–eö– [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Az MDF hétvégi országos gyűlésének hangulatát harciasra igyekszik felsrófolni a Magyar Fórum „Antall és Csurka” című vezércikke. „Egy dolog bizonyosnak látszik: Antall és Csurka nem lesz képes tovább egy csónakban evezni.” Farkas Elemér, a szerző, aki különben maga is országos elnökségi tagságra pályázik, úgy véli, hogy a kormány „még a legjobb esetben is a nép feje fölött” ügyködik, Antall – sajnos – avítt férfiú, „nem ő tehet róla, hogy szubjektív adottságai nem találkoznak a kor követelményeivel”. Csurka viszont „kiemelkedő gondolkodó”, az MDF „eredeti” programjának letéteményese (miszerint „a magyar nép önmagának teremt új hazát”). Csurka igyekezett befolyásolni Antallt, de „egyre kevésbé hisz” ennek sikerében, „ezért fokozatosan feladja” próbálkozásait. A nagy fundamentalista gondolkodó most válaszút elé került: vagy nyíltan szakít Antallékkal, vagy elszótlanodik.

Elszótlanodni, beismerni a vereséget nem érdemes – morfondírozik tovább a fundamentalista lap –, hiszen ez egyet jelent azzal, hogy az MDF „rendkívül beszűkült, elitista pártocská”-vá válik (azaz, ide nem egészen illő szóval élve, a köménymag kerekedik fölül), és az MDF népszerűsége maradékát is elveszítené. Csurka győzhet is akár – döntő fundamentalista befolyásra tehet szert az új országos elnökségben –, de akkor meg, olvashatjuk, bár nem hisszük, Antall lesz, aki szakít. (Távoli hasonlat: liberálisok kontra radiszadik.) Tehát ne kekeckedjen Csurka, jöjjön bár kormányválság és előrehozott választás. „Csurka világosan látja: legalább az MDF-et kell próbálni kimenteni”, ha egyszer a kormányt már nem lehet – üzeni Csurka tollnoka által.

Ilyen békaperspektívára képes a pártéleti szemlélet. Honnan veszi a tollnok (és a tollnok főnöke), hogy aki a pártján belül népszerű, az már az utca embere szemében is az? Avagy nem emlékezik-e a fundamentalista hős, hogy a közutálat, amelynek örvend, önmagában is hány embert csalt ki szeptemberben az Országház elé? És hol az országvezető program (a kirekesztő gőzösségeken kívül), amivel meg is lehetne tartani az állítólagos népszerűséget? Miért zsarolják oly buzgón Antallt a csurkista képviselők elpártolásával: nem szavazták meg talán (no persze jó kis médiaügyi és igazságtételi engedmények fejében) a költségvetést? És vajon nincs-e másik harminc a parlamentben, akikkel megegyezhetnek Antallék?

Antall válaszolhatna úgy, hogy jó, hát szakítsunk, ez tényleg jót tenne az egykor még nem a jobbos dühösöket, hanem az aránylag befutott középosztályt megcélzó párt népszerűségének. De valószínűleg nem válaszol így. Túlságosan messzire ment el pártja a csurkizmusban, és talán abban reménykedik, hogy majd csak lehűti utólag a Csurka-kampány miatt fölforrósodott fejeket.

Hangosodik a Csurka-kampány. De a bili nagyon nehezen akar borulni, továbbra is benne kavarognak a különféle eszmei áramlatok. Mert nagy a kormányzati felelősség.

• Harmadik oldal