nwa [Nagy W. András]

Nyomtatóbarát változat

A Magyar Demokrata Fórum nagyon megszenvedett az elmúlt időkben. Megérdemli azt a további négy esztendőcskét, jobbközép nyugodalmat, amit majd a választások megnyerésével szerez magának – jelentette ki dr. Antall József az MDF népnemzeti köreinek összejövetelén.

„Megérdemel az még négy magyar esztendőt is, hol a magyarnak magyar az ellene!” – tette hozzá Csurka István. Elgondolása máris nagy érdeklődést váltott ki a hazai és nemzetközi sajtóban. Hacsak, ami nagyon jó lenne, be nem lepi közben a tél, el nem fújják a közelítő böjti pártszelek…

Mert maga az MDF már eljutott ama boldog állapotba, ahol magyar vállnak magyar váll feszül, és megpróbálja hátrébb lökni a másikat…

Erről azonban kár lenne többet is beszélni. Pár nap múlva megtudjuk az eredményt, addig már kibírjuk valahogyan.

Így vagy úgy, de megindult a választási készülődés, kezdenek rajtvonalba fejlődni a pártok. Ez idáig az MDF mondta leginkább, hogy nem kell sietni, ráérünk még erre. De most már ő sem mondja.

Lomtalanítást!

Nemcsak a kormányzó pártot viselték azonban meg az elmúlt (illetve el sem múlt) zord idők. A többi résztvevőt s magát a demokratikus szisztémát is legyengítette a hosszas koplalás. Pedig hát ez az egyetlen kincsünk és menedékünk. Ha tűrjük és engedjük, hogy elherdálják és elweimarizálják a jobb- és baloldali csodadoktorok, akkor meg nem állunk a pokol tornáca előtt…

Különösebb prófétai éleslátás nélkül is sejteni lehetett, hogy megromlik majd a kondíciónk. Lefelé tartó gazdasági ágba kerültünk. A háziasszony azt sem tudja már, a kisujját vagy nagyujját harapja, az elbujdosott adós minden szembejövőben a hitelezőjét véli felismerni. Ki tud ilyen állapotban a polisz dolgaira is figyelni – miközben jól tartja magát a kádári hagyomány, mely a rendes embert kitiltja a politikából. Rendes ember nem áll keresztbe az úri hintók előtt, félreáll, letörli, dolgát teszi. Korábban ez a jobboldali etosz része volt, most inkább bal felől táplálgatják… (Így közelítve csak üdvözölni lehet a népszavazási kezdeményezést. Végre már a szegényember is participál, még ha mindjárt meg is akarja dönteni a parlamenti demokráciát… Honnét tudná, hogyan kell kíméletesen csinálni, amikor a gazdagabb se tudja…)

A kormánypártok persze úgy tartják, hogy nekik jutott a súlyosabbik kereszt, őket fogják leszavazni a gazdaság romlása miatt. Akkor viszont nekik jár a szimbólumok feletti uralom, adják oda a médiát!

Akit esetleg nem viselt meg eléggé a gazdasági alászállás, annak itt, a médiumok környékén szakadt össze a ruhája, hasadt meg a bőre is. Az ügy valamennyi szereplője sérülten, lecsökkent népszerűségi mutatókkal tért meg a harcmezőről. Ideértve még az ötvenhatos tradíció hordozóit is. Bizony, rendesen összeugrottak az öregurak. Ez talán a legnagyobb veszteség és szomorúság.

E sorok írója sosem mondta, nem is gondolja, hogy dr. Antall József nem jogállami pályákon közlekedik, nem a törvények megszabta irányokba próbálja eldöcögtetni a szekeret. De bizony, ahogy szűkült és rögösült az út, itt-ott mintha már a régi jó bolsevik lapátok nyele simult volna a nemzeti tenyerekbe, jó bolsevik lendülettel dobálták volna félre a göröngyöket…

Nem jó ez a kiindulás, nem ebből a menetből kellene átváltani a következőbe! Mielőtt még elsöpörne minden mást a választási küzdelem, ki kéne magunkat fújni egy kicsit. Újrameszelni a versenypályát, összeszedni a ráhullott szemetet. Megszilárdítani a demokráciát éltető erkölcsöket, hogy úgy mondjam.

Az öröm illan

A maga módján Balsai úr, az igazságügyi miniszter is a jó erkölcs diadalán fáradozik. Szorosan ráállt Hankiss Elemérre – közölte elégedetten fórumos hallgatóságával. Mostantól fogva már addig vizsgálja, addig gyötri, míg csak a köztársasági elnök meg nem szánja, és fel nem menti. Ez már örökös sakk, ebből ki nem mászik. Náhlik úr meg már odabent van. Egyszóval, győzelem!

Az ember azt gondolta volna, hogy a népnemzeti publikum most felugrik, pezsgőt bont, és cigányzenét rendel. Amiért annyit harcolt, demonstrált, levelezett, amiért csaknem elverte Konrád Györgyöt és Eörsi Istvánt, az most eljött, bekövetkezett!

Ehhez képest csak ültek, néztek, majdhogynem a vállukat vonogatták a népi hölgyek és urak. Akárcsak amikor végre-valahára megtudták, lesz világkiállítás Budapesten! Ezért is mit összeharcoltak, leveleztek! Majd pedig elfelejtették az egészet. Majdnem ugyanígy a kárpótlást, majdnem azt is, hogy kimentek az oroszok…

Valósággal záporoznak a politikai ajándékok, olykor még az ellenzékinek is jut belőle. És mégsem tudjuk utolérni vagy éppen tartósítani az örömeinket.

Tudós politológusok, akiknek helyük is van a magyarázkodásra, majd megmondják, miért van ez így.

Juliska néném mindenesetre azon szörnyülködik, hogy az urak folyton csak veszekszenek. Igaz is, miért kelljen ellenségemnek holtan hevernie, ha nem érzek miatta tiszta, férfias örömet? Ebből kiindulva kellene megreformálni a választási és párterkölcsöket…

Héjanász


Náhlik úr már bent van, Chrudinák már újra bent van. S mindjárt jól alá is fűtött a – külügynek. Párizsban Csehszlovákiának, nem pedig Szlovákiának adták a magyarlakta Csallóközt, világosított fel bennünket és Vladimír Meciart.

Akárcsak korábban dr. Antall Milosevicset a Vajdaság jugoszláviai, nem pedig szerbiai fekvéséről. Vagyis hát nemcsak miránk, belföldi polgárokra, hanem a szomszédbeli vezérekre is záporoznak a nagylelkű politikai ajándékok. És ők, nem úgy, mint mi, sótlan és boldogtalan hazaiak, szívből tudnak örvendeni az ilyesminek. Ellenfél, kötözködik, fenyeget, csak úgy, a levegőbe, mert hiányzanak a hadosztályai – nagyobb szerencse kisállami politikust nem is igen érhet ennél. Már aggódni kezdett, hogy nincs mivel fixálnia a hatalmát…

Éppen elég emberjogi és kisebbségi sérelem éri az odakinti magyarokat, hogy ezekkel foglalkozzunk, ne pedig geopolitikai kedvteléseinkkel. Geopolitikával az foglalkozzon, akinek megvannak hozzá a hadosztályai…

Akinek nincsenek, az még egy valamirevaló helyi háborút sem tudhat kirobbantani. Azt még annyira sem veszik komolyan, hogy egy kiadós nemzetiségi pogromot rendezzenek a tiszteletére…

Amerre csak nézünk, félúton megrekedt, szakadék szélén táncoló, szemforgató, áldemokrata, populista rezsimek sorakoznak a szemünk előtt. Minél kevesebb hozzájárulást nyújtunk a fennmaradásukhoz, annál jobb.

Mások viszont úgy tartják, hogy éppen fordítva, annál rosszabb. És most ők vannak a birtokon belül. Ez meg minekünk annál rosszabb…

• A hét üzenetei