Ara-Kovács Attila

Nyomtatóbarát változat

Nem kellett túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: némelyik párt, melyre levitézlés vár a helyhatósági választásokon, a középszerű, sőt annál is gyöngébb választási részvétel miatt illegitimnek próbálja majd feltüntetni a választásokat.

Mert hát veszteni tudni kell. Annál is indokoltabb szóba hozni ezt, mert az elmúlt időszakban a kormánypártok időnként úgy kezdtek viselkedni, mintha örök hatalmat ejtett volna ölükbe a tavaszi parlamenti választás. Ez az októberi nap megtoldotta az ellenzéki kritika hatalmát a többségi felhatalmazással. Kérdéses viszont, hogy vajon a vasárnap hajnali rádiós széljegyzetek miként és meddig lesznek készek elfogadni annak realitását, hogy az egypártelvűség végérvényesen kiment a divatból.

Igaz, néhány kör még lefutásra vár e tekintetben. A politikai találékonyság, vagy nevezzük talán gátlástalanságnak, egyelőre még bővelkedik eszközökben. S annak megemésztése sem fog egykönnyen menni, hogy az igazság letéteményese nem lehet mindig a győztes vagy a hivatásgondolat bűvköréből szabadulni nem tudó, aktuálisan vesztes koalíciós egyveleg. Már csak azért sem, mert korántsem csak az igazságról van szó, hanem arról a képességről: ki tudja hitelesebben betartani a politikai táncrendet, ki tud kézzelfoghatóan érvényt szerezni a társadalom közlekedési szabályainak. Mert mondjuk, ha az MDF-pártház kapuőrei – mint ahogy az október 14-én is történt – Kónya Imre parlamenti frakcióvezető személyes utasítására szabad kezet kapnak szelektálni az újságírók között, megakadályozandó, hogy a Kurír munkatársai bejussanak a meghirdetett sajtóértekezletre, akkor a jövőben az MDF-nek egyre kevesebb indoka lesz azon csodálkozni, hogy – alkalmasint még alátámasztott érveit is – a civil(izált) társadalom minduntalan a politikai közrend efféle felrúgásaival egybekötve mérlegeli majd.

Egyvalami azonban bizonyos: a pótválasztások lezárultakor máris megkezdődött az ál- és főpolgármesteri, valamint a bizottsági elnöki funkciók „szétosztásával” kapcsolatos helyhatósági hidegháború, melynek máris sorjázó taktikai baklövéseit a kormánykoalíció minden bizonnyal az SZDSZ és a Fidesz ellen fogja fordítani. Hogy stratégiai tévedésekké fokozhatók-e ezek a hibák vagy sem, az persze kizárólag azokon fog múlni, akiknek feladatukká válik a közeljövőben az SZDSZ–FIDESZ választási koalíció – jó értelemben vett – szétbogozása, az elvégzendő feladatok, a betöltendő funkciókhoz kötődő érdekek, no és persze a presztízsigények messzemenő figyelembevételével.

Mindezek tudatában talán helyénvaló lenne némi szövetségeskímélő önmérséklet az SZDSZ részéről, annál is inkább, mert a szabad demokraták eléggé szerencsétlenül, valahogy kevéssé látszottak osztozni a Fidesszel a választási győzelem mámorában. Intő jel, hogy az urnákat még le sem zárták – például a XII. kerületben –, máris felhangzottak Fidesz-csábító MDF-es sziréndallamok; persze eredménytelenül. Fidesz-berkekben elterjedt némi mérsékelt gyanú az SZDSZ-szel szemben (amit tudvalevőleg már csak egy lépés választ el a rosszhiszeműségtől). A Lendvay utca azonnal kemény tárgyalásokat helyezett kilátásba nemcsak a középfunkciókért, de a főpolgármesterség betöltésének kérdésében is.

Indokolt lenne elkerülni, hogy az elkövetkező napok hideglelésként törjenek rá az önkormányzatokra. Ellenben a többségükben független és szabadelvű helyes kis hatóságaink számára szerezzen osztatlan örömöt a kormányprogram komplikált eszmei tévedéseinek gyakorlatias korrekciója. Bár az efféle örömben azért mi – egyszerű halandók is – osztozni szeretnénk.

• Harmadik oldal