Skip to main content

[Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
RMDSZ: Kongresszus után – Nyereség? Veszteség? (Beszélő, 1993. január 23.)


Tisztelt Szerkesztőség!

A Beszélő ezévi 3. számában a 20. oldalon aláíratlan elemző beszámoló olvasható az RMDSZ brassói kongresszusáról. Ennek egyik passzusa így szól:

„Különösen visszatetszőnek találták többen azt, hogy az utolsó napon Szőcs Géza megjelentetett három, újonnan indított lapot, melyek egyik fő tartalma a politikai ellenfelekkel szembeni nyílt személyes támadás volt, például az RMDSZ parlamenti frakciójának az elnöke, Tokay György ellen.”

A föntiekhez a következőket fűzöm:

1. A kongresszus néhány napja alatt jelent meg az Új Ezred című, általam szerkesztett napilap. E lap nem adott helyet sem nyílt személyes támadásnak, sem személyes támadásnak, sem semmiféle támadásnak.

2. A kongresszus elé önálló nyomtatvány formájában került az a Politikai Napló címet viselő írásom, melynek nagyobbik része Tokay György munkásságával foglalkozik.

3. Mint ismeretes, három és fél hónappal a kongresszus előtt jelent meg az Orient Expressz című politikai magazin első száma. E lapnak, mely azóta is folyamatosan Bukarestben jelenik meg, én vagyok a kiadója. Sem a kongresszus alatt, sem előtte vagy utána e hetilapban Tokay Györgyöt támadó írás nem jelent meg. Mi több, ez az általam kiadott lap biztosított helyet Tokay György kongresszusi beszámolójának, melyből fröcsköl az irántam való gyűlölködés.

Ennyit a „három, újonnan indított” lapról.

Mindezek után még töprenghetnék, hogy hol helyezzem el ezt az írást a tudatlanságból eredő félretájékoztatás és a lejárató célzatú mocskos hazugság között húzódó spektrumban. A szóban forgó írás egy másik passzusa azonban minden kételyemet eloszlatta. E passzus így hangzik:

„Másnap megérkezett Emil Constantinescu, aki határozottan azt állította, hogy a román demokraták számára végzetes lenne, ha Szőcs Géza és Tőkés László a romániai magyar politikai életben kulcsszerephez jutna. Etnikai hidegháború következne be, igazolódnának az ultranacionalisták nézetei, félelmei. Olyannyira, hogy a Demokratikus Konvenciónak fontolóra kellene venni még az RMDSZ-szel való szakítást is.”

A fentiekkel kapcsolatban azt kell tudni: az Emil Constantinescu szájába adott szöveget alighanem a névtelen cikkíró agyalta ki – Emil Constantinescu semmi hasonlót nem állított. Ráadásul mindenki számára világos, hogy Tőkés László politikai szerepéről, mely igenis kulcsszerep, nem feltételes módban kell beszélni („kulcsszerephez jutna”). Közismert különben, hogy Tőkés László politikai jelenléte funkcióktól és tisztségektől független. Azt is mindenki tudja, hogy az RMDSZ elnöki tisztsége – amellyel kapcsolatban Tőkés László neve felmerült (míg az enyém nem) – aligha nevezhető kulcsfontosságúnak. Hadd idézzünk a Beszélőnek ugyanazon oldaláról:

„Az elnök hatalma reprezentatív: határozatait a Képviselők Tanácsának kell jóváhagynia. Ő tesz javaslatot az ügyvezető elnök személyére, akit azonban a Képviselők Tanácsa választ meg.”

Nos, ha mindezt még a Beszélő is tudja, hogy is ne tudná Emil Constantinescu is, miért is vállalta volna az RMDSZ gyenge hatáskörű (inkább csak névlegesnek nevezhető) elnöki tisztségének kérdésében való állásfoglalással azt a hatalmas – és értelmetlen – kockázatot, amit az RMDSZ ügyeibe való ilyen durva beavatkozás jelentene.

A jobb tájékozódás végett mellékelten elküldöm önöknek az említett kiadványokat is (Új Ezred, Politikai Napló, Orient Expressz).

E sorok közlésének reményében, üdvözlettel

Szőcs Géza

Kedves Géza!

