Ezen is túl vagyunk, az MDF (idézet) sorsdöntő, történelmi jelentőségű országos gyűlésén. Megcsömörlötten bár, szódabikarbóna (a kozmopoliták Alka Seltzer) után kapkodva, kissé borzas idegekkel is, de túl vagyunk rajta. Vagy mégsem? Lehet, hogy a sportcsarnoki hajcihő csak a bevezető szatírjáték volt, az igazi, vérre menő dráma csak ezután következik? Bizony lehet. De hagyjuk ezt, hiszen az MDF országos gyűléséről sok szó esik másutt a Beszélőben.
Gondolatkísérlet
Inkább egy gondolatkísérletet szeretnék elvégezni. Tételezzük fel, hogy a tömegtájékoztatásban már minden úgy van, ahogy Csurka akarja. A rádió és a televízió a kormány kézi vezérlésével működik, kormányhű nyomtatott sajtó túlsúlya tűzzel-vassal biztosítva, a liberálbolsevik firkászok nemzetgyalázásért kiszabott életfogytiglani börtönbüntetésüket töltik, a Beszélőt Magyarul Beszélőnek hívják, és a nemzeti gondolkodású konzervatív fiatalok lapja, vagyis, összefoglalva, ez a sokat szenvedett kis ország eljutott a sajtótisztesség kegyelmi állapotába. Tételezzük fel továbbá, hogy Csurka valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis össze akarja akasztani a bajszát Antall miniszterelnök úrral. Vagyis tanulmányt ír… El lehet merengeni azon, hogy mi lesz a sorsa ennek a tanulmánynak. Nekem az a változat tetszik a legjobban, amelyben a Magyar Fórum főszerkesztője, a hírneves munkásőr-ideológus, a következő szavakkal utasítja vissza a kéziratot: „Pistám, ez nem a mi profilunk.” Ez persze nem akadályozza meg az Új Maót abban, hogy „Jobbra indexel, de balra tart” címmel megsemmisítő kritikát tegyen közzé a nagyközönség számára ismeretlen tanulmányról, mondjuk, Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter tollából. S Csurka István kisvártatva Thürmer Gyula kenyeres pajtásaként vonul be a médiatüntetések törzsközönségének tudatába. (Más, hasonlóképp izgalmas változataim is vannak, csak nincsen rájuk hely.)
Nem számítok arra, hogy Csurka István üzeneteimet olvasván a fejéhez kap, és azt mondja: „Tényleg, erre nem is gondoltam”, majd pedig sietve belép a Nyilvánosság Klubba. Pedig a sajtószabadságnak köszönheti, amely ellen oly kitartóan vitézkedik, hogy a Miniszterelnök Úr – aki persze így is, úgy is az erősebb kutya – nem tudja egy elegáns kézmozdulattal kikapcsolni, mint egy zavaróan recsegő lemezjátszót. Csurka most abból profitál, hogy a sajtószabadságból erőfeszítései ellenére is maradt valami. Ezt körülbelül annyira érdemli meg, mint a mások emberi méltóságát lábbal tipró Honecker azt, hogy az emberi méltóságra való hivatkozással hagyták futni. Mégsem örülnék, ha a csurkai tervek szerint visszaállampártosított rádió és televízió végezne Csurkával. Szebb lenne, ha ez a szavazóurnáknál esne meg …
Sic transit gloria mundi
„Emlékeztek még – érdeklődött a minap kitűnő barátom kitűnő barátja –, hogy mennyire féltünk három évvel ezelőtt a Münnich Ferenc Társaságtól?”
Telefonszex
Miközben mi egy izzadmánnyal vagyunk elfoglalva (vö. Nahimi Péter: az MDF-et egy megalázott nemzet izzadta ki magából), a nagyvilágban mindenféle izgalmas dolgok történnek. Példának okáért, ahogy a dolgok most állnak, az is elképzelhető, hogy a világkommunizmus után a brit monarchia is ebek harmincadjára kerül.
A királyi családnak már tavaly is – ahogy Erzsébet királynő kifejezte magát – annus horribilise volt, ami nem aranyeret, hanem szörnyű évet jelent. A helyzet az új évben csak fokozódott. A legújabb botrányt az okozta, hogy nyilvánosságra került egy – ki tudja, ki által – lehallgatott telefonbeszélgetés átirata, amely arról tanúskodik, hogy Károly hercegnek és világraszólóan csúnya szeretőjének a köznapinál kicsit színesebb a szexuális fantáziája. Ahogy az lenni szokott, elhangzott ebben a telefonbeszélgetésben sok édes semmiség, többek között az is, hogy a walesi herceg elvben nem idegenkedik attól a gondolattól, hogy tamponként szülessen újjá.
Na most ez felvet egy súlyos alkotmányos problémát. Lehet-e valaki első életében az anglikán egyház feje (márpedig az angol uralkodóknak ez a másodállása), ha a második életében tampon szeretne lenni? Ez legalábbis kétségesnek látszik. Az anglikán egyházi hierarchia második embere nyilatkozatban jelezte, hogy Károly trónra lépése után a trón és az egyház viszonya kínossá válhat.
A klerikális understutement mellett zajosabb jelei is vannak annak, hogy Hódító Vilmos trónja megingott. Szörnyen tudományos (bulvárújságok által kocsmákban végzett) felmérések szerint egyre kevesebb angol tudja Károlyt királyként elképzelni. Ha kételkedünk is ezekben a felmérésekben – vagy nemzetes uramékat követve mindenfajta felmérésben, mint angolszász huncutságban –, annyi akkor is bizonyos, hogy a bulvárújságok tobzódnak a republikánus indulatokban. (Tehát alighanem tényleg azt hiszik, hogy most ezek az indulatok adják el az újságot.) Szokatlan módon felháborodnak Fülöp herceg szerény ötmillió fontba kerülő karib-tengeri vakációja miatt, és tiszteletlenül arra célozgatnak, hogy egy királyi kvarclámpa beszerzése gazdaságosabb lenne. S feltűnő módon nem próbálják nevetségessé tenni („bolond lyukból bolond szél fúj”) azokat a megnyilatkozásokat, amelyek szkeptikusak a monarchia jövőjével kapcsolatban.
Vicces lenne, ha a forradalmakkal szemben immun brit trónt egy talán szokatlan, de nem ártalmas hercegi vágy és a komolytalan bulvársajtó döntené le. Ez talán mégsem fog bekövetkezni. Erzsébet királynő tudja, hogyan hízelegheti magát vissza a bulvársajtó kegyeibe: a sajtószabadság védelmezőjeként.
Egyesek ugyanis meg akarják regulázni a bulvársajtót – részben éppen a királyi család terhére elkövetett indiszkréciók miatt. A tisztátalan újságírói praktikákat vizsgáló Calcutt-jelentés szerzői egyebek között meg akarják tiltani az újságíróknak, hogy munkájuk során titkosszolgálati eszközöket (lehallgatókészülékeket, teleobjektíveket) használjanak. Ezt nemcsak a bulvársajtó, hanem a tekintélyes sajtóorgánumok is a sajtószabadság elleni merényletnek tekintik. S láss csodát, az újságírói lobby szövetségesre lelt Őfelségében, aki diszkréten a világ tudomására hozta, hogy ő maga is sajtószabadság-párti fundamentalista, és súlyos fenntartásai vannak a Calcutt-jelentéssel kapcsolatban: a brit hagyományok tisztelőjeként tudja, hogy a sajtószabadság kulcsfontosságú a szabadság megőrzése szempontjából.
Nem is lesz így Nagy-Britanniában sajtótisztesség.
Kapcsolódó cikkek
- A hét üzenetei [6]