A Magyar Út-körök e hét végén rendezik országos összejövetelüket.
„A reakció a felforgatásról mondhatja, hogy demagógia, a felforgatás a másikról mondhatja, hogy zsarnokság. Zsarnokok és felforgatók ők egyaránt és egy személyben, mert az erőszakot képviselik, mert nem a meggyőzésre, hanem a legyőzésre, nem az elmék és kedélyek felszabadítására, hanem azok lenyűgözésére építenek. Szabadságot hirdethet az egyik, a rendfenntartását hirdetheti a másik, tombolva és őrjöngve – másnap a szabadság hirdetője már csak új bilincsek kovácsolásával és csörtetésével tudja az ő külön szabadságát fenntartani. És rendet hirdethet a másik, tombolva és őrjöngve, a maga tomboló és őrjöngő rendcsinálási törekvésével csendes, nyugodt embereket visz forrongásba, az elégedetlenségbe, és őrjöngő rendcsinálással megcsinálja az anarchiát.
Tisztelt barátaim! Ezért maradtam én mindig távol a végleteknek ettől a harcától, és ha másodszor is meg kellett érnem életemnek nagy megjutalmazását, hogy a bolsevizmus bukása után ismét értéktelenné, feleslegessé váltam az országban, sőt az itt maradásom veszedelmet jelentett volna azokra, akikért élek és dolgozom, vagy pedig súlyt és terhet; ha a bolsevizmus bukása után nekem, ki a bolsevizmus ellensége voltam, s aki a bolsevizmus ellen harcoltam már akkor, amikor még Magyarországon dajkamesének tartották, hogy itt valaha bolsevizmus lehetne – hát, tisztelt barátaim, ez sem változtatott a nézetemen, és ma is hirdetem mindenki számára, akiben bizonyos események – hála Istennek – nagyrészt elmúltak, keserűséget, elégedetlenséget vagy gyűlölködést ébreszthetnének: ne csináljunk soha idegeinkkel politikát! Amint magánéletünkben sohasem az idegeinket és szenvedélyünket kérdezzük meg, amikor cselekszünk, a közéletben, a haza életében se csináljunk idegeinkkel, érzékenységünkkel, fájdalmunkkal, sebeinkkel politikát. Csináljunk politikát tisztult gondolkodással, nemes érzésekkel, felemelkedve másoknak gyűlölködésén, és ha mi a magunk számára kívánjuk a szeretetet, ha mi hirdetjük, hogy a gyűlölet a haza legnagyobb ellensége, amely a hazának csak ártani tud, mert nem épít, csak rombol, nem alkot, csak felperzsel, akkor ezt a szeretetet mi, bármilyen legyen, magunk mindig őrizzük meg, és mi magunk mindig a megegyezésnek, az érvelésnek, az igazságnak, higgadtságnak útján járjunk, és sohase legyen bennünk akkora keserűség és elégedetlenség, hogy mi, akik a békés munkának és szerves fejlődésnek emberei vagyunk, valaha is a felforgatás meredekére sodródjunk, mert erről a meredekről csak a lezuhanás lehet a mi osztályrészünk, és lehet a haza osztályrésze.”
Vázsonyi Vilmos, 1921
(Vázsonyi Vilmos Beszédei és írásai, Budapest 1927, II. k., 331. o.)
Boross Péter: „Ha a magyar történelem kútjából merítünk, és 1918–1919-et mélypontnak tekintjük, akkor most még csak 1921-ben vagyunk.”
(Beszélő, 1993. február 13., 16. o.)
Kapcsolódó cikkek
- Harmadik oldal [7]