Skip to main content

Nem fél sosem ő fenn a trapéz tetején?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mintegy két évvel ezelőtt, diadalmenete kezdetén, még pártellenzékben, Pozsgay Imre némiképp lesajnálva nyilatkozott az akkor még törvényen kívüli, azonban pajzánkodásképp már nyomtatásban is megemlíthető ellenzékről Bossányi Katalinnak a HVG-ben. Nincsenek információik, szóba se jöhetnek kormányzóerőként – mondta ki a verdiktet a magabiztos profi.

Szó ami szó, amatőr együttesként léptünk színre, annál is inkább, mivel a profik fölöttébb gondosan őrizték tőlünk a szakmát. Mostanában kénytelenek vagyunk újra és újra elmerengeni rajta: mihez is értenek ők?

A politikai cirkuszban határozottan felcserélődtek a szerepek, mihelyt nem őrizhetik rendőrök a kinevezett sztárok művészbejáróját és jelmeztárát. A cirkusz büszkeségeinek nyomában csetlő-botló, bohócnak öltöztetett amatőrök egyre-másra talpon érnek földet nyaktörő szállók után, a nemrég még garantáltan tapsot arató hivatásos akrobaták pedig egyre-másra esnek… khm. És annyira nem értik! Ülnek azon a bizonyos testrészükön, és magyaráznak. A publikumnak? Maguknak?

A titkosszolgálati botrány nagyjeleneténél a régi kedvenceinek dicsőségébe kapaszkodó T. Ház igyekezett lerángatni a függönyt a végső felsülés előtt, de a profik nem nyugodtak. Juszt is megmutatják, mekkorát tudnak ugrani. Nyers Rezső ugyebár visszaküldte a belügyi jelentéseket, mert nem voltak eléggé érdekesek. S még mindig nem jut eszébe az egyetlen elfogadható megoldás: az ügyészhez kellett volna küldenie. Ha már nem tette meg, s mégis mondani akar valamit, azt kellene elmondania, hogy a régi szokások rabságában mulasztást követett el.

Németh Miklós, szegény, hiába óvja immár hónapok óta féltő szeretettel TGM, nagy igyekezetében sajnos egyre reménytelenebből ül értetlenül a földön, és magyaráz. Ha igaz volt a most szenzációsan feltálalt puccs, az sem jó. Elcsapott istállómesterek készülnek felrobbantani az egész cirkuszt, az ártatlan közönséggel együtt? S a miniszterelnök megelégedett a titkosrendőrség diszkrét vizsgálódásával? Ahelyett, hogy ügyészhez, bíróhoz fordult volna? S ha nem volt igaz, az sem jó. Hiszen Németh Miklós azt mondta a parlament és a tévé jóvoltából az ország színe előtt: a neki címzett bejelentés igaznak bizonyult! Aki nem akarja, az is kénytelen észrevenni immár a roppant kínos helyzetet. Legfeljebb azt hozhatjuk fel mentségére, hogy akaratlan Dugovits Titusz módjára rántotta maga mellé a nála kevésbé népszerű társait, és kényszerítette még szánalmasabb magyarázkodásra Horváth exbelügyminisztert, Kárpáti hadügyminisztert és Grósz Károlyt.

Tisztelt Olvasó, kedves polgártársaink! Nem ígérjük, hogy politikusként soha nem kötünk ki kevéssé dicső testtájékunkon. De reméljük, hogy fenekünkön ülve nem fogunk úgy tenni, mintha kecsesen piruetteznénk, s ha mégis ebbe a hibába esnénk, Önök nem hagyják majd nekünk. Hangosan, felszabadultan kinevetnek.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon