A mi kedves Balaskónk legújabb költőhelyén, a Pesti Hírlapban (szeptember 11.) olyan sok szépet írt Solt Ottiliának a múlt heti számunkban megjelent cikkéről, hogy nekünk is illik valamivel viszonozni a jóindulatát. Mi, sápadt humanisztikus betűrágók mit adhatnánk mást, mi lényegünk: filológiai adalékot. Hogy ne merüljön feledésbe, ki hozta vissza a századvégi magyar publicisztikába azt a termeszhasonlatot, amelyet ezentúl a Soros-nyűvő Zacsek nevéhez kötne a gyarló közemlékezet, ha mi most nem idéznénk fel – 1990 szeptemberéből – az ősforrást. Jenő levele a Kedves Ringhez az Egyesült Államokból:
„Megérkeztünk a négerkérdéshez. A színes bőrűek ugyan afrikai amerikaiaknak nevezik magukat, a soraikból kiemelkedők ezrei ugyanolyan amerikaiak lettek, mint akár az írek; a felzárkózni képtelenek viszont valóban afrikaiak, szerintem rosszabbak is, mert őseik kevésbé voltak agresszívak. (Sic!) Nyilván sokakban ellenérzést váltanak ki szavaim, de ebben az esetben ragaszkodnom kell az ún. utca emberének véleményéhez, aki nem hordja a zsebében a humanisztikus elveket tartalmazó enciklopédiákat, hanem a mindennapi kényszereknek kényszerűen engedni kénytelen, mert különben pórul járhat, el is pusztulhat. (…) Egy utcában elég egy-két ilyen színes bőrű család, és megvan a baj. Általában munkanélküli segélyből élnek, délutánra már a kábítószer hatása alatt követik el a legkülönfélébb bűncselekményeket, amit itt most nem részletezek, de annyit megemlíthetek, hogy a gyilkosságok sem ritkák. (…)
Dél a korábbi rosszaságáért megkapta azt a jutalmat, hogy náluk nincsen négerkérdés, mert néger sincs (ez itt egy egészen komoly állítás – R. S.), mert a színes bőrűek elmentek boldogítani északi felszabadítóikat, örömükben szétrágják, mint a TERMESZEK, a régi hősök leszármazottainak otthonait. Ilyen a történelmi igazságszolgáltatás. Mi már tapasztalhattunk hasonlót, és a jövő is hasonló tanulságokkal fog szolgálni.
Öleléssel
Jenő”
(Ring, 1990. szeptember 19.)
Próféta voltál, Jenő!
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]