Az idő ugyanakkor a kibontakozás malmára is hajtja a vizet. Hiszen még ez évben választásokat kell tartani – ezzel kerül pont a vagyonügyben hozott alkotmánybírósági döntés és a társadalombiztosítási önkormányzatok i-jére –, ehhez viszont szeptember végéig választási törvényt kell hoznia a parlamentnek. Három minisztérium (munkaügy, belügy, igazságügy) szerzősége alatt el is készült a törvénytervezet, azt mutatták be az ÉT-en, hogy ezután az e heti kormányülésen is terítékre kerüljön.
A tervezetben talán az a legfontosabb, ami kimaradt belőle: az MDF Monopoly-csoportjának szorgalmazása. A Monopoly és Schamschula államtitkár szerint nem volna rossz, ha a munkavállalók – úgymond – összességére, vagyis az államra háramlana a szakszervezeti vagyonból annyi, amennyinek arányában a választók távol maradnak a szavazástól. A javallat ellentmondott volna az alkotmánybírósági határozatnak is (Beszélő, május 3.), mivel ennek értelmében – bármily furcsán hangzik – a szakszervezeti vagyon a szakszervezeteket illeti meg. Mivel a Monopoly ötletét végül is ejtette a minisztériumi hármas, elhárult a legfőbb akadály a kormány és a konföderációk közti megegyezés útjából.
A tervezetből azonban kimaradt még valami, ami viszont kifejezetten sajnálatos: a három szerző-minisztérium megfeledkezett arról a kérdésről, hogy a választások nyomán az egyes szakszervezetek hány képviselőt küldhetnek a társadalombiztosítási önkormányzatokba. Természetesen elhangoztak kormányoldalról ígéretek, hogy a hiányosságot a parlamenti vita közben, önálló képviselői módosítványok formájában orvosolják, ám addig is, amíg ez nem történik meg, élnünk kell a gyanúperrel: bizonyos kormányköröknek érdekében áll a társadalombiztosítás állami kézben tartása, a reform halogatása.
Mivel a tb-önkormányzati részvétel kérdése kimaradt az elaborátumból, a tervezet egyelőre nem egyéb, mint a vagyonvita megoldására tett javaslat. A minisztériumi hármas három választást akar: az ez évben sorra kerülő választás után – három-három év szünetet közbeiktatva – további választásokat írna ki, és a vagyonfelosztás ennek megfelelően három részletben bonyolódna le. A Liga viszont egyetlen választást, és így azonnali teljes vagyonfelosztást szeretne, hogy ne legyen többé bizonytalanság a szakszervezeti javak körül, senki ne kérdőjelezhesse meg többé az említett alkotmányos elvet.
A tervezet szerint a választáson mindenki, állampolgári alapon részt vehet. Két változatot dolgoztak ki arra, kik indulhatnak a választásokon: vagy az ÉT munkavállalói oldalán helyet foglaló konföderációk plusz még az a szövetség, amely a sehová sem tartozó szakszervezeteket tömöríti; vagy az egyes szakszervezetek, akik induláskor bejelentik, mely konföderáció (szövetség) javára gyűjtik a rájuk adott szavazatokat. Bizonytalanságot sejthetünk itt, amelyet közjogias aggályok táplálnak: mert vajon honnan tudni eleve, hogy csak azok a konföderációk léteznek honunkban, amelyek a taxisblokád óta az ÉT-ben serénykednek? Viszont fölmerül egy másik, nagyon is gyakorlati aggály.
Választás telefonkönyvből?
A javaslattevő minisztériumi hármas ugyanis – az olcsóság és a zökkenőmentes számítógépes feldolgozás szempontjait szem előtt tartva – kiköti: a szavazólapoknak országszerte egységesnek kell lenniük. A szakszervezetek száma jócskán meghaladja az ezret. Mármost ha a második, közjogilag mégoly makulátlan verzió kerekedik fölül – amely szerint, mint írtuk, az egyes szakszervezetekre kell szavazni –, akkor a szerencsétlen választópolgároknak valóságos telefonkönyvvel kell majd megbirkózniuk szomorú szavazófülkei magányukban.
