Skip to main content

Két durva tárca szelíd gazdái

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Miniszterjelöltek a parlamenti bizottságok előtt


A honvédelem minisztere


A vegyes benyomás abból keletkezett, hogy a miniszterjelölt láthatóan óvakodott attól, hogy vitába keveredjen a kérdezőkkel, vagy vitatható dolgokat állítson a nyilvánosság előtt. Bevezetőjében elsődleges feladatának a nemzeti szellem helyreállítását jelölte meg a hadseregen belül, a tiszti-tiszthelyettesi állomány felmérését, majd átszellemítését, a nemzeti múlt, a nemzeti eszmék szellemében való katonai nevelést. E nevelés azonban nem lehet kizárólag a honvédség feladata, mondta. A közoktatásnak kell gondoskodnia arról, hogy nemzeti szellemben nevelt fiatalok kerüljenek sor alá. Figyelemre méltó, hogy a kormány programja a teljes körű tanszabadság mellett tesz hitet, és az iskola jövendő legfőbb irányítójává nem a kormányt, hanem a „szülők, tanárok, nevelők és az iskolát működtető önkormányzat… képviselőiből álló iskolaszéket” teszi. Ebben a szabad rendszerben korántsem biztos, hogy a nevelés végterméke a miniszter megkívánta nemzeti szellemmel rendelkezik majd, hacsak nem tételezzük fel, hogy az iskolaszékek kifejlesztéséig a szülők, nevelők, sőt az önkormányzatok is át lesznek szellemítve.

A kérdésekre adott válaszaiban a miniszterjelölt sokkal szelídebbnek mutatta magát. Határozottan kijelentette például, hogy a hadseregen kívüli kötelező honvédelmi nevelést a leventeintézmény valamiféle felelevenítését, ahogy ez a Honvédelmi Bizottságban korábban felvetődött (lásd Beszélő, 19. szám) nem szorgalmazza. Ugyancsak elutasította a feltételezést, hogy a magyar állam különleges felelőssége a határainkon kívül élő magyarsággal szemben bármiféle különleges feladatot róna a honvédségre. Ilyesmiről szó sincs, mondotta, hiszen ez más államok szuverenitását sértené. Az átszellemítés nem jelenthet személycseréket, hiszen a hadsereget nem lehet leváltani: a volt politikai tisztek nagy részét át lehet képezni valamilyen más feladatra, a tábornokok leváltása és kinevezése pedig nem a honvédelmi miniszter, hanem a köztársasági elnök feladata.

A Varsói Szerződés ügyében a miniszterjelölt bírálta azokat, akik egyoldalú elhatározással kívánják elhagyni a szervezetet. Für Lajossal ellentétben a kormányprogram már nem hadakozik az SZDSZ állítólagos álláspontjával (az SZDSZ ugyanis a tárgyalások megkezdését javasolta, nem az egyoldalú kilépést), hanem egyértelműen átveszi az SZDSZ szemléletmódját: „A Varsói Szerződésben való részvételünk ellentétes a nemzet 1956-ban kifejezett és a legutóbbi választásokon is megerősített akaratával.”

Egyebekben a miniszterjelölt a Honvédelmi Minisztérium szakértőinek ismerős álláspontját visszhangozta. Ha egyelőre bent maradunk is még a Varsói Szerződésben, alkotmányunk kizárja, hogy idegen érdekből, idegen vezénylet alatt háborúba keveredjünk. A haderőreform már megkezdődött, ezt tudomásul kell venni, bár az új honvédelmi doktrínát a kormány még csak ezután fogja kidolgozni. Az elavult vagy fölöslegessé vált támadófegyverek eladására, egyébként az új védelmi doktrína szellemében került sor…

A meghallgatás befejeztével csak két dologban lehettünk biztosak: a honvédségben lesznek tábori lelkészek, és az új miniszter szívén fogja viselni a magyar katonasírok ápolását a második világháború hadszínterein. A Don-kanyarban elesett katonák és munkaszolgálatosok emlékére – jegyezte meg Kéri Kálmán, a realista katona – legfeljebb emlékművet lehet állítani. Sírok ott már rég nincsenek.

A belügyminiszter-jelölt

Révész Sándor Túrós András rendőr vezérőrnagy kapcsán már írt a belügyminiszter-jelöltről. A meghallgatás azonban nem csak ebből a szempontból volt érdekes. Dr. Horváth Balázsban töprengő embert ismertek meg a belügyekben illetékes bizottság tagjai. A veszprémi ügyvéd eddigi szakterülete a gondatlanságból elkövetett bűncselekmények köre volt. Olyan embereket védett, akik nem akarták elkövetni, amiért szembekerültek a törvénnyel.

Amikor a tanácsokat, a helyi közigazgatást a Belügyminisztérium felügyelete alá helyezték, az emberi jogok barátai méltán tartottak attól, hogy az intézkedés nem a rendőrséget fogja civilizálni, hanem tovább militarizálja a közigazgatást. Horváth Balázs ellene van ennek: kinyilvánított és hitelesnek tetsző szándéka szerint arra törekszik, hogy tárcája valóban a belügyek minisztériuma legyen, és ne kibővített hatáskörű rendőrminisztérium. Civilt szándékszik kinevezni az Országos Rendőr-főkapitányság élére, és helyeselné, ha a rendőrtisztek a jövőben nem tisztek, hanem civil köztisztviselők lennének.

E szelíd, polgárias szándékokkal ellentétben a Belügyminisztérium most megismert tervei a további centralizáció és militarizálódás irányába mutatnak. A korábban hangoztatott elgondolásokkal ellentétben a közbiztonsági rendőrség nem kerül az önkormányzatok felügyelete alá, az önkormányzatoknak legfeljebb véleményezési vagy vétójoga lenne a rendőrség helyi vezetőjének kinevezésekor. (Az SZDSZ ezt az óvatos álláspontot képviselte 1989 februárjában, időközben azonban éppen a BM önkormányzati főosztályának koncepciója haladta meg a fenti elgondolást.) Az önkormányzati álmodozásokkal szemben tehát Antall József erős, centralizált kormányt akar, megyerendszerrel és központosított, állami rendőrséggel.

A határrendészet és a katonai jellegű határőrizet kettéválik ugyan, de egyelőre (?) a határőrizet is megmarad a Belügyminisztérium felügyelete alatt. Ez ma húszezer katonát jelent a Honvédség erőin kívül. Ennyien maradnak a jövőben is?

Raffay Ernő a közelmúltban arról nyilatkozott (Népszabadság, május 19.), hogy a jövő honvédelmében nagyobb szerepet fog kapni a területvédelem. Vajon hogyan függ össze ez azzal, hogy az ismertetett tervek szerint a polgári védelem is a Belügy irányítása alá kerül? Igaz, azt mondják, a polgári védelem elsődleges feladata a katasztrófaelhárítás lesz. De nem volna erre elegendő, ha a tűzoltóság bővülne különlegesen képzett alakulatokkal? Hogyan kapcsolódik majd egymáshoz a közigazgatás, a katasztrófaelhárítás és a polgári védelem?

A Belügyminisztérium állománya 35 ezer ember, túlnyomórészt rendőrök. A kormány erős hatalmat akar. Vajon hogyan fog a kettő között egyensúlyt és távolságot tartani a töprengő természetű miniszter?

























Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon