A szavazás elmaradt
A szavazás napján a kormány képviselője arról érdeklődött, valóban elutasítják-e az ellenzéki pártok a törvény elfogadását a kormány által már jóváhagyott, módosított formában. A pártok elutasító válasza után Balsai igazságügy-miniszter a szavazás elhalasztását kérte. A hét folyamán újabb egyeztetésre kerül sor. Így az interjúban feltett kérdés, lesz-e adatvédelmi törvény, ma is aktuális. A megegyezés esélyei a kormány halasztó indítványa után valamivel jobbak, mint előtte voltak.
– Az SZDSZ négy feltételhez kötötte a törvény támogatását. Az egyik feltétel az volt, hogy a keretjelleg összeszűküljön. A második feltétel, hogy a törvény hatálybalépésével egyidejűleg az adatvédelmi biztos is kezdje el a munkáját. A harmadik feltétel: a két jog megsértésének a szankciói jelentősen szigorodjanak. A negyedik feltétel: szabjon a törvény határidőket a legfontosabb, ún. területspecifikus törvénynek megalkotására. Az első körben, az általános vitában a törvényjavaslathoz 56 módosító indítványt nyújtottunk be, a második körben, amikor az általános vitát követő bizottsági tárgyalások lezajlottak, újabb hatot. Úgy tűnik, sikerült eredményeket elérnünk. Ebbe a törvénybe kívántuk például beemelni az adatvédelmi biztos megválasztásának szabályait, mivel az állampolgári jogok biztosáról szóló törvényjavaslat vitája két éve váratott magára. Biztos, hogy ez közrejátszott abban, hogy végül is ősszel a parlament elkezdte tárgyalni ezt a törvényjavaslatot is. Minthogy az adatvédelmi törvény egésze amúgy is hat hónappal a kihirdetése után lép hatályba, van rá remény, hogy addig elfogadásra kerül az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény is. Ez alatt a hat hónap alatt az adatvédelmi biztos hivatala is fölállhat, és mód lesz a biztos megválasztására.
– Vagyis a törvény nem lép hatályba, ha az adatvédelmi biztos nincs megválasztva?
– Igen, ez ezt jelenti, a hatálybalépés ahhoz kötött, hogy a biztos is megválasztásra kerüljön. A másik eredmény a szankciórendszer szigorításában mutatkozik, bár meg kell mondjam, felemás módon. A kormány elfogadta, hogy szigorodjanak a szankciók, tehát eredetileg szabálysértésként megjelölt tényállások, büntetőjogi tényállások lesznek. Ugyanakkor a kormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy a módosítások, amelyekről már megállapodtunk, ne ebbe a törvénybe kerüljenek bele, hanem a büntető törvénykönyvet módosító nagy tervezetbe, amelynek a tárgyalása ugyancsak folyamatban van. Ez tulajdonképpen gentleman’s agreementnek tekinthető: a Btk.-módosítás egyszerű többséges törvény, ha a minisztérium meggondolja magát, semmit sem tudunk tenni. De számolniuk kell azzal, hogy ha megszegik a szavukat, akkor mi is úgy fogunk viszonyulni az elkövetkezendőkben más kétharmados törvényekhez. A harmadik kívánalom a határidők rögzítése volt. Úgy tűnik, hogy a kormányzat 1993. szeptember 30-ig kötelezettséget vállal, hogy a legfontosabb törvényeket az Országgyűlés elé terjeszti. Nagyon érdekes azonban, hogy a határidőket csak a személyes adatok védelmét biztosító törvényhelyek vonatkozásában kívánja vállalni, az információszabadságot garantáló törvények tekintetében nem. Az alkotmányügyi bizottság viszont támogatásáról biztosította azt a módosító indítványunkat, amely határidőt szab a titokvédelem újraszabályozásának: a jövő év szeptember 30-áig erről is törvényt kellene hozni. Ezt a kormány egyelőre nem akarja elfogadni, a bizottsági ülésen viszont éppenséggel Balás István vetette föl, hogy már rég új törvényre lenne szükség. Hiszen például az országgyűlési képviselők is teljes bizonytalanságban vannak, mit tehetnek szóvá a nyilvánosság előtt, beszélhetnek-e nyíltan olyasmiről, amit mindenki tud. Ugyanakkor a hatályos rendelkezés szerint egy országos társadalmi szervezet, egy szakszervezet vagy egy párt elnöke is államtitokká nyilváníthat bármit, a bíróságoknak pedig nincsen lehetősége tartalmilag fölülvizsgálni az államtitkokat. Zárójelben jegyzem meg, ennek ellenére most van folyamatban egy olyan bírósági ügy, ahol a bíróság kinyilvánította, hogy az államtitok tartalmilag nem államtitok. A szavazásnál derül majd ki, hogy a kormány vagy a kormánypárti képviselők akarata érvényesül-e.
– Hogyan alakultak a bizottsági viták? Volt-e együttműködés az ellenzéki pártok között, illetve voltak-e köztük lényegi viták? Elmondható-e, hogy az ellenzéki pártok a kormánypártokkal álltak szemben, vagy pedig a kormánypárti képviselők is beterjesztettek olyan módosító indítványokat, amelyek egybevágtak az ellenzéki indítványokkal?
– A Fidesszel – őket Tirts Tamás és Szájer József képviselte – folyamatosan konzultáltunk, a Fidesz és az SZDSZ álláspontja nagyrészt fedte egymást. Az MSZP-vel, Vastagh Pállal ilyen folyamatos együttműködés nem volt, de a holnapi szavazás előtt még velük is egyeztettünk. Az MSZP módosító indítványainak az iránya megegyezett azzal, amit a Fidesz és az SZDSZ is szorgalmazott, így a bizottsági üléseken mindenféle külön megbeszélés nélkül is többnyire egyformán szavaztunk. Számos kérdésben egyetértettünk a kormánypártokkal is. Felismerték például, hogy az igazságtételi törekvéseik kerülhetnek veszélybe, ha túlságosan szigorúan szabályozzák a személyes adatok védelmét. Így támogatták azt az indítványt, hogy a tudományos kutatást végző személy az érintett hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozhat személyes adatot, ha meggyőződése szerint a történelmi események feltárásához szükséges. Hangsúlyozom, itt olyan SZDSZ-indítványról van szó, amilyet a kormány eredetileg nem támogatott, de éppen a kormánypárti képviselők fellépése nyomán végül is elfogadta. Persze, még nyitott kérdés, hogy a végszavazásnál is támogatni fogja-e. Az alkotmányügyi bizottság támogatta azt a módosító indítványunkat, hogy az országgyűlési képviselők felvilágosítás-kérési joga nem korlátozható a törvényben foglalt korlátozó okok alapján. A személyes adatvédelem területén elért sikerekkel szemben az információszabadság területén alig volt előrehaladás. A legfontosabb kérdés az volt, hogy sikerül-e azt a passzust módosítani, amely kimondaná, hogy bárki hozzáférhet a közérdekű adatokhoz, kivéve, ha ezt törvény korlátozza. A kétharmados törvény ezzel a rövid mondattal rendkívül tág fölhatalmazást adott volna jövőbeli, többségükben egyszerű többséges törvényeknek arra, hogy kivételeket állapítsanak meg, és kibelezzék az információszabadságot. Ezzel szemben olyan módosító indítványokat terjesztettünk be, amelyek kétlépcsős megoldást kínálnak. Az első lépcsőben, itt, ebben a törvényben felsorolásra kerülne 7-8 olyan terület, például a honvédelem, a bűnüldözés és bűnmegelőzés, amelyek vonatkozásában korlátozható az információk kiadása. A korlátozásokat aztán a területspecifikus törvényekben adatfajtánként kellene meghatározni, a honvédelmi vonatkozásban például titkot képezhetnek a vezetési kódok vagy a mozgósítási tervek. Kívánatosnak tartom, hogy az államtitkok vonatkozásában a majdani titokvédelmi törvény sorolja föl azokat az adatfajtákat, amelyek államtitkot képezhetnek. A svéd titoktörvény például igen hosszú taxációt tartalmaz. A taxáción kívül a titoktörvénynek azt is ki kellene mondania, hogy csak az titkosítható, aminek a nyilvánosságra hozatala súlyosan veszélyeztetné a kiemelt állami érdekeket. Nehezebb kérdés, sőt valószínűleg lehetetlen, hogy törvény sorolja fel a szolgálati titkok körét. Legfeljebb általános kritériumokat lehet meghatározni. Ezenkívül a törvénynek ki kellene mondania, hogy a titkosítás szükségességét időközön kén t felül kell vizsgálni.
