Skip to main content

A magyar maffia

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tavaly ősszel hallottunk róla először, amikor a kormány halálra szánt akcióba lendült a költségvetési deficit csökkentésére. Főrendőrök kezdték emlegetni, méghozzá halmozott sokkadagokban. (Dr. Túrós országos rendőrfőkapitány, NSZ, október 2.; Tonhauser őrnagy, MH, október 3.; s némileg visszafogottabban Láposi Lőrinc, HVG, október 7.)

S e főrendőrök egybehangzóan állították: a nyomorult, gazdasági válság és politikai földcsuszamlás sújtotta lakosság ne is reménykedjen, hogy megmenekül az egyébiránt sötét bőrű – vagyis cigány – maffia vérengző karmaiból, ha a rendőrök fizetését, létszámát nem emelik, na és általában nem adnak nekik egy nagy kalap pénzt.

Aztán nagyobb csapások érték a dr. Túrós vezette rendőrséget, mint a költségvetési kiadások csökkentése. Duna-gate, jogállam, hatalomváltás. Szorultságában a fő-főrendőr odáig szerényedett, hogy kijelentette: a politikai rendőrség felszámolásával felszabadult pénz is elég lesz. Majd megszüntette a „cigánybűnözés”-t és a c vonal-t, mert jogállamban illetlen, s a c vonal vezetője átalakult zsebtolvaj-vonalvezetővé.

Végül is elcsitult a vész. Dr. Túrós saját szakmai helyettese lett, minisztere megvédte az ellenzéktől, mint nélkülözhetetlen szakembert.

És tessék, a nyári uborkaszezon kellős közepén ismét megjelent a maffia! Az új jogállamban érdekes módon feltűnően nem barna bőrű változatban. Viszont még hátborzongatóbb tálalásban: maguk az elváltoztatott hangú, személyazonosságuk nyomait gondosan eltüntető maffiózók szólaltak meg a 168 órában!


Először egy 24 éves, Nyugatról nemrégiben visszaszármazott ifjú Háry János mesélt nekünk, s régi ismerősünk, Tonhauser igazolta őt. Álszerénység nélkül beszámolt arról is, hogyan göngyölített fel egy maffiakezdeményt már a 80-as évek elején, szívós – és a politikai hatalom fafejűségével való küzdelmet sem nélkülöző – munkával. „Ehhez komoly erőket, egységeket kell megmozgatni… Akkor az országban kiválogattuk azokat a nyomozókat, akiket erre érdemesnek tartottunk. Olyan helyzetben voltam mint nyomozó s az operatív egység vezetője, hogy ha fél óra múlva helikopterre volt szükségem, akkor fél óra múlva volt helikopterem.” „ Most hiába is kérném, biztos, hogy nem fogok hozzájutni” – teszi hozzá keserűen s vádlón. (168 óra, július 31.)

Három hét múlva következett az újabb szenzáció a 168 órában (augusztus 21.). Az újabb maffiózók amerikai bűnügyi regényeken (pl. a korai Chandler) kívül alighanem De Sade klasszikus műveit is olvasták, olyan zaftos perverziókról számoltak be, mintegy üzleti és politikai életünk szokása gyanánt. De az e tárgykörben megnyilvánuló kifejezőerő is semmiség ahhoz képest, ahogyan a rendőrséget lefestik. Karma- és fogavesztett oroszlán, valóságos Wendriner Aladár! (Én ti. Rejtő Jenőt is olvasok, remélhetőleg veled egyetemben, Olvasó.) Nincs neki még fegyvere sem szolgálaton kívül, nem is beszélve a titkos eszközökről. „Addig, amíg Magyarországon a rendőrségnek nem lesz önálló csapata arra, hogy leszámoljon ezekkel (ti. velük, a maffiával), addig eredményes harcról kár is beszélni.” Maga Tonhauser sem mondhatta volna szebben! Hát még ezt –az elszánt maffiózóktól váratlan – vallomást: „Ha holnapután rend lenne ebben az országban, akkor abbahagynánk, de mivel itt holnapután is csak az alvilág fog növekedni…, semmi más jó nem lesz a világon. Ugyanis amíg a rendőrség ilyen marad…”

Van olvasó-hallgató, aki ezután nem kiált REND-ért?!

Remélem.

Amikor azonban a maffiózók is előhozakodtak a diadalmas BMW-s bűnözők nyomában lihegő szánalmas rendőr-Ladákkal, akkor én is megrettentem. Ezek még Moldovát, dr. Túróst és Láposit is olvastak? Vagy???

(Ui.: ha a közeljövőben elrabolnak, vagy elgázolnak egy BMW-vel, ez nem bizonyítja a félelmetes maffia létezését. Akinek telik egy rossz szcenárióíróra és két ripacsra, annak telik egy kölcsön BMW-re is. Kár erőlködni, fiúk.)





















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon