Nekem itt, ebben a szűk rovatocskában, az a dolgom, hogy a fontosabb vagy tanulságosabb heti fejleményekről mondjak valamit. Úgy kell tennem, mintha nem is figyelném kedves olvasóim megkereséseit és bírálatait. Különben elszalad a hét, mi meg csak vitatkozunk…
Egyszer azonban ennek is meg kell már esnie! Nagy már a restancia. Ezek a mostani MDF-gyűlések, fészkelődések is megemelték az általános értékvitázó kedvet. És gyűlnek a személyes sérelmek is! Mert az is bolond ám, aki Magyarországon középjátékot próbál játszani! Hát még, ha a népi és urbánus kérdésben is ehhez tartja magát…
Protestáns etika
Itt van mindjárt az első megkeresés. „Tik még a Turul izéjét is levágnátok! Eriggy haza a te Izraeledbe, ott majd lemetélik teneked a tököd végit!”
Telitalálat, a mítosz tévedhetetlenségének levélpostai bizonyítéka!
Totemről, taburól, Freud Zsigmondról, Emese anyóról, a mélylélek csalhatatlanságáról merengtem előtte, még akkoriban, mikor a Turul szobrát avatták Tatabányán. A városfejlesztés, a polgárosodás, kapitalizáció és civil világ felé mutasson ez az árpádi útjelzés, legyen mindenkié, szóljon barátsággal mindenkihez! Kicsit talán még nem ártana szelídíteni, pacifikálni az idevágó szimbolikákat – bölcselkedtem tovább.
„Vagyis kasztrálni!” – csapott le kedves megkeresőm, akár a vijjogó turulmadár…
Jobb ezt beismerni… A mítosznak kár a szemébe hazudni, úgyis tudja az igazat. Kedves levelezőm viszont csak közelíti! A kapitalizmus undok szelleme – nem én mondom, hanem a tudós világtekintély, Max Weber – nem a zsidók, hanem a protestánsok szelencéjéből szabadult ki. Nem elég csak másokat kizsákmányolni, könyvelni is kell az eredményt! – parancsolja a szigorú protestáns erkölcs.
S rögtön azután, hogy az eszme megfogant, a régi hollandoknál például, kifordított, bolond világ következett, furcsa szerepcserékkel. A hitehagyott zsidó bölcs, Spinoza csiszolgatja az üveget, ő az iparos, és tisztes kálvinisták passzolják el az áruját. Később pedig még életjáradékot, afféle alapítványt is tesznek a beteges és ügyefogyott filozófus javára a Joosten de Vries, Jan Rieuwertsz, Johannes Bouwmeester és hasonnevű jó barátok. De még ellenei, az istentelen és veszélyes tanításait ostorozó és cáfoló, mérges prédikátorok, presbiterek és kurátorok közt sem akad, ki meg ne említené arcvonásainak szellemteli finomságát, jellemének szilárdságát, modorának választékosságát, szokásainak mértékletességét, szegényes ruházatának tisztaságát. Így megy, illetve így mehet ez, ha megvan már hozzá a kapitalizmus, ehhez meg az erkölcsös civil környezet.
Hogy nálunk is induljon már valami, hadd üzenjek vissza a turulos úrnak! Merthogy én sem teljesen úgy vagyok, ahogyan előírja. Konfirmált, úrvacsorálni jogosult protestáns lennék, ha igaz. De ezt csak azért említem, hogy legyen egy kis törzsi súlya a jókívánságomnak. Fossa le az ördög az urat meg a tartozékait! Ez különben régi protestáns mondás, állítólag már Luther Márton is tisztelte vele az opponenseit…
Rushdiefalvy lakodalmas – Liberaletto
Legközelebb majd meggondolja a kultuszminiszter úr, érdemes-e irodalmi vérdíjakat osztogatnia. Tucatjával írhatja az igazoló jelentéseket. Nagyobb baj, hogy jómagam is jelentéstételre szorulok. Alighanem az egyetlen liberálisnak mondott tudósító voltam, aki nem bírálta, de dicsőítette a miniszter úr veretes „mélynépiségét”, szembeállítva azt Csurka István politikai okból összefércelt, híg- és jöttnépiességével. Most aztán nemcsak jobb- és baloldali, de liberális társaságban sem tanácsos egy ideig mutatkoznom.
