Idegenfelismerés
A habzó szájú népvezér szerint az ellenzék részben a „zsidó befolyás” biztosításán munkálkodik, ezért győzelmük az idegen elemek uralmát, a magyarság tragédiáját jelentené. Ellenszerül a „magyarság idegenfelismerő képességének” helyreállítását is javasolja a Magyar Élet Fórumának alelnöke. Kíváncsian várjuk, mikor jut el annak felismeréséig, hogy az „idegenfelismerést” nagyon megkönnyíti, ha az érintetteknek bizonyos jeleket kell viselniük. Az arcvonások ugyanis nagyon megtévesztőek, az átkos szekularizáció előrehaladtával pedig a férfiaknál sem lehet biztosra menni.
Mi most egy másik idegenfelismerő játékot játszunk, már csak azért is, mert nagyon kell az egyértelmű beszéd. 1829-ből származó szövegünk szerzője (1800–1859) valóban „idegen”, az angol történetírás nagy alakja, aki egy ideig gyarmati tisztviselőként működött. Később a parlamentnek is tagja lett. A bőrfejűek „egyoldalú” üldözését alvezérükkel egyetemben túlzottnak tartó fórumosoknak felhívjuk a figyelmét, hogy a baj nem jár egyedül: szemelvényünk írója közzétett egy cikket a négerek emancipációja érdekében is.
A zsidók és a politikai hatalom
„Az alkotmány, bizonygatják, lényege szerint keresztény; tehát ha a zsidóknak hivatalt adnának, ezzel aláásnák az alkotmányt. Az sem igaz, mondják, hogy a zsidók sérelmet szenvednének, amikor kizárják őket a politikai hatalomból, hiszen joga a hatalomhoz senki emberfiának nincsen. (…) E furcsa nézetek megvédelmezése azonban még leglelkesebb híveik számára is kemény diónak bizonyulna. Ha senki emberfiának nincsen joga a politikai hatalomhoz, akkor ez zsidókra és keresztényekre egyaránt vonatkozik. (…) [Angliában] a katolikusok és zsidók jogfosztottsága ezen a téren csak azért maradhatott fenn olyan sokáig, mert az emberek nemigen szoktak eltöprengeni azon, hogy milyen célt szolgál az állam. Így hallhatunk azután lényegük szerint protestáns államokról vagy lényegük szerint keresztény államokról, jóllehet ezeknek a kifejezéseknek pontosan annyi értelmük van, mintha lényege szerint protestáns szakácsművészetről vagy lovaglótudományról beszélnénk. Az államnak az a célja, hogy fenntartsa a békét, hogy arra késztessen bennünket, hogy vitás ügyeinket döntőbíróságok, ne pedig az ököljog alapján oldjuk meg, és hogy szükségleteinket munkával, ne pedig fosztogatással elégítsük ki. Az állam gépezetét ennek az egyetlen feladatnak a betöltésére hozták létre, és minden bölcs kormányzat egyedül ezt tekinti legfőbb céljának. Ha akad az embereknek olyan csoportja, amelyik nem érdekelt vagy nem érzi érdekeltnek magát a tulajdonbiztonság és a rend fenntartásában, akkor ennek a csoportnak csakugyan helytelen volna részesednie abban a hatalomban, amely éppen a fentiek biztosítására jött létre. Azt azonban még nem is sejtjük, miért lenne valaki alkalmatlan ennek a hatalomnak a gyakorlására csak azért, mert szakállt visel, mert nem eszik sonkát, vagy mert zsinagógába jár szombatonként, nem pedig templomba vasárnaponként.
A kereszténység és a judaizmus közötti különbségek nagyon is lényegesek olyankor, amikor arról kell döntenünk, alkalmas-e valaki püspöknek vagy rabbinak. Ahhoz azonban, hogy elöljárónak, törvényhozónak vagy pénzügyminiszternek alkalmas-e valaki, éppoly kevés közük van, mint ahhoz, hogy vargának jó lenne-e az illető. Esze ágában sincs senkinek a vargákat arra kényszeríteni, hogy elkötelezzék magukat az igaz keresztény hit mellett. Nincs ember, aki ne talpaltatná a cipőjét szívesebben egy eretnek vargával, mint olyasvalakivel, aki mind a harminckilenc cikkely mellett hitet tett ugyan, ár azonban még soha nem volt a kezében. És nem azért éreznek így, mert közömbösek a vallás iránt, hanem azért, mert nem látják be, ugyan mi köze lehet a hitnek a cipőtalpaláshoz. Ám a vallásnak pontosan annyi köze a cipészmesterséghez, mint a költségvetéshez vagy a katonai kiadásokhoz. …
De az már mégiscsak gyalázat, jelentik ki a törvényjavaslat ellenzői, hogy keresztény közösség számára zsidók hozzanak törvényt. Nyilvánvaló, hogy itt eleve eltorzítva vetődik fel a kérdés. Nem arról van szó, hogy a zsidók hozzanak törvényeket egy keresztény közösség számára, hanem arról, hogy egy keresztényekből és zsidókból álló törvényhozó testület hozzon törvényeket egy keresztényekből és zsidókból álló közösség számára. Ezer esetből kilencszázkilencvenkilencben a rendőrségre, a polgári és büntetőjogra, valamint a külpolitikára vonatkozó valamennyi kérdésben a zsidóknak mint zsidóknak semmiféle érdekellentétük nincsen a keresztényekkel, de még az anglikánokkal sem. Az egyházi intézményekre vonatkozó kérdésekben különbözhet ugyan éppenséggel a zsidók és az anglikánok véleménye, de semmivel sem jobban, mint a katolikusoké vagy anglikánoké, vagy az independenseké és az anglikánoké…
Az angliai zsidók, bizonygatják nekünk, nem angolok. Külön népet alkotnak, mondják; test szerint ugyan a mi szigetünkön élnek, erkölcsileg és politikailag azonban zsidó testvéreikkel alkotnak közösséget, akik elszórtan élnek szerte a világon. Egy angol zsidó úgy tekint egy holland vagy portugál zsidóra, mint honfitársára, míg a keresztény angolt idegennek tekinti. A hazafias érzésnek ez a hiánya, állítják, alkalmatlanná teszi a zsidókat arra, hogy politikai szerepet töltsenek be. (…)
Hiszen, mondogatják, maga a Szentírás is kijelenti, hogy a zsidók egy napon vissza fognak térni a tulajdon országukba. Így hát számukra korántsem lehet olyan fontos Anglia jóléte, mint mások számára. Nekik ez az ország nem hazájuk, mindössze átmeneti tartózkodási helyük, a szolgaság háza. Ez a gondolatmenet a szofizmáknak ahhoz a csoportjához tartozik, amelynek segítségével a leggyalázatosabb üldöztetést is könnyedén igazolni lehet. Emberek fejére olvasni azokat a gyakorlati következtetéseket, amelyeket mi magunk vontunk le vallásuk tanításaiból, ők maguk azonban nem vállalják őket, a vitában alattomosság; a kormányzásban pedig egyenesen bűntett.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]