A honvédelem minisztere
A vegyes benyomás abból keletkezett, hogy a miniszterjelölt láthatóan óvakodott attól, hogy vitába keveredjen a kérdezőkkel, vagy vitatható dolgokat állítson a nyilvánosság előtt. Bevezetőjében elsődleges feladatának a nemzeti szellem helyreállítását jelölte meg a hadseregen belül, a tiszti-tiszthelyettesi állomány felmérését, majd átszellemítését, a nemzeti múlt, a nemzeti eszmék szellemében való katonai nevelést. E nevelés azonban nem lehet kizárólag a honvédség feladata, mondta. A közoktatásnak kell gondoskodnia arról, hogy nemzeti szellemben nevelt fiatalok kerüljenek sor alá. Figyelemre méltó, hogy a kormány programja a teljes körű tanszabadság mellett tesz hitet, és az iskola jövendő legfőbb irányítójává nem a kormányt, hanem a „szülők, tanárok, nevelők és az iskolát működtető önkormányzat… képviselőiből álló iskolaszéket” teszi. Ebben a szabad rendszerben korántsem biztos, hogy a nevelés végterméke a miniszter megkívánta nemzeti szellemmel rendelkezik majd, hacsak nem tételezzük fel, hogy az iskolaszékek kifejlesztéséig a szülők, nevelők, sőt az önkormányzatok is át lesznek szellemítve.
A kérdésekre adott válaszaiban a miniszterjelölt sokkal szelídebbnek mutatta magát. Határozottan kijelentette például, hogy a hadseregen kívüli kötelező honvédelmi nevelést a leventeintézmény valamiféle felelevenítését, ahogy ez a Honvédelmi Bizottságban korábban felvetődött (lásd Beszélő, 19. szám) nem szorgalmazza. Ugyancsak elutasította a feltételezést, hogy a magyar állam különleges felelőssége a határainkon kívül élő magyarsággal szemben bármiféle különleges feladatot róna a honvédségre. Ilyesmiről szó sincs, mondotta, hiszen ez más államok szuverenitását sértené. Az átszellemítés nem jelenthet személycseréket, hiszen a hadsereget nem lehet leváltani: a volt politikai tisztek nagy részét át lehet képezni valamilyen más feladatra, a tábornokok leváltása és kinevezése pedig nem a honvédelmi miniszter, hanem a köztársasági elnök feladata.
A Varsói Szerződés ügyében a miniszterjelölt bírálta azokat, akik egyoldalú elhatározással kívánják elhagyni a szervezetet. Für Lajossal ellentétben a kormányprogram már nem hadakozik az SZDSZ állítólagos álláspontjával (az SZDSZ ugyanis a tárgyalások megkezdését javasolta, nem az egyoldalú kilépést), hanem egyértelműen átveszi az SZDSZ szemléletmódját: „A Varsói Szerződésben való részvételünk ellentétes a nemzet 1956-ban kifejezett és a legutóbbi választásokon is megerősített akaratával.”
Egyebekben a miniszterjelölt a Honvédelmi Minisztérium szakértőinek ismerős álláspontját visszhangozta. Ha egyelőre bent maradunk is még a Varsói Szerződésben, alkotmányunk kizárja, hogy idegen érdekből, idegen vezénylet alatt háborúba keveredjünk. A haderőreform már megkezdődött, ezt tudomásul kell venni, bár az új honvédelmi doktrínát a kormány még csak ezután fogja kidolgozni. Az elavult vagy fölöslegessé vált támadófegyverek eladására, egyébként az új védelmi doktrína szellemében került sor…
A meghallgatás befejeztével csak két dologban lehettünk biztosak: a honvédségben lesznek tábori lelkészek, és az új miniszter szívén fogja viselni a magyar katonasírok ápolását a második világháború hadszínterein. A Don-kanyarban elesett katonák és munkaszolgálatosok emlékére – jegyezte meg Kéri Kálmán, a realista katona – legfeljebb emlékművet lehet állítani. Sírok ott már rég nincsenek.
A belügyminiszter-jelölt
Révész Sándor Túrós András rendőr vezérőrnagy kapcsán már írt a belügyminiszter-jelöltről. A meghallgatás azonban nem csak ebből a szempontból volt érdekes. Dr. Horváth Balázsban töprengő embert ismertek meg a belügyekben illetékes bizottság tagjai. A veszprémi ügyvéd eddigi szakterülete a gondatlanságból elkövetett bűncselekmények köre volt. Olyan embereket védett, akik nem akarták elkövetni, amiért szembekerültek a törvénnyel.
Amikor a tanácsokat, a helyi közigazgatást a Belügyminisztérium felügyelete alá helyezték, az emberi jogok barátai méltán tartottak attól, hogy az intézkedés nem a rendőrséget fogja civilizálni, hanem tovább militarizálja a közigazgatást. Horváth Balázs ellene van ennek: kinyilvánított és hitelesnek tetsző szándéka szerint arra törekszik, hogy tárcája valóban a belügyek minisztériuma legyen, és ne kibővített hatáskörű rendőrminisztérium. Civilt szándékszik kinevezni az Országos Rendőr-főkapitányság élére, és helyeselné, ha a rendőrtisztek a jövőben nem tisztek, hanem civil köztisztviselők lennének.
E szelíd, polgárias szándékokkal ellentétben a Belügyminisztérium most megismert tervei a további centralizáció és militarizálódás irányába mutatnak. A korábban hangoztatott elgondolásokkal ellentétben a közbiztonsági rendőrség nem kerül az önkormányzatok felügyelete alá, az önkormányzatoknak legfeljebb véleményezési vagy vétójoga lenne a rendőrség helyi vezetőjének kinevezésekor. (Az SZDSZ ezt az óvatos álláspontot képviselte 1989 februárjában, időközben azonban éppen a BM önkormányzati főosztályának koncepciója haladta meg a fenti elgondolást.) Az önkormányzati álmodozásokkal szemben tehát Antall József erős, centralizált kormányt akar, megyerendszerrel és központosított, állami rendőrséggel.
A határrendészet és a katonai jellegű határőrizet kettéválik ugyan, de egyelőre (?) a határőrizet is megmarad a Belügyminisztérium felügyelete alatt. Ez ma húszezer katonát jelent a Honvédség erőin kívül. Ennyien maradnak a jövőben is?
Raffay Ernő a közelmúltban arról nyilatkozott (Népszabadság, május 19.), hogy a jövő honvédelmében nagyobb szerepet fog kapni a területvédelem. Vajon hogyan függ össze ez azzal, hogy az ismertetett tervek szerint a polgári védelem is a Belügy irányítása alá kerül? Igaz, azt mondják, a polgári védelem elsődleges feladata a katasztrófaelhárítás lesz. De nem volna erre elegendő, ha a tűzoltóság bővülne különlegesen képzett alakulatokkal? Hogyan kapcsolódik majd egymáshoz a közigazgatás, a katasztrófaelhárítás és a polgári védelem?
A Belügyminisztérium állománya 35 ezer ember, túlnyomórészt rendőrök. A kormány erős hatalmat akar. Vajon hogyan fog a kettő között egyensúlyt és távolságot tartani a töprengő természetű miniszter?
Kapcsolódó cikkek
- Beszélő [7]