Kasza bátyám, akinek az emlékére most, négy évtized távolából igazolásképpen hivatkozom, egyáltalán nem is találkozhatott ilyenféle társaságokkal. Odakint éldegélt a tiszántúli tanyavilágban, jó tizenöt kilométerre a legközelebbi falutól. Éppenséggel gazdag vagy rangos ember sem igen lehetett az öreg. Különben, amikor a tanyai szomszédok megfelelő asszonynakvalót – „nem íppen szíp, de jó dógos lyányt”, mint mondották – találtak az öreglegény nagyfiuknak, és kezdődtek a lakodalmi előkészületek, bátyámat nem a ház elé, miközénk, tyúkok és kölyöknép közé ültették volna ki. Meg aztán frekventált, tehetős ember nem is gyerekeknek magyarázza a politikai világlátását. „Az orosz meg az amerikai? Fenét van az rosszba’! Jóba’ van az, csak úgy tesz, hogy rosszba’ van! Hogy jól kibaszhassík a magyar emberrel!”
Később, mikor szólt már a zene, és folyt a bor, csak épp a nóta meg a tánc nem akart indulni sehogyan sem, beszólították. Tegyen már valamit róla. Akkor aztán Kasza bátyám megmutatta, hogyan is csinálták azelőtt a lovashuszárok Öt percre rá az összes széket, padot kidobálták. Ha véletlenül akkor odavetődik a szovjet főtitkár vagy az Egyesült Államok elnöke, hát az is csak úgy járja a csárdást, ahogy Kasza bátyám parancsolja neki…
Ami nem jelenti, hogy kisebb ember is, urbánus vagy liberális, ügyvéd, doktor, tanító, ha éppen ott jár, nem jogosult kijavítani az öreg politikai világlátását. „Ejnye, bátyám, hogy lehet ekkora marhaságot mondani?”
De nem hozzátenni rögtön, ahogyan manapság szokás: „Eh, mely otromba, esetlen bakugrálás, döngölés ez! Mennyivel szebb, tartalmasabb a mi városi társasmenüettünk, az urbanka, a liberambada…”
Ez sok, ez már bicskát kíván. Mert különben mi marad az öregnek?
Királykeserű
Tényleg semmi egyezség hagyomány és tekintély, valamint modern világ és szabad rombolás között?
Csak a bicska meg a vérdíj? Hátha a régi vágású urak tudnak valamit, amit mi nem? A következő példázatot a Legitimista Hírek 92/4-es számából kölcsönöztem.
Az eredetileg „Ginkgo” elnevezésű gyógyitalt dr. Varga József biológus, a magyar legitimisták Baranya megyei szervezetének elnöke komponálta, a híres Ginkgo Biloba páfrányfenyő aromáiból, valamint gyógyfüvekből. A készítmény kiváló tulajdonságai rövidesen a legmagasabb körök elismerését is kivívták. Semmi sem bizonyítja ezt meggyőzőbben, mint hogy Őszentsége II. János Pál látogatásakor, a pécsi püspök úr ajánlására aperitifként éppen italunk került a Szentatya asztalára. Felszolgálását igen alapos szentszéki italvizsgálat előzte meg.
A készítményt őfelsége, dr. Habsburg Ottó is már első kóstolásra figyelemre méltónak találta. Hozzájárult, hogy Habsburg Walburga és Archibald Douglas grófhercegi mennyegzőjén is felszolgálásra kerülhessen. Azért is öröm ez, mert az italkompozícióban méltó arányban szerepelnek a „kuruc” Tenkes lejtőin szedett gyógyfüvek, egyenes utalással a vőlegényi Douglas család és a kuruc Rákócziak egykori hadiszövetségére. Igaz, e szövetség épp a Habsburgok ellen irányult, de hát régen volt ez már…
Az italt Regina főhercegnő is megízlelte, és jónak találta. Károly főherceg pedig még repetát is kért belőle!
Az Őfőméltóságával folytatott beszélgetés során felmerült, hogy a magyar nyelvben a „ginkgo” szó majdnem úgy hangzik, mintha „vinkót” mondanánk. Márpedig az utóbbi nem a legmagasabb körökben is kedvelt, royalmárkás összetételeket jelöli. Így született meg azután a termék végleges neve: a „Királykeserű”…
A PANALCO Kft. kiszerelésében és forgalmazásában ezen a néven keresheti immár az igényes közfogyasztó is…
- A hét üzenetei [6]