Engedd meg, hogy ilyen pertu módon válaszoljak a leveledre, ahogy valójában beszélgetünk, és nem abban a nyársatnyelt-fagyos tónusban, ahogy újabban mi, szerkesztők és szenátorok, miniszterek és elnökök (többnyire régi haverok) protokollárisan érintkezni szoktunk. Ez a visszautalás a régi kapcsolatra itt nem captatio benevo-lentiae, hanem a tárgyhoz tartozik. Neked jogod van hozzá, hogy bárkinek a szemére vessed, mit is írt a Ceausescu-rendszer idején, hiszen Te akkor az Ellenpontokat szerkesztetted, a Secu kihallgatásra hurcolt, elüldözött otthonodból, és azzal rágalmazott, hogy lapotokat a magyar kormány megbízásából a Beszélő állítja elő. Ezzel közvetve persze, bennünket is megrágalmaztak. De rágalmaztak bennünket közvetlenül is, nem a román, hanem a (manapság III/III-asnak becézett) magyar Secu-szervek. Némelyikünket azzal rágalmazták, hogy a Secunak dolgozik, némelyikünket „csak” azzal, hogy a CIA megbízásából szítjuk Erdélyben a magyar nacionalizmust, hiszen valóban rendszeresen hírt adtunk a határon túli magyar kisebbség sérelmeiről. Ez a múlt, akár Téged, minket is feljogosít arra, hogy felidézzük, mit írtak egyes újságírók néhány évvel ezelőtt; meg is tettük Gerenda a te szemedben című sorozatunkban. Sajnos, a legzaftosabb magánszorgalmú hűségnyilatkozatokra azoknak a műveiben találtunk rá, akik ma a leghangosabban követelik a sajtótisztességet, a sajtó megtisztítását a liberálbolsevik kozmopolitáktól (például tőlünk), és sűrűn ontják könnyeiket erdélyi véreinkért. Tíz évvel ezelőtt mi, azt hiszem, többé-kevésbé egyetértettünk, és valószínűleg egyetértettek azok is, akiket te idézel, meg akiket mi idéztünk. Ma azonban, úgy látszik, keresztben értjük meg, illetve nem értjük meg egymást. Szomorú, hogy így van, de csak azt bizonyítja, hogy az emberi tisztesség nem feleltethető meg politikai nézeteknek. Ezt csak forradalmárok és más efféle marginalizált értelmiségiek képzelik-remélik újra meg újra.

Te Tokay Györgyöt, az RMDSZ országgyűlési frakciójának vezetőjét szembesítetted régi írásaival Politikai Napló című röpiratodban, amelyet az RMDSZ brassói kongresszusán bárki megkaphatott. A Ceausescut és a rendszerét dicsőítő szövegek, amelyeket bemutatsz – a magyarországi olvasó tájékoztatására talán érdemes ezt megjegyezni –, mind 1975 előtt íródtak; a legkésőbbi citátum szerint Tokay György 1975-ben „a kambodzsai népi erők győzelmét” ünnepelte. A hazai közönség bizonyára emlékszik még olyan újságírókra, akik ennél később is Dzsumblat, Aszad, Arafat elvbarátainak mutatkoztak, majd döccenő nélkül folytatták harcukat – Tőkés László és a magyar katolikus püspöki kar támogatásával – a kozmopolitizmus ellen. Vajon ezen újságíróknak is felemlegetnéd sötét múltjukat? Röpiratodban azt írod:

„Ha Tokay György személyes képességeit – pl. kiváló szónoki adottságait – az erdélyi magyar közösség érdekében kívánja érvényesíteni: munkáját köszönettel tudomásul vesszük. Tokay Györgynek természetesen jogában áll a közösségért dolgozni.

Amihez viszont – sötét múltjára való tekintettel – semmiképp sem lehet joga, az az, hogy tovább hazudjon, csaljon, félrebeszéljen, manipuláljon, és ugató hangon azt üvöltözze: közülünk senki sem megvásárolható.”

Világos beszéd ez. Ha Tokay képességeit „a magyar közösség érdekében kívánja érvényesíteni” – értsd: ha Tokay azt a politikát követi, amelyet Te helyesnek tartasz – erre joga van. Ha azonban más politikát folytat, akkor – sötét múltjára való tekintettel” – hazudik és csal.

Csurka is ezt vallja: nem az számít, kinek milyen a múltja, hanem az, hogy ki hol áll ma. Rendben, igaza van. Csak keverni nem lehet a dolgokat. Az nem megy, hogy aki velünk van, annak a piszkos múltja is tiszta, aki meg ellenünk, annak a tiszta múltja is gyalázatos.

Tokay György egyébként annak a politikai szervezetnek – pártnak – a parlamenti csoportját vezeti, amelynek Te is tagja vagy. Kérdezd meg az MDF bármelyik vezető politikusát, mit tenne, ha az MDF egy másik vezető politikusa ilyen röpiratokat adott volna közre a VI. országos gyűlésen.

Azt, hogy miképpen ítéli meg Emil Constantinescu Tőkés László és a Te politikai szerepedet, azt brassói gyorsbeszámolónk összeállítói több román lap, mindenekelőtt az ellenzéki Evenimentul Zilei vezércikkéből, elemzéséből következtették. Pedig talán elegendő lett volna Katona Ádámot, az udvarhelyszéki RMDSZ alelnökét idézniük, akinek nyilatkozata a Beszélőnek ugyanebben a számában jelent meg. A mérsékeltek – mondja Katona Ádám –, a területi autonómia ellen szólnak, „mert közvetlen szövetségeseik a román politikai életben ezt nem tartják megfelelőnek”.

Az RMDSZ a Demokratikus Konvenció koalíciós partnere. A mérsékeltek fenn akarják tartani ezt a szövetséget, a radikálisok, legalábbis egy részük, követeléseik kedvéért akár fel is áldoznák. A jövő fogja eldönteni, hogy melyiküknek van igaza. De meglepő lenne-e vajon, ha Emil Constantinescu, a Demokratikus Konvenció vezetője aggasztónak tartaná, ha az RMDSZ politikáját azok határoznák meg, akik a maguk körének törekvéseit többre tartják, mint a koalíció közös céljait?

A régi tisztelettel üdvözöl:


Kőszeg Ferenc
 






















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon