Skip to main content

Áttörés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A II. magyar hadsereg pusztulásának szörnyű falatját 50 év alatt sem sikerült megemésztenie ennek a társadalomnak. A Don melléki halottakat síri csönd övezte, s a sok borzongató titok homályos világába tartozott, hogy a kedves szomszéd öregúr sokféle nyavalyáját ott szerezte, a Don mellett, 1942–43 iszonyú telén. Öregemberek, korán megözvegyült asszonyok fogyatkozó serege várta, hogy egyszer elmondhassa azt a tengernyi szenvedést, ami ráméretett, s megkapja legalább azt az elégtételt, ami a szokások szerint a pergőtűzbe vitt katonának kijár.

Csakhogy nem sikerül. Nem sikerül elrendezni a Don-kanyart sehogy sem. A mélységes hallgatás évtizedei után évről évre, rendre politikai botrány kerekedik emléke nyomán. Igaz, lassan hozzászokunk, hogy a történelmi emlékezés napjaiból a békétlenség és gyűlölet ünnepe váljék. Március 15-e, október 23-a… De maradjunk a Don-kanyarnál.

A németekkel szembeni ellenállás útjára lépő, majd a kommunisták recski börtöntáborát megjárt Kéri Kálmán tábornoknak 1990 nyarán jutott az a szerep, hogy elsőként villantsa fel újra a gondolatot: a náci Németország oldalán a Szovjetunió ellen igazságos háborút folytatott a II. magyar hadsereg, hiszen a kommunizmus ellen harcolt.

Persze egy kis botrány kerekedett határon belül és kívül, s Csurkának alkalma volt hangolni (akkor még csak vasárnapi) kürtjét.

A tavalyi évfordulón a miniszterelnök beszélt. Elutasította Hitlert, politikai elődeit azok között kereste, akik igyekeztek távol tartani Magyarországot a hitleri Németországgal való azonosulástól, de a Don-kanyarhoz vezető politikát sorsnak s a háborút hősi helytállásnak nevezte, s a parancsot teljesítő magyar katona hősiességét ama szellemiség részének, amelyre ennek az országnak szüksége van. Antall József a kormánypárt egyazon nemzeti varázsköpenyét kívánta – nem először és nem utoljára – ráteríteni arra a szavazóra, aki Hitler keresztes háborújának, és arra, aki az antifasizmus hagyományának értékvilágában él. Az erő érdekében homályba burkolta azt, ami nem kibékíthető. Persze egy kis botrány kerekedett.

Idén a miniszterelnök nem beszélt. Talán ideje sem volt rá, hisz a Hadtörténeti Múzeumban tartott megemlékezés egybeesett az MDF népnemzeti körének gyűlésével. Beszélt helyette Boross belügyminiszter, Raffay Ernő honvédelmi államtitkár és Kéri tábornok. Raffay az „igazságos háború” vonalán nyomult tovább: a II. magyar hadsereg a világ legvéresebb diktatúrájával vette fel a harcot – mondotta –, bár kétségkívül sajnálatos, hogy a náci Németország oldalán. Boross belügyminiszter úr az idegenek elleni szent háború meghirdetésére találta alkalmasnak az eseményt: a doni áttörésről az jutott eszébe, hogy ez a kis nép kérlelhetetlenül kiűzi földjéről az idegent, remélhetőleg előbb-utóbb az idegen szellemet is. Kéri tábornok – ha jól értjük – ismét áttörést hajtott végre. A Don-kanyart félreérthetetlenül összekapcsolta a határrevízióval, s ezzel világossá tette azt, amit Antall József szívósan igyekszik elhomályosítani; amikor magyar hősiességről, áldozatról, II. világháborús szerepünkről van szó, igazából a határokról beszélünk.

Kis demokrácia leszünk Európa közepén, a szomszédokkal való szoros együttműködésre, érzékeny egyensúlyozásra ítélve, ha másért nem, az ott élő magyar kisebbségek létérdeke folytán – vagy a magyar nemzet állama, bármi áron. S a Don-kanyar falatját ez a társadalom alighanem azért nem tudja megemészteni még ma sem, a szabadság harmadik esztendejében, mert szorgosan dolgoznak a politikában azok is, akik nem kis demokráciát akarnak.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon