(kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

Egyszer volt Budán szabad információáramlás

A véletlen egybeesések titkos üzeneteinek boncolgatói akár jelképesnek is tekinthetik a véletlent, hogy az adatvédelmi törvény vitájának megkezdésével egy időben tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság Lovas Istvánnak a Belügyminisztérium ellen benyújtott keresetét. Lovas, aki tiltott határátlépés kísérlete miatt, utóbb összeesküvés vádja alapján négy évet töltött börtönben; mind itthon, mind később külföldön, a Szabad Európa munkatársaként – bizonyíthatóan – folyamatos megfigyelés alatt állt (lásd Beszélő, 1992. február 29.). Hazatérése után a személyével kapcsolatos adatokat kérte a Belügyminisztériumtól, majd amikor a vélhető iratmennyiségnek csak jelentéktelen töredékét kapta meg, pert indított a Belügyminisztérium ellen. A minisztérium jogi képviselője a BM által felkért titokszakértő véleménye alapján zárt tárgyalást kért, a szakvéleményt azonban a zárt tárgyaláson sem ismertette, lévén az maga is államtitok. A bíró elnapolta a tárgyalást, és a belügyminiszterhez fordult, hogy oldja fel a titokszakértői jelentés titkosságát. A kedden tartott tárgyalásra megérkezett a miniszter elutasító válasza. A bíróság ezt tudomásul vette, hiszen az állam- és szolgálati titokról szóló 1987. évi 5. törvényerejű rendelet értelmében a miniszternek jogában áll, hogy a tárcája alá tartozó ügyeket belátása szerint államtitokká minősítse. A felperesi érvelést, ti. hogy időközben megváltozott a rendszer, a bíró mint a bíróságra nem tartozó politizálást, visszautasította.

Még a per megindulása előtt a minisztérium illetékese azt mondta Lovas Istvánnak: kérését egyelőre nem tudják teljesíteni, mert folyamatban van a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról készülő törvény tárcaközi egyeztetése. A törvény időközben elkészült, a kérelmező azonban ezzel nem közelebb, hanem távolabb került kívánsága teljesüléséhez.

Pedig a kérelmező és törvénytervezet előterjesztője, azaz a kormány azonos elvi alapon állnak: az információs önrendelkezési jog alapján. Az alkotmány 59. §-a értelmében „mindenkit megillet …a személyes adatok védelméhez való jog”. E jogot az Alkotmánybíróság – összhangban a nemzetközi felfogással – olyan személyiségi jognak értelmezi, amelynek alapján személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról mindenki maga rendelkezik. Erre az alkotmánybírósági határozatra hivatkozott a miniszterelnök, amikor egyes kisgazdavezetők kérésére adatokat szolgáltatott részükre a Belügyminisztérium zárt archívumából, erre hivatkozik az igazságügy-miniszter, amikor az adatvédelmi törvény elfogadását kéri az Országgyűléstől, és erre hivatkozik – hiába – Lovas István is.

Egy régi mánia: a keretszabályozás

Expozéjában Balsai István a javaslatot keretjogszabálynak nevezte. A kifejezés ismerős: kerettörvényeket a régi országgyűlés fogadott el ünnepélyes külsőségek között, s az jellemezte őket, hogy a végrehajtási rendelet akár az ellenkezőjét is előírhatta, mint amit a kerettörvény ígért.

A javaslat a legfontosabb tartalmi kérdésekben más törvények rendelkezésére utal, mindenekelőtt a személyi adatok nyilvántartásáról szóló törvényre, a statisztikai törvényre, az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvényre, a rendőrségi és a nemzetbiztonsági törvényre. E törvények közös jellemzője, hogy nincsenek – bár némelyikük tervezete idestova két éve vár megvitatásra. (Az előterjesztő csak a személyi adatok nyilvántartásáról szóló törvény tárgyalását kívánja összekapcsolni az adatvédelmi törvényével.) A javaslat tehát jövőben megalkotandó törvényeknek ad – előre – felhatalmazásokat, illetve előre korlátozza őket. Az állampolgárnak általában joga van tudni arról, milyen adatok szerepelnek a nyilvántartásban, és mi történik ezekkel az adatokkal. E jogot azonban a törvény „az állam külső és belső biztonsága (…) érdekében, továbbá az állam pénzügyi érdekéből, valamint az érintett vagy mások jogainak érdekében korlátozhatja.

Ismerős ugye a dallam: jelentős közérdekből vagy a közrend érdekében. Ahogy az útlevélkérelmek visszautasítására írták. De vajon miért kell egy alapjogot az érintett érdekében korlátozni?

A személyes adatok védelmére vonatkozó törvényhelyek még el nem fogadott, de tervezetként legalább létező törvényekre hivatkoznak. A közérdekű adatok nyilvánosságával foglalkozó fejezet azonban puszta buzdítás: „Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot ellátó szerv és személy (…) a feladatkörébe tartozó ügyekben köteles elősegíteni a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását”. A szöveg kísértetiesen emlékeztet az 1986-os sajtótörvényre… de még a sztálini alkotmányra is. Hiába teszi a jogalkotó lehetővé a bírói jogorvoslatot: melyik bíró lesz képes elmarasztalni egy állami tisztviselőt, mert nem segítette elő a közvélemény gyors és pontos tájékoztatását. Nem is beszélve arról, hogy a tájékoztatáshoz nélkülözhetetlen adatok bármikor és önkényesen titkosíthatók.

A hiányzó láncszem

Mind az adatvédelem, mind az információk nyilvánossága csak akkor biztosítható, ha van egy csak a törvénynek alárendelt személy és hivatal, aki és amely a törvény végrehajtását a makacskodó kormányzati és önkormányzati intézményekkel szemben is kikényszeríti. Hiszen az állampolgárnak nincs rá módja, hogy a hivatalokban ellenőrizze, milyen adatokat gyűjtenek róla, és mit titkolnak el előle.

E feladatot az Országgyűlés által választott adatvédelmi biztosnak kellene ellátnia. Itt van a törvénytervezet legnagyobb csapdája. A javaslat szerint az adatvédelmi biztosra az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Magyarán: az adatvédelmi biztos akkor választható meg, ha az Országgyűlés elfogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvényt. E törvényt azonban – holott már 1990-ben elkészült – még nem tárgyalta az Országgyűlés, mert elfogadását a kormány össze akarja kapcsolni a kisebbségi jogok biztosairól szóló – sokkal bonyolultabb – törvénnyel. E törvények aligha születnek meg a közeljövőben. Márpedig adatvédelmi törvény adatvédelmi biztos nélkül olyan, mint az esernyő nyél nélkül. Jeszenszky Géza dicsekedhet vele az Európa Tanácsban, hogy nekünk már adatvédelmi törvényünk is van.

Adatvédelmi biztosunkat – aki tehát nem létezik – a létező törvénytervezet speciális előírásokkal is korlátozza. „Eljárása során a nemzetbiztonsági szerveknél csak külön törvényben meghatározott adatkezelésekkel összefüggő iratokba tekinthet be.” Ez a külön törvény – a nemzetbiztonsági – persze ugyancsak nem létezik. A tavalyi tervezet még mit sem tud adatvédelmi biztosról, még kevésbé az ő betekintési jogáról. Az elfogadásra váró törvény értelmében tehát a nem létező adatvédelmi biztosnak egy nem létező törvény szerint kell eljárnia, figyelembe véve azonban e nem létező törvény nem létező különleges korlátozásait.

• Beszélő