Az alábbi párbeszéd 1993. január 18-án hangzott el.
„Vasutas: Tisztelt miniszter úr! A lakossági fórum előtt egy héttel írásban eljuttattuk önhöz kérdéseinket. De ön a bevezetőjében még csak nem is utalt ezekre a kérdésekre. A vasutasság jó közérzete fontos belpolitikai tényező. A decemberi vasutassztrájk veszélyeztette volna a belpolitikai stabilitást. Mit tesz a kormány és a miniszter úr azért, hogy a helyzet még egyszer ne mérgesedjen el ennyire?
Miniszter (1904-re utal, amikor utoljára vasutassztrájk volt, és amikor szintén vasutasminisztere volt a tárcának, majd komolyra fordítja a szót): Önök nyilván azt hitték, ha egy vasutas kollégájuk kerül a miniszteri bársonyszékbe, akkor majd önökért fog lobbyzni. Hát kérem, én nagyon haragszom a vasutasokra! Sztrájkolni akartak olyan dolog miatt, ami egyszerűen nem felel meg a valóságnak! Először is gazdasági problémáról van szó. Az 1980-as évek közepétől rákényszerítették a MÁV-ra a keresztfinanszírozást. A MÁV struktúrája elavult, 1992-re tizennégymilliárdos veszteséget produkált. Mindezt megkoronázta a 7,8 milliárdos társadalombiztosítási tartozás. Ezeket a folyamatokat megörököltük, nem mi vagyunk érte felelősek! Lassú a kilábalás, a vasúti infrastruktúra fejlesztésére csak maradék pénzek jutnak a költségvetésből. Koncessziót csak a törzsvonalak villamosítására tudunk kiírni, mert a banktőke máshová nem száll be. Nincs más választásunk, mint a piaci helyzetnek megfelelő fejlesztési prioritásokat felállítani, és átstrukturálni, korszerűsíteni a MÁV szerkezetét.
Vasutas: És a miniszter úr úgy kezdi a korszerűsítést, hogy meg akarja szüntetni a mellékvonalakat?
Miniszter: Hát éppen ez a másik dolog, amiért haragszom önökre! Önöknek már csak hivatalból is tudniuk kellene, hogy 1995-ig kidolgoztuk az állam és a vasutak kapcsolatának financiális és fejlesztési hosszú távú programját, ami egyértelmű garanciát biztosít a MÁV számára. Azonban a mellékvonalak esetében az önkormányzatoknak is fel kell vállalniuk a jövőben bizonyos finanszírozást. Éppúgy, mint Nyugat-Európában!
Vasutas: De a Népszabadság és a Beszélő azt írta…
Miniszter: Ugyan kérem, nem kell felülni a sajtó hazudozásainak! Higgyék el nekem, hogy szó se volt a mellékvonalak megszüntetéséről!”
Szembesítés I.
Korántsem véletlen, hogy Siklós Csaba miniszter úr 1980–92-ig egy kalap alá vette az örökölt csődtömeget és az 1990–91-es esztendőt.
Mindjárt a taxisblokád után, 1990. november közepén kiderült, hogy nincs pénz a vasutasok 13. havi fizetésére, ezért még egy vasutassztrájkra is számítani lehetett. Hogy ezt kibekkeljék, a PM és az MNB megegyezett Siklós úr minisztériumával (KHVM) abban, hogy a MÁV 1990. december 18-ával elzálogosít tíz darab villanymozdonyt a Postabanknál. Az üzletre az ÁVÜ is áldását adta. Mivel kellett a vontatóerő, 1991 januárjától a MÁV lízingelte a Postabanktól elzálogosított mozdonyait.
Az üzlet potom 500 milliós veszteséget hozott a MÁV konyhájára. Az egyensúlyt átmenetileg sikerült ’91-ben helyrebillenteni tarifaemeléssel, valamint ingatlan- és eszközértékesítéssel. Siklós Csaba írja 1992 júniusában, a kormány részére készített előterjesztésében: „Tekintettel a MÁV 1991. évi 129 M Ft-os nyereséges és nem veszteséges gazdálkodására, a 385 M Ft-os végkielégítés Foglalkoztatási Alapból történő finanszírozására nincs lehetőség, így ez a támogatás csak a munkaügyi miniszter rendelkezésére álló Intervenciós Alap terhére adható. Ezt a megoldást a Munkaerő-piaci Bizottság támogatja.” A 7,8 milliárd forintos társadalombiztosítási tartozást lehetett volna törleszteni abból az ötvenmillió dolláros hitelből, amelyet a CIB Közép-európai Nemzetközi Banktól vett fel a MÁV 1992. május 26-án, egy előzetes költségvetési garancianyilatkozat birtokában. Csakhogy a hitelfelhasználást módosították. „A Pénzügyminisztérium azonban – folytatja Siklós Csaba – az 1993., illetve a 1994. évi esedékes 3,0; illetve 3,3 Mrd Ft törlesztéshez költségvetési garancia megadásával nem ért egyet. Megoldást az jelentene, ha a világkiállításra lefoglalt Budapest–Dunapart teherpályaudvar területén lévő építmények, vagyonértékű jogok kártalanításaként a MÁV előzetes számításai szerint mintegy 7 Mrd Ft-nak megfelelő összeg még ez évben a MÁV rendelkezésére állna. Ebből az összegből a MÁV a társadalombiztosítási… törlesztését előrehozottan teljesítené.”
Szembesítés II.
Ne térjünk le még egy pillanatig Siklós Csaba előterjesztésének vágányáról: „A 4 év alatt a MÁV átlagos létszáma közel 38 ezer fővel, az 1990. évi létszám kétharmadára csökken… Az ilyen nagyságrendű intézkedések felszínre hozzák az érdekellentéteket. Utalni kell ezért arra, hogy a szakszervezetek az eredetileg tervezett 10 százalékot kitevő létszámcsökkentésen felül megvalósítandó további létszámleépítéssel nem értenek egyet. Tekintettel viszont a teljesítmények… 1992. évi várható alakulására, …a költségek további csökkentése érdekében szükségessé válhat a terven felüli racionalizálás is.”
E szavakat követően három hét leforgása alatt – 1992. július 3-ra – elkészült „Az állam és a vasutak között 1993–95. időszakra kötendő keretmegállapodás”. A vaskos dokumentumból kiderül, hogy „a pályaüzemeltetés költségeit a KHVM nem vállalja, azokat a MÁV-nak üzleti költségei közt kell elszámolnia”. Folytatódik tehát a 80-as évek finanszírozási rendszere, az állam továbbra is elhárítja a felelősségvállalást, és nem járul hozzá a személyszállítás veszteségének csökkentéséhez, hanem áthárítja a költségeket a MÁV-ra, ez meg átpasszolhatja az önkormányzatokra. Ahol ez nem sikerül, ott a MÁV-nak joga van „a nem kellően támogatott forgalmat szüneteltetni”, és erről 90 nappal előbb értesíteni a minisztériumot meg az érintett önkormányzatokat. Nos, a MÁV 1992. november 13-án be is jelentette, hogy december 31-től – ami korántsem 90 nap! – szünetelteti a forgalmat, 365 települést érintő, összesen 1515 km hosszú, gyenge forgalmú vonalon.
De mivel az önkormányzatoknak nincs pénzük a pályaüzemeltetésre, ezért a mellékvonalak „szüneteltetése” könnyen bezárássá változhat át, ami természetesen az idetartozó vasutasokat is érinti. A szédítő perspektíva már nem is a 80-as évekbe, hanem az 1972-es leépítésekhez vezeti vissza izmosodó vasúti infrastruktúránkat. De vissza a földre: ha télen terelnék át a forgalmat a közútra, az autóbuszok esetleg már az első héten nem tudnának megbirkózni a hóval és faggyal.
Az 1992. december 1-jei figyelmeztető sztrájkkal a vasutasok elérték, hogy a MÁV ne lépje túl a beígért 10 százalékos „racionalizálási” küszöböt. Sikerük azonban csak átmeneti. December 4-én ugyanis a KHVM-be hívatták a mellékvonalak megszüntetésében érintett megyék Volán vállalatának vezetőit, és kiadták nekik az ukázt, hogy 1993. június 1-jére dolgozzák ki a vasúti személyszállításnak közúti kiváltására irányuló programjukat. Az ilyesmit 1972 óta csakugyan május végére, június elejére szokták kitűzni.
Szembesítés III.
Siklós Csaba miniszter úr hivatalba lépése alkalmából memorandumot küldött Csárádi János elnök-vezérigazgató úrhoz azzal a kéréssel, hogy a benne foglaltakat közszemlére tegyék, hadd tájékozódjanak a Magyar Államvasutak vezetői és dolgozói. „Válságos helyzetben veszem át az ország közlekedésének, hírközlésének irányítását. Minden területen igényli a fejlesztést, a modernizálást, a nyugat-európai színvonal megteremtését… Szükség lesz az önök kezdeményező szellemére, amely a pártállam lebontása után, a felelős magyar kormány megteremtésével szabadon, minden akadály nélkül megvalósulhat… Arra is gondolnunk kell, hogy az elmúlt években – miközben mi csöndes forradalmunkat vívtuk – az iparilag fejlett országokban valóságos forradalom söpörte végig a hírközlést és a közlekedést. Van tehát tenni-, korszerűsíteni való. És ehhez is türelemre, kitartó munkára van szükség. Közvetlen munkatársaim és a magam nevében kérem mindnyájuk türelmét a változások elvégzéséhez. Az önök segítségével reményteljes a feladatok elvégezhetősége. Tudom, eddig is ígérgettek önöknek, és türelmet kértek a pártállam irányítói. Most a felelős magyar kormány, az önök szavazatainak bizalmát élvező, szabad választásokon megválasztott képviselő, az önök minisztere kéri ezt.”
Nem arról van szó tehát, hogy az ígérgetés holmi bolsi trükk volna: „ezeket a folyamatokat megörököltük”.
Ennyit a sajtó „hazudozásairól” és Siklós Csaba „igazmondásáról”.
- Belföld [6]