Jó évet! Boldog új esztendőt!
Ebben az évben a hivatalos állami naptár szerinti szeptember 28–29-re esik Ros háSáná (rajs hásónó) ünnepe. A zsidó időszámítás szerint tisrit hónap első két napjával beköszönt az 5753. esztendő. E hagyomány szerint éppen ennyi éve teremtette meg Isten az embert. A Talmud tanítása szerint pedig Ros háSánákor minden élőlény elvonul Isten előtt. Jó volna, ha ez idő tájt mindenkinek csak ez a „felvonulás” jutna eszébe, s nem kellene újból ocsmány és rémisztő eszmék demonstratív újjáéledésével foglalkoznunk.
Az újév körüli időszakot a zsidó tradíció „félelmetes napoknak” is nevezi. Bízunk benne, hogy e szavak jelentése továbbra is megmarad a hagyomány kijelölte teológiai összefüggésben. E heti rejtvényszövegünk századunk egyik legjelentősebb publicistájának (1885–1948) alkotása. Ezzel az írással kívánunk boldog új esztendőt lapunk minden zsidó és nem zsidó barátjának: „Jó évet! Írjon be téged az Isten azonnal az életre!”
Ez idő szerint Amszterdamban
„Te jó isten, térítési kísérleteket már akkor végeztek az amszterdami zsidókkal, amikor még nem is voltak amszterdami zsidók! Lengyel- és Oroszországban egész másmilyen térítési módszerekkel rukkoltak elő, fosztogatással, becstelenítéssel, pogrommal; Spanyolországban és Portugáliában meg tömlöccel, kínpaddal és tűzhalállal, és semmit, de semmit sem tudtak elérni. (…) Az alabástrom burkolatú toledói zsinagógákból katolikus templomok lettek, de a törzsülések elűzött tulajdonosai új zsinagógákat építettek. Itt Amszterdamban, nem messze a Waterloo tértől kettő is van egymással szemben. A »Hochdeutsche« zsinagóga, amelyet azok alapítottak, akik a harmincéves háború csatlósai és fosztogató csapatai, valamint Hmelnyickij kozákmartalócai elől menekültek, meg a portugál zsinagóga. A portugál zsinagóga nem hasonlít, mondjuk, a prágai Óúj zsinagógához, ez semmiképpen sem amolyan megbújni akaró nyüves gyülekezőháza az illegálisoknak, hanem pompás épület, valóságos zsidókatedrális. (…)
613 gyertya világít az isteniszteleten, drága és nem modern világítási mód, az biztos, de ezen már nem lehet változtatni, így volt ez Granadában, így Lisszabonban, ennek már így is kell maradnia. S mert itt körömcipellő, selyemharisnya és csatos cipő járja, a hitközségi funkcionáriusok a felhajlított szélű, lapos jezsuitakalapot, a templomszolgák meg azt a fulmináns háromszögletűt viselik, amelyet akkoriban, Spanyolországban, a Guardia Real [királyi őrség], most meg a Guardia Civil [polgárőrség] legényei hordtak.
Márványtáblán ódon portugál nyelven ott ékeskedik a neve a hitközség azon legöregebb tagjainak, akiknek a vezetése alatt a zsinagóga felépült: »Parnassimos Senhores Zshac Levy Ximentes, Mosseh Curiel, Abraham Jessurun d’Espinoza, Daniel de Pinto, Ysrael Pareira…” Az imádkozók »Boa entrada do Sabbath«-tal köszöntik egymást, amely formalitás odaát, a németeknél »Gut Schabbesn«-ként hangzik. Az imát a holland királynőért portugálul mondják és szigorúan betartják, hogy a hitközségi okmányok bizonyos formuláit azoknak a nyelvén fogalmazzák, akik őseiket kínozták és elűzték, megőrzik a viseletét, viselkedését és szokásait azoknak, akik a zsidókat legutóbb Spanyolországban és aztán az első emigrációban, Portugáliában megkövezték.
Ott, délen »maranne«-oknak, vagyis disznó alakoknak szidalmazták őket, mert az inkvizíció alatt nyilvánosan megtagadták a hitüket, de titokban tovább követték. Most hát az új hazában azon voltak, hogy egy caballero se múlja felül őket előkelőségben, s hogy egy grand se lépjen fel grandiózusabban és több grandezzával, mint ők.
A spanyol korona holland gyarmatai, a protestáns hollandusok lázadó harcot vívtak a katolikus jogbitorlók ellen, és az inkvizíció és a türelmetlenség áldozatai kínzóik ellenségeinél annál is inkább vendégszerető fogadtatásra számíthattak, mivel nem üres kézzel jöttek a mostohaanyaországból, hanem a magukkal hozott tóratekercseken kívül a Levantéval és Dél-Amerikával űzött kereskedelmet is kiterjesztették. Az amtel-menti kereskedővárosokban nem volt Judeira, falakkal vagy láncokkal elzárt zsidónegyed; minden hitelképes férfi egyazon polgárjogokat gyakorolhatott, és élhetett vallása szerint – feltéve, hogy a vallása nem katolikus volt. Csak egyetlenegyszer, az itt tartózkodásuk elején esett meg, hogy ájtatoskodás közben rájuk törtek Amszterdamban azokra, akiknek Ibériában azt vetették a szemükre, hogy katolikus imaórák látszata alatt zsidó istentiszteletet tartottak: itt ezt katolikus istentiszteletnek vélték. (…) Állhatatlan nomádnépnek számít a zsidó, amelynek nincs maradása. És mégis évszázadokon át vonzódott egy olyan hazához, amely őt nem szereti, a hatalmas királysághoz, az aranysújtásos nemességhez és a pompás szertartásokhoz, még akkor is, amikor ott már semmi sem maradt a királyi hatalomból és a nemesurak pompájából. Az utca túloldalán élő keleti zsidóknak sohase támadt ilyen vágyuk; a cárhoz visszatérni nem volt túl csábító gondolat…”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]