Gyakorlati kérdésekben a filozófusok sokszor csődöt mondanak. Ha Platón részt vett volna egy filozófiai tanszék tanszéki értekezletén, biztosan nem akarta volna, hogy a filozófusok uralkodók legyenek. Nem a filozófiával van baj, hanem a filozófusokkal. Gyakorlati kérdésekben érvelésük könnyen átmegy üresjáratba. A filozófiatörténet főszereplői ilyenkor még rosszabbul szoktak érvelni, mint a mellékszereplők vagy a statiszták. Egy Cesare Beccaria olyan érvekkel ellenezte a halálbüntetést, amelyek ma is elfogadhatók, míg Kant képtelenségeket hozott föl a halálbüntetés mellett. Érthető, ha a szakmán kívüliek nem tesznek különbséget a filozófusok és a filozófia között, és azt kérdezik, mire való a filozófia, ha nem segít a gyakorlati élet kérdéseinek eldöntésében. A szakmabeliek csak nagyon ritkán tudnak erre a kérdésre kielégítő választ adni.
Van jó válasz a szakmán kívüliek kérdésére. „Erre való a filozófia” – mondhatjuk, s közben Kis János könyvére hivatkozhatunk. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akiket az abortusz problémája érdekel, és azoknak, akiket ez a probléma nem érdekel; azoknak, akik érdeklődnek a filozófia iránt, és azoknak, akik nem érdeklődnek; azoknak, akik most ismerkednek a filozófiával, és azoknak, akik már a szakmai viták résztvevői közé tartoznak. Egyszóval: ajánlom mindenkinek. Olvassák el a könyvet, azután olvassák el még egyszer. Ha megértették, akkor megtanulták, hogy mi az, amit filozófiai érvelésnek nevezünk.
Az abortuszvita jogi és erkölcsi problémák csomópontja. A törvényhozónak összhangban kell maradnia a közerkölccsel, hiszen ez szabja meg a vita kereteit: a magzat joga az oltalomra az egyik oldalon – az anya önrendelkezési joga a másikon. Az érvek mindkét oldalon nagyon modernek. A háttérben persze vannak elavult érvek, racionális vagy irracionális meggondolások, féligazságok és aljas hazugságok. Miután a szélsőséges véleményeket nem lehet kompromisszumokkal áthidalni, egyetlen lehetőségünk, hogy mindkét oldal igazát megvizsgáljuk.
Kiindulópontunk egy ilyen vitában nem lehet a semlegesség álláspontja. Kis János egyértelműen az anya önrendelkezési joga mellett foglal állást. Ellenfeleit nem kezeli sem ostobának, sem gonosznak. Érveiket jobban fogalmazza meg, mint ahogy arra ők maguk képesek lennének. Módszere abban áll, hogy analóg példákkal mozgósítja az olvasó erkölcsi intuícióit. Az analóg esetekben hozott döntés azután az olvasót az abortuszvitában is hasonló döntésre kényszeríti. A szerzővel ellentétes álláspontot képviselő olvasó persze ellenállást próbál kifejteni: nem adja meg magát a szerző logikai csábításának, mert attól fél, hogy a csábítás áruláshoz vezet. Legjobb stratégiája az, ha az analógia érvényességét támadja. Ha ez sikertelen, és az erkölcsi intuíciók egyértelműen a szerző oldalára sodorják, akkor elárulva fogja érezni magát. Ekkor vagy feladja az álláspontját, vagy elismeri, hogy érvek hiányában, érzelmi alapon határozott álláspontja igazáról.
Az egyik alappélda ismeretes az abortuszirodalomból: egy amerikai etikus, Judith J. Thompson konstruálta. Egy vesebeteg asszony megmentésére kiszemelnek és elrabolnak egy egészséges férfit. A férfit elaltatják, majd csövekkel összekötik a beteg asszony veséjével, hogy ily módon a férfi veséje mindkettőjük vérét tisztítsa. Ha a férfi ezt eltűri, az asszony veséje regenerálódik, és az asszony meggyógyul; viszont ha a férfi kitépi magából a csöveket, és eltávozik, az asszony meghal. Még ha erkölcsi intuícióink elmarasztalják is azt a férfit aki nem tűri, hogy a testét így használják, akkor sem mondhatjuk, hogy bárkinek joga volna a férfit visszatartani.
Aki erkölcsi meggondolások alapján a törvényhozó segítségével kényszeríteni akarja az anyát a magzat kihordására, nehezen fog megbirkózni ezzel a példával. Ha azt próbálja kimutatni, hogy az analógia sántít, és az abortusz problémája nem hasonlítható össze a vesebeteghez kötött férfi problémájával, akkor kisebb változások árán a példa közelebb hozható az abortuszproblémához. Az abortusz szélsőséges ellenfele itt nem fog további engedményeket tenni. Érvek hiányában azt fogja mondani azoknak, akik a szerző érvelésével egyetértenek, hogy ő érzelmi alapon döntött az abortusz ellen. Kétségtelen, hogy sokan döntenek indulatok és érzelmek alapján az abortuszról – ez a könyv nem nekik íródott. Akinek nincs ellenérve, az ellenfele védőjét pocskondiázza. A másik érvel, ő pedig érvelés nélkül tudja, hogyan kell döntenie. A másik meggyőzni kíván, ő pedig legyőzni akar. Önmagát zárja ki a dialógusból, aki nem hajlandó érvelni, és érvelés helyett ellenfelét minősíti. Például idegen gondolkodónak minősíti, mondván, hogy a könyv gondolatmenete idegen mintát követ: az amerikai abortuszirodalomra támaszkodva tárgyalja a problémát. Az ilyen típusú kifogásokra azt tudom válaszolni, hogy Kis János könyve nem követ mintát: ez a könyv egy eredeti gondolkodó műve, aki jól ismeri a téma irodalmát. Ezt a könyvet érdemes lenne lefordítani angolra: a szakma amerikai művelői is sokat tanulhatnának belőle.
A szerzőnek persze vannak érzelmi elkötelezettségei is. Nem éppen higgadt érvelés alapján írja, hogy „nem tartanánk ép erkölcsi érzékűnek azt az embert, aki szerint nincs abban semmi borzasztó, hogy egy megfogant, fejlődésnek indult magzat a kórházi hulladéktárolóban végzi” (165. o.). Igaz: ép erkölcsi érzékű ember elborzad – tudniillik, ha valaki ilyen nyersen fogalmaz, ha azt mondja: „a magzat a kórházi hulladéktárolóban végzi.” Talán az én erkölcsi érzékemet is el lehet marasztalni, de ha az anya élete veszélyben van, én nem szoktam arra gondolni, hogy a magzat hol végzi. Engem Rebeka jajkiáltása ráz meg, amikor azt olvasom: „Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében. Akkor monda: Ha így van, miért vagyok én így?” (Mózes 1. könyve, 25.22.) Amikor a magzat továbbfejlődése és az anya élete között kell választani, az esetek túlnyomó többségében habozás nélkül az anya életét választanám. A kifejlett magzat vagy újszülött gyermek alkalomadtán agresszor is lehet. „Nehéz szülése volt” – ez a bejegyzés gyakran található meg halálokként a XIX. századi magyar anyakönyvekben. Ilyen esetben az anya agresszió áldozata, s az agresszor iránt nincsenek pozitív érzelmeim.
Nem várom el mások egyetértését – az olvasó talán mindezt másképpen látja. De ha az olvasó hajlandó belemenni a racionális vitába, ha úgy gondolja, hogy az értékek és vélemények pluralizmusa a törvényhozás és a jogállam tiszteletét megérdemli, akkor ezt a könyvet útmutatóként használhatja. „Ameddig a sikkasztás nekem hasznos, nem lehet bűntett” – mondja a lebukott bankigazgató. De akármit mond is, a büntetést megérdemli: a szankció független a bűnös beállítottságától. Magánéletünkben gondolhatjuk, hogy az emberi élet szent; a szentség fogalmát kiterjeszthetjük a magzatra, sőt még a jövő meg nem született nemzedékeinek életéről is beszélhetünk, hiszen minden egyes terhességmegszakítás egy ősrégi lánc vége. De egy jogállamnak nem lehetnek erre szankciói. Az állam érdeke nem az élet szentsége, hanem az élethez való jog oltalmazása. Ez pedig annak és csak annak jár, aki e jog alanya lehet.
Az olvasónak, aki Kis János könyvét alaposan – esetleg kétszer is – elolvasta, házi feladatot ajánlok. Próbálja most a saját érveivel a megengedés vagy – ha úgy tetszik – a tiltás tételét alátámasztani. A szerző érvei és ellenérvei persze segítségére lesznek, de ha értékeli ezeket az érveket, ha alkalomadtán jobb érveket és ellenérveket tud felhozni, akkor nemcsak az abortuszproblémát fogja jobban megérteni, hanem része lesz egy olyan tevékenységben, amely már Platón idején is ősrégi volt, és amely szoros közösséget teremt még azok között is, akik nincsenek egy véleményen. Filozofálni fog, és mint filozófus fog gondolkodni.
(A szerző filozófus, egyetemi tanár Amerikában. Magyar származású.)
- Kultúra [6]