A szlovák kormány úgy döntött, hogy a nagy októberi szocialista forradalom 75. születésnapjára szerez magának még néhány kilométer Dunát, mert ami van, az neki nem elég. Eredetileg úgy volt, hogy tőlünk kapja ajándékba Csehországgal közösen, de időközben a mi Gut bácsink elveszített minket az országunkkal együtt, s a békés ajándékozási szertartásból csúnya pörpatvar lett.
Hiába mondják a felnőttek, hogy amiképp a bernáthegyi eb nem élhet lakótelepi lakásban, azonképp a Duna sem élhet repedt betonvályúban, mert depressziós lesz és destruktív, és tönkreteszi a gazdi Lebensraumját… Nagyon oktalanok ezek a kiskorú betonkevergetők.
Hiába mondják a felnőttek, hogy eljátszhatnánk mi közösen is a közös Dunánkkal Rajka és az Ipoly torkolata között, ők csak kevergetik az… izét… a betont, s még egy-két nap, és dobálják a soktonnás betonkockákat a Dunába, mint Aletta lányom a dobókockákat a gulyáslevesbe. Csakhogy a betonkocka élő halra esik, a dobókocka viszont nem élő marhára. A betonkockák miatt éhen hal a Szigetköz, és szomjazni fognak az unokáink, a gulyásleves viszont egyelőre még szerény mennyiségben pótolható.
Alkalom szüli a Duna-tolvajt. Eszébe jutott-e már a Kedves Olvasónak, hogy mi lenne, ha a mi bölcsességünket tenné próbára az alkalom. Ha 1955-ben a KGST megbízásából tervezgető moszkvai GIDROPROJEKT nemcsak a pozsonyi HIDROPROJEKT elképzeléseit vette volna komolyan, és nemcsak a bal oldali oldalcsatorna lehetőségével foglalkozott volna, hanem a jobb oldali lehetőségekkel is, mint egynéhány elhajló magyar vízmérnök. Vagy mi volna akkor, ha a Duna-pusztítással együtt az államhatárvonal is északabbra csúszhatna egy kicsit, ahogy arról még az 1973-as közös beruházási programban szó volt? Vajon akkor is mi volnánk a bölcsebbek? Mi maradna akkor az össznemzeti Duna-barát véleményegységből? És ki minősülne akkor hazaárulónak?
No de hát ezek haszontalan kérdések. Isten napvilága pedig hasznos dolgokra való. Napközben tehát szálljunk síkra a Dunáért, napnyugta után pedig szálljunk magunkba.
- Fül [5]