyzőkben, vezetőkben egyaránt. A francia légitársaság telefonon közölte, hogy csak a szerződésben rögzített összeg átutalása után szállhatnak fel a gépek. Jelezték továbbá, hogy képviselőjüket rövidesen elküldik Prágába.
Többszöri telefonálás után sem tudtunk Budapesten olyan vezetőt találni, aki intézkedhetett volna ügyünkben. Egy bankszakember otthonról azt tanácsolta, oldjuk meg problémánkat magunk, kölcsönnel vagy valamilyen garanciával, mert itt senki nem tud és nem fog intézkedni…
Amikor minderről beszámoltam, a csapatgyűlés többórás vita után döntött: el innen bármi módon, bármi áron! A klausztrofóbia jelei egyre inkább kiütköztek mindenkin. A társaság azt találta ki: Rerrich Béla és Rozgonyi György kíséretében keressem fel a nyugati államok követségeit, kérjek segítséget, kölcsönt, garanciát. Sürgősen kellett intézkednünk, hogy a francia tisztviselő megérkezésére legyen elfogadható ajánlatunk.
A két fekete Tátra
Gépkocsikba szálltunk, hogy felkeressük a francia, az angol és az amerikai követséget. Rerrich néhány kilométer megtétele után észrevette, hogy két fekete Tátra követ bennünket. Ahol megálltunk, ők is megálltak. A követségek, szombat lévén, zárva voltak. Továbbmentünk a rezidenciákra. A három autó természetesen nagy feltűnést keltett a villanegyedben. Amikor elmondtunk a nagyköveteknek, mi járatban vagyunk – kölcsönt vagy garanciát kérünk –, udvarias, de egyértelműen elutasító választ kaptunk.
A sikertelen vállalkozás után a Hotel Parisba hajtottunk, ahol már várt ránk a légitársaság ügynöke. Minden szimpátiám a magyaroké – kezdte a beszélgetést –, de a gépek pénz, illetve a garancia nélkül nem szállnak fel Párizsban. Ha ma estig nem kapok elfogadható ajánlatot, visszautazom, a szerződés pedig automatikusan érvénytelenné válik. Újabb megoldási változatot ajánlottunk fel: táviratilag kérünk bankgaranciát a Magyar Nemzeti Banktól, tulajdonképpen az államtól, a bérleti díj kifizetésére.
Nem jó – így a francia. – Mi az, hogy magyar állam? A magyar politikai helyzet annyira ellentmondásos és bizonytalan, hogy egy magyar garancia semmit sem ér, akkor sem, ha ez állami eredetű – hangzott a döbbenetet kiváltó válasz. November 3-a volt. Ő már valószínűleg többet tudott, mint mi.
Magyar zászló a prágai utcákon
Mit csináljunk? A csapat órák óta pozitív híreket vár. Eszembe jutott Emmanuel Bosak, a Csehszlovák Sporthivatal osztályvezetője, akivel még diákkoromban ismerkedtem meg. Rerrich Bélát és Rozgonyi Györgyöt arra kértem, tartsa szóval és sörrel a franciát.
Emmanuel Bosak Vaclav Pleskothoz, a hivatal elnökéhez kalauzol. A fiatal, energikus sportvezető egy kéréssel kezdi, még mielőtt megszólalnék:
– A magyar sportolók ne utazzanak be Prágába, maradjanak az edzőtáborban. Két napja piros-fehér-zöld szalagosan sétálnak a prágai utcákon, rendszerint szimpatizánsok kíséretében. Több figyelmeztetést kaptam már a kormánytól, vessek véget ennek a helyzetnek – panaszkodik az elnök nem titkolt szemrehányással.
– Én tudok egy megoldást – vágok közbe.
– Mi lenne az? – kérdezi érdeklődéssel a sportvezető.
– Adjon a csehszlovák kormány pénzügyi garanciát a két gép bérleti díjára – válaszolok –, a szomszéd hotelban ül a francia társaság embere. Ha viszem a garanciát, holnap jönnek a gépek, és elszállunk. Mindketten jól járunk – mondom leplezetlen cinizmussal.
Pleskot telefonhoz nyúl, Vaclav David külügyminisztert kéri. A rövid tárgyalást követően lediktálja a 150 ezer dollárról szóló garancialevelet.
Ezek után az események felgyorsultak. Másnap délelőtt megérkezett a két gép. Felszálltunk. A gépen sok-sok Rude Právo, a címoldalon tankok – üres, komor utcák. A felirat pedig: leverték az ellenforradalmat.
Epilógus
A garancialevelet hazaérkezésem után leadtam a csapat gazdasági vezetőjének. Talán ma is fellelhető a Sporthivatal archívumában, ha van ilyen. A dokumentum, ha meglenne, nemcsak az utazás viszontagságaira emlékeztetne bennünket, hanem másra is. Arra, hogy volt idő, amikor egy idegen légitársaság még másfél százezer dollár erejéig sem bízott a magyar államban.
- Sport [6]