Cserebere a szünetben
A vasárnapi ÉT-ülésen, mielőtt mindennek vitája megkezdődött volna, a munkavállalói oldal szünetet kért, s ezalatt megszületett a közös szakszervezeti álláspont a választás vitatott kérdéseiről. Amint e rovat olvasói bizonyára emlékeznek rá, az ágazati vagyon felosztása ügyében az MSZOSZ eddig külön választást akart, ellentétben az öt másik, vagyonügyben már korábban közös nevezőre jutott konföderáció (a Liga, a munkástanácsok, az autonómok, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) álláspontjával.
A vasárnapi megállapodás idevonatkozó pontja szerint: „Az e törvény alapján megtartóit választás eredménye alapján a volt SZOT-vagyon és az ágazati vagyon elosztására megkülönböztetett eljárásban kerüljön sor az érintett konföderációk és szakszervezetek kényszertárgyalásai útján. Ennek lehetséges módszerét a szakszervezetek dolgozzák ki.”
Az MSZOSZ tehát elállt attól a követelésétől, hogy külön választással döntsenek az ágazati vagyonokról, ehelyett az elosztás elvét a konföderációkra leadott szavazatok szabnák meg, a részletekről pedig az ágazati szakszervezetek kötelesek volnának tárgyalni a vagyontalan érdekvédőkkel.
Cserébe az öt konföderáció elfogadta az MSZOSZ-nek azt a követelését, hogy „A munkáltatónál történő választásnál a szavazólapokon fel kell tüntetni a munkahelyen működő és az adott konföderációhoz tartozó szakszervezet nevét”. A törvénytervező minisztériumok ugyanis általában lakóhelyi (s csak az 500 fősnél nagyobb munkáltatóknál munkahelyi) választást szorgalmaznak, a munkavállalói oldal már 15 fős munkahelyeken is lehetővé tenné a választás megrendezését. (A Liga kivételével, amely egyelőre nem mer nyilatkozni a munkahelyen szavazó munkavállalók minimális számáról.)
A munkahelyi szavazás várhatóan növeli a választók aktivitását, így érdeke lehet valamennyi szakszervezetnek; de különösen az MSZOSZ-nek, hiszen neki van a legtöbb alapszervezete. Ha ezenkívül az idézett munkavállalói kívánalom is megvalósulna, munkahelyenként külön-külön szavazólapokat kellene készíteni, így egyfelől a szavazólapokon a tagszervezeteken keresztül lehetne reklámozni a konföderációt (a legtöbb esetben tehát az MSZOSZ-t), másfelől viszont nem kis nehézségekbe ütközne a szavazatok országos összesítése.
Az anyagmegmaradásról
Ennek ellenére a választások technikai kérdéseiben a kormányoldal hajlandónak mutatkozott a változtatásra. Két ponton maradtak meg a nézetkülönbségek az ÉT-ülés folyamán. A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a vagyont három választás alapján, három részletben osszák föl. A másik vitás pont a választások finanszírozása. Vajon nem ártana-e a szakszervezetek népszerűségének – vitázott cinikusan Schamschula államtitkár az előző alkalommal, augusztus 14-én –, ha a választások finanszírozása céljából felemelnék az adókat? Ebből kerekedett az a szóváltás, amelynek végén az államtitkár „a fenébe” küldte Kalmár Béla Liga-ügyvivőt.
A hangvétel két héttel később szelídebb lett, ám a kormányoldal továbbra sem hajlandó többet adni annál az 500 millió forintnál, amelyet a tb-önkormányzati választás céljaira már elkülönítettek. Minden további költséget a fölosztandó szakszervezeti vagyonból kell állni – így a kormány. A szakszervezetek szerint a választás költségeit az államnak kell fedeznie.
Nyilván azért gondolkodnak így, hogy legyen miért választásokat rendezni. Az anyagmegmaradás törvénye szerint ugyanis nem lehet ugyanazokat a javakat elosztani a küzdelem jutalmaként, mint amit fölélnek a küzdelem hevében.