– A svéd mintájú taxáció végül is hiányzik a benyújtott módosító csomagból, holott szóba került, hogy már ennek a törvénynek tartalmaznia kellene.
– Ennek egyszerűen az az oka, hogy nem vagyunk olyan kormányzati információk birtokában, melyek alapján komoly előterjesztést lehetne készíteni. Hozzákezdtünk egy kb. ötventételes lista elkészítéséhez, de végül is azért nem terjesztettük elő, mert hiányosnak tartottuk. Ebben a helyzetben egyszerűbbnek látjuk, ha ez a törvény csak a területeket határozza meg, s így már mintegy keretet szab a területspecifikus törvényeknek. A rendőrségi törvénynek vagy a nemzetbiztonsági törvénynek viszont adatfajtánként kellene meghatározni a visszatartható információkat.
– Csakhogy a taxációról való lemondás nagy kockázatot rejt magában. A területspecifikus törvények közül csak némelyik kétharmados, a többi viszont tág körben ad módot mindenféle adat titkosítására. És főképpen: feles az 1993 szeptemberéig beterjesztendő titoktörvény, tehát ott is mód nyílik arra, hogy igen tágan, keretjelleggel határozzák meg az államtitkokat.
– Ez igaz, de hangsúlyozni szeretném, hogy a kormány a jelenlegi, rendkívül enyhe taxációt, pusztán a területek kijelölését sem hajlandó jelen pillanatban elfogadni. A részletes taxációtól pedig kezdettől fogva kategorikusan elzárkózott.
– A taxáción kívül hol ütközött még kemény ellenállásba az ellenzék?
– Ugyanilyen határozott ellenállásba ütköztünk, amikor a személyes adatok védelme és az információszabadság közötti határ átjárhatóságát kívántuk egy módosító indítvánnyal biztosítani. Miről is van itt szó? A jelenlegi törvényjavaslat a személyes adatok védelmét a nyilvánossággal szemben mintegy abszolutizálja. Az elmúlt évtizedekben mindennap belegázoltak az ember személyes szférájába, most viszont szinte mindent elzárna a törvényjavaslat a nyilvánosság elől. Ez tálcán kínálja a közfunkciót viselő állami embereknek, hogy tagadják meg a köztevékenységükkel kapcsolatos információk kiadását is, arra hivatkozva, hogy az adat nyilvánosságra hozatala a személyhez fűződő jogaikat sértené. Magyarán azt kívántuk kimondani, hogy az érintett hozzájárulását a nyilvánosságra hozatalhoz megadottnak kell tekinteni, ha az adat az illető közmegbízatása vagy közszolgálati tevékenysége kapcsán keletkezett. Volt egy ilyen ügy az európai emberi jogi bíróság előtt: Bruno Kreisky kancellár a személyhez fűződő jogai sérelmére hivatkozva pert indított egy osztrák újságíró ellen. Ausztriában meg is nyerte a pert, az újságíró viszont a strassbourgi bírósághoz fordult, s végül ő lett az eljárás győztese. A strassbourgi bíróság ekkor általános érvénnyel kimondta, hogy közfunkciót ellátó személy nem hivatkozhat sikeresen a személyhez fűződő jogai védelmére, ha a vele kapcsolatos adat a köztevékenysége során keletkezett.
– Mennyiben nyitja meg ez a törvény a bírói utat, akár a személyes adatok kezelésével, akár a közérdekű adatok visszatartásával kapcsolatban?
