Adminisztratív baki
A Legfelsőbb Bíróság Társadalmi Szervezeteket Nyilvántartó Osztálya 1252 bejegyzett szakszervezetről tudott szeptemberben. Ebbe beletartozik hetven MSZOSZ-es és háromszáznegyven Liga-egység, de akadnak közöttük olyan ágazati szövetségek is, amelyeknek tagszervezetei nincsenek benne a bírósági nyilvántartásban. Az ilyen tagszervezetek bár önálló jogi személyek, jogi személyiségüket az „anyaszervezet” bejegyzésétől származtatják.
A SZOT átalakulásakor, a demokratikus felbuzdulástól vezettetve az ágazatok külön-külön jegyeztették be magukat. A döntési jogköröket egyre lejjebb adva, a szétdarabolódás felé vettek irányt. Egyes ágazatok megengedték, hogy az üzemi szint is bejegyeztesse magát. Ez végzetes lépésnek bizonyult: az önállósult kis szervezetek könnyen kiléphettek a szövetségből, és többen meg is tették ezt. Később az MSZOSZ felhagyott szervezetei önálló bejegyzésével, így megállította a gyors szétesést.
A mozgalom bővelkedik sikeres és sikertelen kilépési kísérletekben. Például a Vas Megyei Egészségügyi Szövetség alapszervezetei az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetéhez tartoztak, és nem voltak alapszervezeti szinten bejegyezve. Megyei szövetséget alapítottak, ezt a bíróság bejegyezte, bár a Legfelsőbb Bíróság egyszer már úgy foglalt állást, hogy közvetett jogi személyiségek nem alkothatnak szövetséget. A megyei szövetség kilépett az EDDSZ-ből, és önállóan akart működni, de egy feljelentés nyomán a Legfelsőbb Bíróság kimondta megszűnésüket, így két tucat alapszervezete is elveszett. A szintén származtatott jogi személyiségű szeghalmi MEDOSZ-szervezet viszont szétesés nélkül igazolt át a Ligába, sőt arra is találtak jogi megoldást, hogy vagyonukat magukkal vigyék.
Az önálló ágazatok is elhagyhatták – még a SZOT-korszak végén – a monolit szakszervezetet, és néhány más ágazatban tevékenykedő kisebb szervezetet felszippantva maguk is konföderációkat alkothattak. Így jött létre az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja, amelyet a SZOT-ból kiugrott vegyészek mellett sok kisebb szervezet alkot, és hasonlóan, bár nagyobb ágazati szakszervezetből jött létre a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezetek Tanácsa is.
Egyesüljetek!
Az 1989. évi II., egyesülési törvény kimondja, hogy 10 fő alakíthat társadalmi szervezetet, pártot, egyesületet, szakszervezetet. Ez az alacsony határérték tette lehetővé a szakszervezetek számának gyors növekedését. E folyamatot nemcsak a ’89-es kedvező politikai széljárás, hanem a tényleges vállalati problémák is elősegítették. Ezenkívül igen lényegesek a régi munkatörvénykönyv rendelkezései, hiszen a magyar munkajogban a szakszervezeti jogok legnagyobb részét vállalati szinten lehetett érvényesíteni, az ágazati szint szerepe ekkor még jelentéktelen volt. (Sajnos, e tekintetben ma sincs komoly áttörés, gondoljunk az utóbbi idők majdnem semmitmondó ágazati kollektív szerződésére: Beszélő, július 25., bányászat.)
Magyarországon a bejegyzéses típusú szakszervezetek jöttek létre, jogi személyiségük okán lehetnek partnerek. A kis létszámmal induló szervezetek – például a Liga egységei – akár tíz fővel is szakszervezet lehettek, de hamar kiderült, hogy ha nincs kellő támogatottság az aktivisták mögött, könnyen elnyomják őket. Ezért a Liga területi szövetségeket hozott létre, így segíteni tudta kis létszámú jogi személyeit. A területi strukturálódás mellett szólt a Megyei Munkaügyi Tanácsokban való képviselet és a szolgáltatások decentralizálása iránti igény. Az MSZOSZ funkciótlanná váló területi rendszerében pedig a tisztségviselők vagyonkezelő bürokraták lettek, akik – igazi felhatalmazás nélkül – felvállalták a képviseletet a Munkaügyi Tanácsokban is.
Búcsú a kicsiktől
Vállalati szinten megoldhatatlan problémává vált a szakszervezetek egyenlő jogú képviselete. A MÁV vezetése például 12 szakszervezettel tárgyal – ha hajlandó rá. Ezért az új Munka Törvénykönyve bevezette a reprezentativitás fogalmát, azt, hogy csak a támogatott szakszervezetek kapjanak igazi jogosítványokat. Így A Munka Törvénykönyve lefejezi a 10 fős szakszervezetek nagy részét. Nem köthetnek kollektív szerződést, nem emelhetnek kifogást a munkáltató intézkedéseivel szemben – így kérdéses, hogy miért állnának mellé a dolgozók. De valószínűbb, hogy tisztségviselőiket kirúgják, mielőtt még szót emelnének a kollégákért, hiszen őket nem illeti meg a munkajogi védelem sem. Ez a hattyúdalát jelenti az alulról építkező mozgalmaknak, az év végétől nem alakulhatnának meg a kis létszámmal induló szervezetek, mint amilyenek a Ligához csatlakozott pedagógusok, vasutasok, kamionosok voltak, és mára már együttvéve közel 100 000 tagot sorakoztatnak a Liga-zászló alá.
A munkanélküliség növekedésével a szakszervezetek taglétszáma csökken, hiszen ha a vállalat megszűnik, sorsát a szakszervezet sem kerülheti el. Bármilyen jól működött például a Hajtómű és Festőberendezések Vállalatánál működő független szakszervezet, a gyár megszűnésével a beszervezett emberek elvesztek a mozgalom számára. A helyzet feloldása lehet a területi alapon szerveződő városi szakszervezeti forma, amelyben a tagsági viszony fennmarad a munkaviszony megszűnése után is. Igaz, kérdéses, hogy az ilyen szerveződések hosszú távon mennyire képviselhetik eltérő foglalkozású tagjainak érdekeit.
A Munka Törvénykönyve mindenképpen arra int, hogy a jövendő szervezetek a munkahelyeken kívül alakuljanak meg. Fokozott szerepet kap az ágazati szerveződés, hiszen az ágazatok rendelkeznek felkészült apparátussal, és ők biztosíthatják tagjaiknak a legkülönfélébb érdekvédelmi szolgáltatásokat is. Mindemellett sok helyen hasznosak lehetnek továbbra is azok a jogi keretek, amelyek lehetővé teszik, hogy kis szervezetek egyéni tagként csatlakozzanak az országos konföderációhoz; de nekik is tanácsos csak akkor színre lépni, ha maguk mögött tudják a dolgozók többségének felhatalmazását.