[1]
Az elmúlt héten, csütörtökön, mint később megtudhattuk, választási kampányindító nagygyűlést tartott a Fidesz a Corvin moziban. Feltehetően megvárták, milyen sikere lesz az előadásnak, és látván a lelkesedést, büszkén nevezhették azt a kampány nyitányának. A sokat megélt épület mindig is kedvelt találkahelye volt a nekilendülő liberális pártoknak. A lassan pocakot eresztő öreg demokraták még emlékezhetnek arra, hogy az SZDSZ három évvel ezelőtt ugyanitt tartotta programadó közgyűlését. Hogy ez milyen előjel, az csak később fog kiderülni.
A liberális offenzíva
Az időpont valóban nagyon alkalmasnak látszik egy átfogó offenzíva megindítására. Az MDF és az Antall-kormány politikája láthatóan minden területen zsákutcába jutott. Nem sikerült megállítani a gazdaság hanyatlását, megingott a „természetes” ideológiai szövetségesekkel összetákolt és tabuként kezelt koalíciós egység. Ugyancsak nem sikerült a média meghódítása, és a kormány kénytelen most ott folytatni, ahol két évvel ezelőtt abbahagyta. Kudarcot vallott a köztársasági elnök lejáratására és kiiktatására tett kísérlet is. És végezetül, a Csurka-tanulmány pontot tett az antalli konszolidációs hintapolitika végére is, hiába igyekezett a miniszterelnök elsősorban saját pártjától függetleníteni a kormányát. Orbán Viktor frakcióvezető programadó beszédében a tanulmány megjelenésének reményekre okot adó hatásaira utalt elsősorban. Az írás végre színvallásra bírta az MDF „nemzeti” liberálisait, másrészt a Charta-tüntetés mindenkit megnyugtathatott: a magyar társadalom nem vevő a szélsőjobboldali eszmékre, és nincs alapja a közönybe süllyedő többség legendájának sem. Ennél a résznél a Fidesz szónoka nem említette, hogy pártja némi fenntartással kezelte a tüntetés ügyét, határozottan ellenezte a pártszónokok részvételét, és híveit arra szólította fel, hogy magánemberként vonuljanak az utcára, mert egyébként a fideszesek mind csupa alelnökök.
Most, a sikeres tüntetés után elérkezett a pillanat, hogy színre lépjen egy megnyugtató erőt és határozottságot mutató, új konszolidációt ígérő polgári középpárt. Orbán Viktor nem hagyott kétséget afelől, hogy erre a szerepre jelenleg a Fidesz a legalkalmasabb, különösen hogy az SZDSZ továbbra is leginkább saját magával van elfoglalva. Világos persze, hogy szövetségesek nélkül ez a szerep egyelőre csak álom. A politikai kínálatot számba véve a szónok először az SZDSZ-t vette sorra mint azt a politikai erőt, amellyel a programok alapján a leginkább felhőtlennek ígérkezik az együttműködés. Orbán februári kongresszusi felszólalásához hasonlóan azonban most is úgy méltatta az SZDSZ-t, hogy egyetlen ziccert sem hagyott ki. Véleménye szerint ugyanis itt volna az ideje, hogy az SZDSZ eldöntse, liberális, avagy szociáldemokrata párt-e, továbbá felszólított egynémely baloldali értelmiségieket arra, hogy ne nevezzék magukat liberálisnak, mert azzal csak nehezítik a politikai tisztánlátást. Ugyancsak óvott attól, hogy a szélsőjobboldal fenyegetése az MSZP karjaiba kergesse az SZDSZ-t. A rejtett üzenet nyilvánvalóan az, hogy a jelenlegi kormányzat valódi alternatívája a Fidesz, az SZDSZ pedig másodhegedűsként hozzásegítheti az országot a liberális középerők sikeréhez. Az MSZP-re rátérve a szónok azt fejtegette, hogy a Fidesz számára a baloldaliság nem szitokszó, de az MSZP jelenleg érvényes gazdasági programja nehezen egyeztethető össze a Fidesz elképzeléseivel. Ennek következtében a demokrácia védelmében a szocialisták lehetnek szövetségesek, de hosszú távú stratégiai együttműködésről és különösen valamiféle jobboldalellenes ellenzéki egységfrontról nincs értelme beszélni.