– Ezen a területen az ellenzék – az SZDSZ – nagy sikereket ért el. Még a törvény-előkészítés szakaszában sikerült elérni azt, hogy az eredeti tervekkel szemben a bizonyítási teher mindig a hatóságokon nyugodjék. Ha tehát a hatóságok korlátozzák a jogaimat, mindig a hatóságoknak kell bizonyítaniuk döntésük indokoltságát. Sikerült elérni, hogy az állampolgárok az igényeiket a bíróság előtt nemcsak jogszabály-ellenesség, hanem megalapozatlanság esetén is érvényesíthessék. Ez azt jelenti, hogy a bíróság nemcsak azt vizsgálja, rajta van-e az aktán a „Titkos” bélyegző, hanem arra is joga lesz, illetve joga lenne, hogy fölülvizsgálja, indokolt volt-e a titkossá nyilvánítás. Ha tehát ezt a módosító indítványt megszavazzák, a bíróságok igen széles jogkörrel fognak rendelkezni, elvi jelentőségű döntéseket hoznának, és ez, kedvező joggyakorlat kialakításával, hozzájárulna a törvény, sőt, a majdani titoktörvény korrekciójához, a nyilvánosság és a titkosság érzékeny határvonalának kijelöléséhez.
– Jelenlegi állapotában korlátozná a törvényjavaslat az adatvédelmi biztos betekintési jogát?
– A nemzetbiztonsági szervek tekintetében igen. A javaslat szerint a biztos a nemzetbiztonsági szerveknél csak külön törvényben meghatározott adatkezelésekkel összefüggő iratokba tekinthetne be. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nemzetbiztonsági törvény eddigi tervezete szerint a betekintés a nemzetbiztonsági szerv vezetőjének az engedélyéhez lenne kötve, akkor nem túlzás kijelenteni, hogy a nemzetbiztonsági szervezet mint intézmény kikerülne az adatvédelmi biztos ellenőrzése alól. Ezzel kapcsolatosan is beterjesztettünk módosító indítványt, amely ezt a korlátozást kívánja megszüntetni. Az indítványt a nemzetbiztonsági bizottság, tehát a szakbizottság támogatta, a kormány viszont mereven ellenzi. El kell azonban mondjam, ezen a területen világszerte harc dúl az információszabadság hívei és a biztonsági szervezetek között.
– Vajon a törvény elfogadása esetén lesz-e esély arra, hogy az érintettek megismerjék az állambiztonsági szervezet által gyűjtött és jelenleg is államtitokként őrzött róluk szóló információkat?
– Álláspontom szerint ez a törvényjavaslat mindenféleképpen megnöveli az egyének esélyeit. Az információs önrendelkezési jog alapján bárki megkérdezheti, hol és milyen adatokat tárolnak róla. A választ nyilván arra hivatkozva fogják megtagadni, hogy ezek az adatok jelenleg államtitkot képeznek. Most viszont a polgároknak joguk lesz bírósághoz fordulni, és mint említettem, a bíróságoknak teljes körű fölülvizsgálati joguk van. A polgárok tehát vitathatják majd az adatok államtitok jellegét, nevezetesen azt, hogy tartalmilag titkot képeznek-e.
– Végül is lesz-e adatvédelmi törvény, mire ez az interjú megjelenik?
– A jelen pillanatban kizártnak tűnik, hogy a törvény elfogadásra kerüljön. A legfontosabb kérdésben, a keretjelleg beszűkítésének a kérdésében ugyanis a kormány mereven ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez. Ha a szavazásig a minisztérium álláspontja nem változik, két megoldás lehetséges. Az egyik, hogy lyukakat szavazunk a törvénybe. Például az információszabadságra vonatkozó részben, ott, ahol a törvény kivételek megállapítására adna felhatalmazást: így semmilyen kivételt nem lehetne megállapítani. Ha tehát a törvényen ilyen lyuk keletkezne, s akkor a kormányzat vagy enged, és a törvény jó irányban módosul, vagy egyáltalán nem lesz törvény, ami viszont ellentmondana az Európa Tanács ajánlásának. Ez a helyzet azonban csak akkor áll elő, ha az ellenzék egységesen szavaz. Ha a szavazás így alakul, akkor a kormány, mint már volt erre példa, elhalasztatja a végszavazást, bizottsági módosító indítványokkal fog kísérletezni, és így józan kompromisszumos megoldások alakulhatnak ki. Erre jelenleg az esélyek igen jók.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]