Nem az a nagy kérdés, hogy Gombár Csaba és Hankiss Elemér lemondása után mi történik a Magyar Televízióval és a Magyar Rádióval, hanem az, hogy mi történik a Magyar Nézővel és a Magyar Hallgatóval. A Magyar Nézővel és a Magyar Hallgatóval alapjában véve két dolog történhet: megbénulhat és megerősödhet a demokráciasorvasztással szembeni ellenálló képessége. Nyilván mindkettő megtörténik, de hogy melyik mennyire, az határozza meg a Magyar Demokrácia esélyeit.
Komoly sakkozók nem játsszák mattig a partit, csak az oktalan gyermekek tologatják izgatottan a magányos királyukat, amíg a szenvtelen szabadgyalog vezérré avanzsál, és sorról sorra leszorítja a tábláról az elárvult egyszemélyi vezetőt. A komoly sakkozó feláll, amikor észleli, hogy megdöntötték az ellenjátékát. Sőt, a komoly sakkozó már akkor is feláll, amikor kiderül, hogy a partit vegyes szabályrendszerben játsszák, az ő vezére az ősi sakkszabályok szerint csupán egyesével lépkedhet, s csak a másik vezér irthat ki mindenkit keresztbe-kasul, aki az útjába kerül.
Nem is hiányozna senkinek az a nyomorult végjáték, ha csak egy partiról volna szó, és nem az életünk szabályrendszeréről. De miután arról van szó, felmerül a kérdés, hogy kinek dolgozott volna az idő abban a végjátékban, amely most elmaradt.
Egyik válasz: az idő a demokratáknak dolgozik. Minél hosszabb ideig lehet a független tájékoztatás minél több feltételét megtartani, annál tájékozottabban érkezik el a választópolgár az 1994-es választásokig, annál kisebb az esély arra, hogy a választási kampány idejére (a dolgok tehetetlenségi erejével és az áthangolás időigényével is számolva) a közmédiumokat sikerül egyoldalú politikai szolgálatra átalakítani. Annál nagyobbnak mutatkozik a demokrácia ellenálló képessége, annál súlyosabb és nyilvánvalóbb törvénysértést kell fölvállalni ennek leküzdése érdekében, annál több lólábat kell kilógatni a demokrácia letiprása végett. Az idő az antidemokraták hitelét morzsolja.
A másik válasz: az idő a demokraták ellen dolgozik, minél tovább zörgetik körülöttük a harasztot, minél több kabátlopási históriába keverik őket, minél jobban elbonyolódik, minél áttekinthetetlenebb lesz a történet, minél kilátástalanabbnak és érdektelenebbnek tűnik a publikum számára, hogy megértse azt, minél több menthetetlen ténnyel kell együtt élniük azoknak, akik még menteni akarják a menthetőt, annál kevésbé lesz látható a különbség demokraták és antidemokraták között. Az idő a demokraták és az antidemokraták hitelét egy szintre morzsolja le.
Válasszon választ a kedves olvasó, ha tud, a szerző nem tud. A szerző nem tudja eldönteni, hogy ez a lemondás segíti vagy zavarja a tisztánlátást. Tisztább helyzetet teremt, vagy maszatosabbat? Mi lesz az üzenete (függetlenül attól, hogy a lemondottak mit akartak üzenni vele): az, hogy most már nem lehet tovább tűrni, vagy az, hogy most már nem lehet tovább ellenállni, az, hogy a demokraták és antidemokraták küzdelmében fel kell adni a semlegesség fikcióját, vagy az, hogy fel kell adni a küzdelem fikcióját, az, hogy nem lehet a sodrással szembe menni, vagy az, hogy nem muszáj sodródni, az, hogy nincs kitörés a kurzusból, vagy az, hogy van kitörés a kurzusból, az, hogy nem lehet másképp, mint ahogy van, vagy az, hogy nem maradhat úgy, mint ahogy van???
Az, hogy az egyesült antidemokraták mire mennek a rádióval és a televízióval, azon múlik, hogy a publikum a történtekben és sok egyéb történésben minek a mintáját ismeri föl. Aki a megadás mintáját ismeri föl, az úgy fogja használni a tévéjét és a szavazólapját, mint a Kádár-korszak stabil éveiben: alternatíva nincs, ez a kurzus a világ rendje, ezt kell normálisnak tartanom, ha normális akarok lenni, és normálisan akarok élni, és közveszélyesnek, szélsőségesnek és abnormálisnak kell tartanom azt, aki nem ezt tartja normálisnak. Ennek a tudatnak a fenntartásában a média hatalmas erejű eszköz, ha összehangolódik a publikum lélektani érdekeltségével, de nem ér semmit, ha eltömegesedik vagy tömeges marad az a vélekedés, hogy van reális alternatíva. Ezzel a vélekedéssel szemben nemhogy az, amit az egyesült antidemokraták a választásokig kikaparhatnak maguknak, hanem a Kádár-korszak egész totális sajtóbirodalma is kevés volt.
Persze a publikumot abban, hogy a történésekben milyen mintát ismer föl, jelentős mértékben a sajtó, a média kommunikátorai fogják befolyásolni. A szakmai integritás terhelőpróbája következik most. A hatalmat a szakmától eltartó kariatidák kiléptek a helyükről, most a szakma megnőhet, vagy megtörhet a teher alatt.
- Beszélő [6]