Skip to main content

Magyar Útravaló

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Magyar Út-körök e hét végén rendezik országos összejövetelüket.

„A reakció a felforgatásról mondhatja, hogy demagógia, a felforgatás a másikról mondhatja, hogy zsarnokság. Zsarnokok és felforgatók ők egyaránt és egy személyben, mert az erőszakot képviselik, mert nem a meggyőzésre, hanem a legyőzésre, nem az elmék és kedélyek felszabadítására, hanem azok lenyűgözésére építenek. Szabadságot hirdethet az egyik, a rendfenntartását hirdetheti a másik, tombolva és őrjöngve – másnap a szabadság hirdetője már csak új bilincsek kovácsolásával és csörtetésével tudja az ő külön szabadságát fenntartani. És rendet hirdethet a másik, tombolva és őrjöngve, a maga tomboló és őrjöngő rendcsinálási törekvésével csendes, nyugodt embereket visz forrongásba, az elégedetlenségbe, és őrjöngő rendcsinálással megcsinálja az anarchiát.

Tisztelt barátaim! Ezért maradtam én mindig távol a végleteknek ettől a harcától, és ha másodszor is meg kellett érnem életemnek nagy megjutalmazását, hogy a bolsevizmus bukása után ismét értéktelenné, feleslegessé váltam az országban, sőt az itt maradásom veszedelmet jelentett volna azokra, akikért élek és dolgozom, vagy pedig súlyt és terhet; ha a bolsevizmus bukása után nekem, ki a bolsevizmus ellensége voltam, s aki a bolsevizmus ellen harcoltam már akkor, amikor még Magyarországon dajkamesének tartották, hogy itt valaha bolsevizmus lehetne – hát, tisztelt barátaim, ez sem változtatott a nézetemen, és ma is hirdetem mindenki számára, akiben bizonyos események – hála Istennek – nagyrészt elmúltak, keserűséget, elégedetlenséget vagy gyűlölködést ébreszthetnének: ne csináljunk soha idegeinkkel politikát! Amint magánéletünkben sohasem az idegeinket és szenvedélyünket kérdezzük meg, amikor cselekszünk, a közéletben, a haza életében se csináljunk idegeinkkel, érzékenységünkkel, fájdalmunkkal, sebeinkkel politikát. Csináljunk politikát tisztult gondolkodással, nemes érzésekkel, felemelkedve másoknak gyűlölködésén, és ha mi a magunk számára kívánjuk a szeretetet, ha mi hirdetjük, hogy a gyűlölet a haza legnagyobb ellensége, amely a hazának csak ártani tud, mert nem épít, csak rombol, nem alkot, csak felperzsel, akkor ezt a szeretetet mi, bármilyen legyen, magunk mindig őrizzük meg, és mi magunk mindig a megegyezésnek, az érvelésnek, az igazságnak, higgadtságnak útján járjunk, és sohase legyen bennünk akkora keserűség és elégedetlenség, hogy mi, akik a békés munkának és szerves fejlődésnek emberei vagyunk, valaha is a felforgatás meredekére sodródjunk, mert erről a meredekről csak a lezuhanás lehet a mi osztályrészünk, és lehet a haza osztályrésze.”

Vázsonyi Vilmos, 1921

(Vázsonyi Vilmos Beszédei és írásai, Budapest 1927, II. k., 331. o.)

Boross Péter: „Ha a magyar történelem kútjából merítünk, és 1918–1919-et mélypontnak tekintjük, akkor most még csak 1921-ben vagyunk.”

(Beszélő, 1993. február 13., 16. o.)














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon