Skip to main content

Tiborc kigázol…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hetilapszerkesztők kínjai… A miniszterelnök Pesti Hírlap-beli január 22-i interjújáról alighanem minden elmondhatót elmondanak a nyilatkozók, minden elemezhetőt elemeznek az elemzők a napilapokban, mire hetilapunk megjelenik. Kár. Van mit kommentálni ezen a példátlanul hosszú, kissé dúlt monológon.

A Pesti Hírlap egyébként enyhén szólva nem az a mértékadó orgánum, melyet kimagasló államférfiak exkluzív megnyilatkozásaikhoz választani szoktak. Ám az országos gyűlés hetében a szokásosnál egy nappal korábban megjelenő Magyar Fórum nyíltan személyének rohanó támadása nyomán a miniszterelnök – úgy látszik – indokoltnak látta, hogy leereszkedjék Csurka és Horváth Béla népéhez ezzel a Pesti Hírlappal, s egyszersmind nyilvánosan elfogadja a főszerkesztő kitartó engesztelő udvarlását. (Erről lásd a Beszélő III. évf. 37. számát.) Méghozzá oly sietve, hogy sajtóirodájának nem is volt ideje legalább futólag átfésülni a szöveget. Még a mondatrészeket sem egyeztették.

Dr. Antall nemcsak életútjának mindeddig mindenki előtt teljesen ismeretlen epizódjait említi meg, miszerint részt vett a daliás idők „valamennyi tüntetésén”, így például az 1988. június 16-ain és október 23-ain, de szokatlanul vulgáris is ebben az interjúban, talán szokatlan közönsége tiszteletére. „Lukas, koszos lavórról” beszél, „disznóólról”, „hülyeséget”, „félhülyéket” emleget. Még kedvelt többes szám első személyű igeragozását is egyes szám első személyre cseréli egyszer-egyszer, mondhatni frivolan, mintha egyszerű, köznapi lény lenne. „Engem az MDF iránti rokonszenv és az MDF legkiválóbb szellemi vezetői hívtak. Jó ajtón léptem be, szépen felhajtott sátorlap alatt, ezért hát nem vagyok hajlandó olyan magatartásra, hogy végül egy disznóól ajtaján kelljen távoznom. Ehhez azt hiszem megvannak az erkölcsi alapjaim, miután az egész világon az Élysée-palotától a Buckingham-palotáig, a Fehér Háztól a Kremlig sikerült feltárni sok fényes ajtót a magyar nemzet előtt. E fényes ajtók azonban soha nem feledtetik el a kicsi magyar parasztházak, egyszerű otthonok vagy akár csak kunyhók belső világát, s elkötelezettségünket, hogy Tiborc panaszát, szóljon bármilyen halkan, meghalljuk.”

Talán kár volt a miniszterelnöknek ily megrendítően kitárulkozni. Ha nem csinálja, nem dokumentálta volna ennyire fényesen, hogy egy-két évszázaddal eltévedt a magyar történelem útvesztőjében, s minimum harminc éve nem volt érkezése körülnézni, hogy hol él. Tiborc ükunokái manapság házgyári panelban zsúfolódnak, vagy hatalmas, üres családi házban nyögik az energiaszámlát. A kicsi magyar parasztházakban – hacsak át nem építették őket nyaralónak –, pláne kunyhókban mostanában Magyarország cigány lakosai élnek. A Buckingham-palotában aligha pont rájuk gondol miniszterelnökünk. Most már csak az a kérdés, hogy mit hall meg dr. Antall József (szóljon bármilyen hangosan…).








Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon