Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Levelemben néhány olyan kérdéshez szeretnék hozzászólni, amelyekről az Önök lapjában már volt szó, s amelyek manapság – a választások idején – gyakrabban felmerülnek, jobban foglalkoztatják a közvéleményt (vagy legalábbis egy részét).

A vallásosságról és a keresztény értékek hordozásáról.

Engedjék meg, hogy először mint katolikus ember írjak erről.

a) Mélyen felháborít, ahogy az MDF a kereszténységet kisajátítja, s ahogy azt kampányában felhasználja. Szerintem felháborító, ahogy a keresztény értékekkel magukat akarják vonzóbbá tenni, felháborító, ahogy a Miatyánk mondatait szavazatszerzésre használják fel a plakátjaikon. Hívő keresztény sohasem tenne ilyet, hiszen tudja, hogy az értékeket nem felvállalni kell, hanem megélni.

b) Nagyon elszomorítónak tartom a katolikus egyház hozzáállását is a kérdéshez. Nem értem, hogy vezetőink miért nem határolják el magukat (ill. a kereszténységet) egyes politikusoktól, ill. az általuk megjelenített és hirdetett „kereszténységtől”. Miért nem veszik észre, hogy a kormánypártok lejáratják a közvélemény előtt a mi hitünket, hogy nem meggyőződésből, hanem csak politikai érdekből állnak a kereszténység „mellett”. Nem értem azt sem, hogy kisebb-nagyobb vezetőink miért irtóznak annyira a liberális gondolkodásmódtól, mikor a „modern” kereszténységnek éppen ez kéne hogy az alapja legyen. Isten szabadnak és egyenlőnek teremtette az embereket, nekünk is az hát a feladatunk, hogy biztosítsuk mások szabadságát és egyenlőségét, függetlenül attól, hogy az illető miniszterelnök-e vagy hajléktalan.

c) Sajnálatosnak tartom, hogy (bizonyos szempontból) az SZDSZ is belevitte a politikát a vallási kérdésekbe. Amikor ugyanis az MDF melldöngetve kiállt a katolikus egyház mellett, akkor az SZDSZ – ha nem is hivatalosan – automatikusan átállt a református és egyéb egyházak mellé. Ez számomra azt bizonyítja, hogy az SZDSZ-től a katolikus egyház nem nagyon kapott még pozitív bírálatot, pl. a Beszélő ilyen témájú cikkei is inkább elítélőek, miközben katolikus vezetőknek, papoknak nem adtak eddig helyet (legalábbis én nem emlékszem) a válaszra. Ezt helytelennek tartom mind politikai, mind etikai szempontból.

Politikai szempontból azért, mert az SZDSZ-nek szüksége lenne az egyház támogatására (jóindulatára) vagy legalábbis valódi semlegességére, míg az egyháznak is szüksége lenne az SZDSZ támogatására. (Tartok tőle, hogy az MDF ilyen irányú működése kimerül az értékek felvállalásában és hangoztatásában, ami inkább hitelrontás, mint segítség.) A mai megújuló egyházban vannak olyan rétegek – főleg a fővárosban –, akik kitűnően együtt tudnának működni az SZDSZ-szel, ha az megkeresné őket.

Etikai szempontból azért nem értek egyet, mert úgy gondolom, hogy a vallások ilyen kettéosztása nem felel meg a liberális eszméknek. Politikában lehet azt mondani: ez liberális, ez nem liberális. Vallási téren már nem, hiszen az egyházaknak nem a politikai felfogásuk a lényegük. Furcsának találtam ezt a „megkülönböztetést”, hiszen Önök a legszélsőségesebb ellenvéleményeknek is helyet szoktak adni.

1990. október 10., szerda

Tisztelettel:




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon