Göngyöleg
A korábbi vezetés 1989-ben elhatározta, hogy külföldi tőke bevonásával vegyes vállalatot alakít a Nagykanizsai Sörgyárból. Közismertségre tett szert a talányos háttérrel rendelkező magyar–ausztrál üzletember, aki ígéreteivel maga mellé állította a cég vezetését. A dolgozóknak 60 százalékos, a középvezetőknek 100 százalékos béremelést ígért, az igazgatókról meg annyit tudunk, hogy öt évig nyeregben maradhattak volna, és nem ingyen. A vezetés szándéknyilatkozatot írt alá a vásárlásról, és elérte, hogy a parlament állami felügyelet alá vonja a gyárat. A gyár középvezetői szerint erre nem lett volna szükség, de lobbyzásuk akkor még sikertelen maradt.
De a régi vezetés rossz személyre tette le a voksát, és kiderült az igazgató néhány sötét ügylete. Meghamisították a vállalati mérleget, és több száz rekesz sör tűnt el. Amíg a lét le lehetett írni hiánynak, addig a göngyöleget és a sörösüvegeket nem, így 30-40 milliós hiány keletkezett csak a (az akkoriban 2 forintos) sörösüvegekből és a hiányzó rekeszekből. Bár a vállalat középvezetői nyílt levelet intéztek a visszaélések ellen, és feljelentették az igazgatót az összes lehetséges fórumon, akciójuknak nem lettek következményei. Az igazgató szankciókkal és fenyegetésekkel válaszolt a kihívásra, majd a levelet aláíróknak jól fizető állásokat ajánlott föl. A gyár nagy tételben selejtes söröshordókat vett meg új áron, a munkások békés utcai tüntetésen tiltakoztak a nyilvánvaló panamák ellen.
Mint szakszervezet
Abban az időben a dolgozók létrehozták új szakszervezetüket, amely a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájához csatlakozott. Képviselőjüknek a protestáló középvezetők egyikét, Nádasi Tamást választották meg. A rövid idő alatt hatszáz tagot számláló szervezet, amelyet az igazgató csak a bírósággal való fenyegetőzés után ismert el, kezdeményezte, hogy az ÁVÜ bontsa föl a 6 hónapos opciós szerződést az ausztrál vállalkozóval. Munkásgyűlést tartottak, amely kimondta az igazgató felelősségét, és dacára annak, hogy a hagyományos szakszervezet az igazgató pártján volt, sztrájkot helyeztek kilátásba, ha az ÁVÜ nem tesz lépéseket új privatizációs pályázatok kiírására.
Ekkor – 1991 elején – sikerült leváltatni az igazgatót, és elérni, hogy az ÁVÜ felbontsa az opciós szerződést. De a mérleghamisítás miatt járó büntetést az APEH nem engedte el, és a cég majdnem csődbe került. Az egységes dolgozói akcióknak köszönhetően a hagyományos szakszervezet is melléjük állt, és együtt sikerült bérfejlesztést kiharcolni a városi viszonylatban utolsó helyen kullogó gyárban. Kollektív szerződésükben a végkielégítés másfél éves átlagfizetésre duzzadhatott föl (szemben a később megalkotott munkatörvénykönyvben elfogadott fél évvel).
Hitelakrobatika
Az ÁVÜ-höz benyújtott pályázatok sikertelenségét látva a középvezetők saját számításokat is készítettek. Nem tűnt lehetetlennek a gyár megvétele. Dolgozói részvényekkel csak a cég 10 százalékát vehették volna meg, az MRP-programot akkor még nem foglalták törvénybe, így jókora saját erőt kellett felmutatniuk, hogy eséllyel pályázhassanak a cégért. Belső kampányt szerveztek – szakszervezeti támogatással – a dolgozók meggyőzésére. Eleinte nem sokan hittek ebben a pénzügyi akrobatamutatványban, ráadásul egy tőkerész 100 ezer forintba került. Ezért azok is vásárolhattak, akik csak néhány hónapja dolgoztak a gyárban, sőt, többen is összeállhattak, hogy egy-egy dolgozói tőkerészt megvásároljanak. Sokan úgy gondolták, hogy részvényesként biztosabb a munkahelyük, és kedvezményes hitelbe is beadták a derekukat, amire a jövendő kft. vállalt garanciát. A menedzsment tagjai és a dolgozók csak az éves átlagfizetésük kétszereséig vásárolhattak részvényt. A vállalat 1070 alkalmazottja közül 419 élt ezzel a lehetőséggel. Úgy tudni, hogy – részben hitelből – összegyűlt annyi pénz, amire további hitelt lehetett felvenni, és az újabb hitellel kikerekedő összeg újabb hitelhez – ezúttal egzisztenciahitelhez – teremtett jogcímet.
Személycserék
E hitelek, a régi vezetés adósságai és büntetőkamatai 1992 végére nyomasztóan nehezedtek a részvényesekre, ezért a menedzsment felmondta a hatalomátvétel előtt kiverekedett kollektív szerződést. Elbocsátott 60 főt a kirendeltségektől, és további 50 fő elbocsátásának szándékát jelentette be a Munkaügyi Központnak. Nádasi Tamás lemondása előtt azzal a feltétellel járult hozzá ehhez a másik szakszervezet vezetőjével együtt, hogy az új szerződés megkötéséig, további három hónapig érvényben marad a régi.
Az új szerződésben a menedzsment kevesebb délutáni és éjszakai pótlékot ajánlott, kevesebb munkaruhát és kevesebb végkielégítést. Viszont a küszöbön álló külföldi tőkebevonás előtt szeretné a dolgozói részvényeket a saját kezében összpontosítani, ezért egyre magasabb árakat ajánl a kisrészvényeseinek. Decemberben már 200 százalékot kaphatott az, aki megvált részvényeitől, de információink szerint, aki tehette, megtartotta – „ha nekik megéri, nekem is” alapon. A kedvezményes hitelek ellenére többen érzik becsapva magukat, és hiányolják az ingyenes dolgozói részvényeket. Január 20-án szóbeli megállapodás született a kollektív szerződésről, az elbocsátott dolgozók már eszerint kapják juttatásaikat. A pótlékok megmaradtak a régi szinten, munkaruhából ezután kevesebb jár, a végkielégítés csökkent, de a régi dolgozók magasabb összeget kapnak a törvényes minimumnál. A szakszervezet beleegyezett a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségébe is, hogy ne kelljen még több embert elbocsátani. Állítólag arra is volt ígéret, hogy nem alkalmaz a gyár új munkaerőt. De ez kétséges, mert a menedzsment szerint a dolgozók körében cseréket kell végrehajtani. A kirendeltségek leépítésével gyorsan karcsúsodik a gyár. Korengedményes nyugdíjjal lassan már nincs kit elküldeni. A szakszervezetek tanácstalanok, hiszen dolgozói érdek, hogy az rt.-vé alakult kft. fenn tudjon maradni a hazai sörpiacon, de az utcára kitett tagok már nem tudnak örülni az üzleti sikernek. De hát magyar ember nem szokott sörrel koccintani.