Skip to main content

Rendőr, munkavállaló…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A politikai berendezkedéstől függetlenül minden hatalom erős csábítást érez arra, hogy a rendőrséget eszközként megkaparintsa, és politikai céljai érdekében felhasználja. Ez a törekvés változatos módokon és mértékben, de a fejlett demokráciák esetében is kimutatható. Az új demokráciák esetében pedig, ahol az új intézmények és a társadalom értékrendje még nem kellően szilárdult meg, ez különös figyelmet érdemel.

Körünkben vitán felül áll, hogy a rendőrségnek a polgárok szolgálatában álló közszolgálatnak kell lennie, és nem állhat egyetlen politikai erőcsoport kizárólagos hatalmában sem.

De tudatában van-e a társadalom annak, hogy a rendőrség politikai kisajátítása minden állampolgár és különösen a társadalom számára milyen veszélyekkel jár?

Vajon ismertek-e azok a módszerek és intézmények, melyekkel mindez megakadályozható? Sajnos nem eléggé. Sok az illúzió, kevés a megbízható tapasztalat.

Határozottan ki kell jelentenünk, hogy a rendőrség politikai kisajátítása az egyik legsúlyosabb veszély a demokráciára és minden állampolgárra, magukra a rendőrökre nézve is!                    

Mi módon akadályozható ez meg?

A hatalom jellemzett törekvéseit nemkívánatosnak, antidemokratikusnak, de természetesnek kell tekintenünk, így a működő demokratikus intézményrendszer folyamatos karbantartásával kell ezek ellen minden demokratikus erőnek védekeznie. (…)

Nem elégséges azonban mindezeket csupán jogszabályokban rögzíteni. Ha nincs olyan intézményrendszer, amely a hatalomtól függetlenül képes kontrollálni és korrigálni a normák esetleges megsértését, akkor csupán „kirakat”-jogszabályokkal van dolgunk.

Ebben az egész társadalom érdekeit szolgáló feladatban játszanak különleges szerepet – mint független, nem kormányzati szervezetek – a rendőrök szakmai-érdekvédelmi szervezetei és azok nemzetközi szövetségei.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon