Neményi László

Nyomtatóbarát változat

„Szégyelljetek magatokat!” – ordította a Bild Zeitung méteres címsora a legsúlyosabb rostocki zavargásokat követő napon. Az imigyen megszólítottak nem a gyilkos erőszaktól sem visszariadó bőrfejűek voltak, nem is a nekik drukkoló „békés” rostocki polgárok, hanem a vezető német politikusok Kohltól Engholmig, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt. A politikusok bűne a Bild Zeitung szerint az, hogy csak beszélnek, de nem tesznek semmit a Németországot elöntő menekültáradat ellen. A derék polgár pedig mit tehet mást e menekültáradat és a politikusi tétlenség fölötti kétségbeesésében, minthogy megtapsolja a bőrfejűek figyelemfelkeltő akcióit. Akiknek brutalitását és ideológiáját egyébként minden tisztességes német elítéli.

Pártpolitikai színjáték


Tény: a német pártok között már több mint egy évtizede a viszály almája az alaptörvénynek az a paragrafusa, amely minden politikai üldözöttnek menedékjogot ígér német földön. A modern kori népvándorlás ezt az ígéretet nyilvánvalóan beválthatatlanná tette, s éppen ezért az alaptörvénynek a CDU és a CSU által szorgalmazott módosítása is ésszerűnek tűnik. De csak abból a szempontból, hogy az alkotmányjogi fikciót a restriktív joggyakorlathoz kellene igazítani, ha már fordítva nem megy. Úgy tenni azonban, mintha egy alkotmánymódosítás a Németországba vágyó nyomorultaknak akár csak töredékét is vissza tudná tartani szándékától, cinikus pártpolitikai színjáték. Szinte egyedüli célja az, hogy a menekültek okozta társadalmi problémákat az alkotmánymódosítást ellenző pártok nyakába lehessen varrni.

Ráadásul a keresztény pártoknak az alkotmánymódosítás mellett agitáló retorikája részben alkalmas arra, hogy az idegengyűlölő szellemiségnek a demokratikus társadalomért aggódó tiszteletreméltóság látszatát kölcsönözze. Álláspontjuk e morális kétértelműsége aztán kitűnő alkalmat nyújt az alkotmánymódosítás minden liberális, szociáldemokrata és zöld ellenfelének arra, hogy olyan rendes ember szerepében tetszelegjen, aki semmilyen engedményre nem hajlandó az idegengyűlölettel szemben. Ez az elvi tántoríthatatlanság lehet erényes, de politikailag aligha bölcs. Az ideológiai iszapbirkózás ugyanis kontraproduktív. Az alkotmánymódosítást ellenző pártok minden bizonnyal jobban tennék, ha arra hívnák fel a közvélemény figyelmét, hogy a szegény országokból a gazdag országokba irányuló jelenlegi migrációs mozgalom gyakorlati szempontból természeti esemény, amelyet rövid távon és vállalható eszközökkel feltartóztatni nemigen lehet. Az pedig még jobb lenne, ha ezt a tényt a menedékjog szigorításának hívei is megszívlelnék. Csak ekkor lehetne ugyanis olyan menekültpolitika megfogalmazásában reménykedni, amely elérhető és erkölcsös célokat tűz maga elé: a bevándorlás nagyságrendjének elviselhető szinten való tartását és negatív társadalmi hatásainak enyhítését.

Rostock is kapóra jött

A két keresztény párt azonban sajnálatos módon szem elől tévesztette, hogy a menedékjog szigorítása csak eszköz, és nem cél. Éppen ezért mintha nem is tartanák feladatuknak a menekültek jelenléte által okozott feszültségek enyhítését. Inkább arra törekszenek, hogy ezeket a feszültségeket instrumentalizálják. Minden tolvajláson kapott és minden idegenellenes erőszak áldozatává lett menekült muníció az alkotmány módosításáért vívott küzdelemben. Merész dolog lenne azt állítani, hogy ok-okozati összefüggés van a keresztény pártok menekültpolitikája és a rostocki zavargások között. De az kétségtelen, hogy a Rostockban történtek is kapóra jöttek a keresztény pártoknak. S ezt – botrányos módon – nem is akarták titkolni. Természetesen mélységesen elítélték a randalírozó bőrfejű suhancok brutalitását. De ugyanakkor megértést tanúsítottak az ifjakat buzdító polgárok iránt. A CDU és a CSU számára Rostock tanulsága is elsősorban az, hogy az alkotmánymódosítás tovább már nem halogatható.

A CDU és a CSU tántoríthatatlansága nem tévesztette el hatását az alkotmánymódosítás ellenzőire sem. Első ijedtükben a szociáldemokraták és a liberálisok is kinyilvánították kompromisszumkészségüket. Ez az adott pillanatban még akkor is elszomorító dolog, ha az alkotmánymódosítás valóban elengedhetetlenül szükséges egy értelmes menekültpolitika kidolgozása érdekében. Ez ugyanis nem a CDU és a CSU diadala lenne, hanem a neonáci sihedereké. S van abban a hallgatólagos érvben valami mélységesen erkölcstelen, hogy „nem lehet több menekültet beengedni, mert neonáci ifjaink agyonverik őket, ami rossz fényt vetne Németországra”.

Ráadásul Rostock valójában nem elsősorban a menekültpolitika számára szolgált tanulságul. A zavargások ürügyéül ugyan kétségkívül a menekültkérdés szolgált, de az okot a „keletnémet kérdésben” kell keresni, amely további, igen fogós kérdéseket vet fel. Milyen módon lehet, szabad, kell a keletnémet fiatalok körében hódító neonáci eszmék ellen fellépni? A felvilágosításnak, általában a szociálpedagógiai megközelítésnek egyelőre nincs túlzottan nagy hatása. De léteznek-e olyan kényszerítő eszközök, amelyek alkalmasak a demokráciához való szoktatásra? S ha nem, mi a teendő?

Rostock egyik lakótelepén három éjszakára hatályon kívül helyeződött a jogállam. Egy bizonyos: nem szabad megengedni, hogy Rostock iskolát teremtsen.

• Külföld