A széles körű konszenzuskeresés jegyében azonban figyelemre méltó új vonások is megjelentek a párt retorikájában. Mint például az a gondolatmenet, amely szerint a gazdaságirányítás jelenleg csődben van, miközben az országban hemzsegnek a kiváló szakemberek, akiket az új kormány felelőtlen káderpolitikája kiszorított a szakapparátusokból. A személycsere csak akkor elfogadható, ha jobb szakember lép a leváltott helyébe – hangoztatta a szónok. A politikai ellentmondást elkerülendő Orbán sietve hozzátette, hogy a kormányzás zűrzavara már a Németh-kormányra is jellemző volt. Ezzel viszont nem hidalta át azt a logikai ellentmondást, hogy akkor miről beszél. Így ez az eszmefuttatás nem tekinthető másnak, mint egyrészt politikai gesztusnak az érintettek és az újabb kurzusváltástól rettegők felé, másrészt tiszteletkörnek a pártokon felülemelkedő „szakértelem” iránt táplált közkeletű nosztalgiáknak. A Fidesztől persze sosem volt idegen a pragmatikus szakértelem, de láthatóan elirigyelték az MSZP és a sajtó függetlenebbik részének e területen aratott „babérjait”. Új vonásként értékelhető viszont a nemrég még nem létezőnek nyilvánított nemzeti liberálisok felfedezése az MDF-ben. A nekik szóló üzenet félreérthetetlen: ez az irányzat nem tűnhet el a következő választások után, és remélhetőleg újraértékeli a Fideszhez való viszonyát.
A politikai és retorikai szempontból egyaránt remekbe szabott beszéd utolsó részét azonban mintha beárnyékolta volna néhány bárányfelhő.
A két sárkányfogvetés
Az első és legfontosabb sárkányfogvetés a gazdaság állapota és a jelenlegi gazdaságpolitika. Ezekről részletesebben Mizsei Kálmán, a párt gazdasági szakértője beszélt. A két legégetőbb probléma ma a költségvetés helyzete, illetve a privatizáció. A költségvetés óriási hiánya akkor is hatalmas terhet ró a gazdaságra, ha az állam nem külföldre, hanem belföldre adósodik el. Ezt éppúgy vissza kell majd fizetni, mint amazt, a növekvő kamatterhek fokozzák az inflációs nyomást, és felsrófolják a hitelkamatokat, ami szétzilálhatja a gazdaságot. A költségvetési hiány, alapvetően a túlméretezett állami újraelosztás következménye gúzsba köti a vállalkozásokat, ugyanakkor az elavult elosztási rendszer miatt alig segíti a rászorulókat. A belső eladósodás tovább csökkenti a jövendő kormány mozgásterét. Két év múlva sokkal nehezebb helyzetben kell majd hozzákezdeni azokhoz a reformokhoz, amelyeket két évvel ezelőtt kellett volna elkezdeni.
Hasonlóan aggasztó a privatizáció helyzete – folytatta az előadó. A folyamat biztató kezdet után megtorpant, és gyanítható, hogy a kormányzatnak, amelyik okkal fél a politikai bukástól, már egyáltalán nem érdeke a privatizáció, sokkal inkább az, hogy a klienseit biztonságos gazdasági pozíciókba menekítse. Erre utal a legújabb fejlemény, az Állami Vagyonkezelő Rt. létrehozása is. Ehhez hasonló állami mamutvállalat jött létre a húszas években Olaszországban, amelyet azóta sem lehet eladni, mert egyrészt megszállták a különböző pártok funkcionáriusai, másrészt kiválóan alkalmas ellenőrizhetetlen állami pénzek politikai alapítványokba történő átcsorgatására. A Fidesz bizony nem lesz könnyű helyzetben, ha reményei szerint kormányra kerül.
A másik sárkányfogvetés a korhatár feloldása. Bár a Fidesz a legnépszerűbb párt, a választási eredményeiken ez nemigen látszik. Ahhoz, hogy esélyük legyen a győzelemre, fel kell oldaniuk a korhatárt, ami nyilván nem tölti el felhőtlen örömmel a Fideszt alapító ifjabb generációkat. A frakcióvezető igyekezett rögtön megnyugtatni híveit, miszerint a fideszesek már bizonyítottak, ezért nincs okuk tartani a várhatóan a pártba igyekvő idősebb generációk versenyétől. Ha a párt valóban vezető szerephez jut a kormányalakításban a következő választások után.
És ha nem?
- Belföld [6]