Skip to main content

A kariatidák távoztak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nem az a nagy kérdés, hogy Gombár Csaba és Hankiss Elemér lemondása után mi történik a Magyar Televízióval és a Magyar Rádióval, hanem az, hogy mi történik a Magyar Nézővel és a Magyar Hallgatóval. A Magyar Nézővel és a Magyar Hallgatóval alapjában véve két dolog történhet: megbénulhat és megerősödhet a demokráciasorvasztással szembeni ellenálló képessége. Nyilván mindkettő megtörténik, de hogy melyik mennyire, az határozza meg a Magyar Demokrácia esélyeit.

Komoly sakkozók nem játsszák mattig a partit, csak az oktalan gyermekek tologatják izgatottan a magányos királyukat, amíg a szenvtelen szabadgyalog vezérré avanzsál, és sorról sorra leszorítja a tábláról az elárvult egyszemélyi vezetőt. A komoly sakkozó feláll, amikor észleli, hogy megdöntötték az ellenjátékát. Sőt, a komoly sakkozó már akkor is feláll, amikor kiderül, hogy a partit vegyes szabályrendszerben játsszák, az ő vezére az ősi sakkszabályok szerint csupán egyesével lépkedhet, s csak a másik vezér irthat ki mindenkit keresztbe-kasul, aki az útjába kerül.

Nem is hiányozna senkinek az a nyomorult végjáték, ha csak egy partiról volna szó, és nem az életünk szabályrendszeréről. De miután arról van szó, felmerül a kérdés, hogy kinek dolgozott volna az idő abban a végjátékban, amely most elmaradt.

Egyik válasz: az idő a demokratáknak dolgozik. Minél hosszabb ideig lehet a független tájékoztatás minél több feltételét megtartani, annál tájékozottabban érkezik el a választópolgár az 1994-es választásokig, annál kisebb az esély arra, hogy a választási kampány idejére (a dolgok tehetetlenségi erejével és az áthangolás időigényével is számolva) a közmédiumokat sikerül egyoldalú politikai szolgálatra átalakítani. Annál nagyobbnak mutatkozik a demokrácia ellenálló képessége, annál súlyosabb és nyilvánvalóbb törvénysértést kell fölvállalni ennek leküzdése érdekében, annál több lólábat kell kilógatni a demokrácia letiprása végett. Az idő az antidemokraták hitelét morzsolja.

A másik válasz: az idő a demokraták ellen dolgozik, minél tovább zörgetik körülöttük a harasztot, minél több kabátlopási históriába keverik őket, minél jobban elbonyolódik, minél áttekinthetetlenebb lesz a történet, minél kilátástalanabbnak és érdektelenebbnek tűnik a publikum számára, hogy megértse azt, minél több menthetetlen ténnyel kell együtt élniük azoknak, akik még menteni akarják a menthetőt, annál kevésbé lesz látható a különbség demokraták és antidemokraták között. Az idő a demokraták és az antidemokraták hitelét egy szintre morzsolja le.

Válasszon választ a kedves olvasó, ha tud, a szerző nem tud. A szerző nem tudja eldönteni, hogy ez a lemondás segíti vagy zavarja a tisztánlátást. Tisztább helyzetet teremt, vagy maszatosabbat? Mi lesz az üzenete (függetlenül attól, hogy a lemondottak mit akartak üzenni vele): az, hogy most már nem lehet tovább tűrni, vagy az, hogy most már nem lehet tovább ellenállni, az, hogy a demokraták és antidemokraták küzdelmében fel kell adni a semlegesség fikcióját, vagy az, hogy fel kell adni a küzdelem fikcióját, az, hogy nem lehet a sodrással szembe menni, vagy az, hogy nem muszáj sodródni, az, hogy nincs kitörés a kurzusból, vagy az, hogy van kitörés a kurzusból, az, hogy nem lehet másképp, mint ahogy van, vagy az, hogy nem maradhat úgy, mint ahogy van???

Az, hogy az egyesült antidemokraták mire mennek a rádióval és a televízióval, azon múlik, hogy a publikum a történtekben és sok egyéb történésben minek a mintáját ismeri föl. Aki a megadás mintáját ismeri föl, az úgy fogja használni a tévéjét és a szavazólapját, mint a Kádár-korszak stabil éveiben: alternatíva nincs, ez a kurzus a világ rendje, ezt kell normálisnak tartanom, ha normális akarok lenni, és normálisan akarok élni, és közveszélyesnek, szélsőségesnek és abnormálisnak kell tartanom azt, aki nem ezt tartja normálisnak. Ennek a tudatnak a fenntartásában a média hatalmas erejű eszköz, ha összehangolódik a publikum lélektani érdekeltségével, de nem ér semmit, ha eltömegesedik vagy tömeges marad az a vélekedés, hogy van reális alternatíva. Ezzel a vélekedéssel szemben nemhogy az, amit az egyesült antidemokraták a választásokig kikaparhatnak maguknak, hanem a Kádár-korszak egész totális sajtóbirodalma is kevés volt.

Persze a publikumot abban, hogy a történésekben milyen mintát ismer föl, jelentős mértékben a sajtó, a média kommunikátorai fogják befolyásolni. A szakmai integritás terhelőpróbája következik most. A hatalmat a szakmától eltartó kariatidák kiléptek a helyükről, most a szakma megnőhet, vagy megtörhet a teher alatt.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon