Állatorvosi ló
A radai (nagyradai) rosseb (rossz seb) országos hírre tett szert, talán így is lesz a radai tsz-szel is. A kötelező átalakulás igazi állatorvosi lóvá tette a téeszt. Egyrészt az életképtelen tsz-rendszer, másrészt a szabályozatlan mezőgazdasági átalakulás összes kórja, baja kiütközött itt, egyedi sajátosságokkal megtoldva.
Három éve új tsz-vezetés, Herodek Miklós tsz-elnök és Szita Béla főagronómus vette kezébe az irányítást. A dolog pikantériája, hogy az elnökválasztáskor még riválisai voltak egymásnak, de a megválasztott Herodek okosan, megfontolásból maga mellé vette Szitát. Az új elnök Komárom megyei, tehát a helyiek szemében „gyüttment”, de elismerték jó szervező- és előadói képességét, szakmai tudását. A tsz azonban nem tudta elkerülni az egész mezőgazdaságot sújtó visszaesést. Egyre-másra szűntek meg, váltak veszteségessé az eddig sikeres vállalkozásaik. A korábban a KGST-tagállamokban eladott bor az eddig termelt mennyiségben és minőségben értékesíthetetlenné vált, megszűnt a baromfitenyésztés, az erdőket kivágták (a visszatelepítés megoldatlan maradt), 1992-ben az egész szarvasmarha-állományt – a helyiek szerint értéken alul – eladták. Ez a leépülés a tsz-tagság (aktívak és nyugdíjasok) és a vezetés között folyamatosan gerjesztette a feszültséget.
Feszültség volt persze az aktívak és a nyugdíjasok között is. A munkaképesek egyre kevésbé fogadták szívesen, ha az öregek a közgyűlésen vagy másutt beleszóltak a tsz ügyeibe. Az egyre szaporodó nyugdíjasok eleinte csak tiszteletet, megbecsülést, később magasabb földjáradékot vártak a fiatalabbaktól.
Nem szűnt meg a falvak közti, az egyesítéstől meglévő, a jó években elcsitulni látszó ellentét sem. A nagyradai egyre kevésbé kedvelte a zalakarosit, a garabonci a szabarit.
Huszárvágás
Ezeket az indulatokat használhatta ki ügyesen a „nagy átalakulás” évében, 1992-ben Herodek Miklós és csapata. Ő volt az egyetlen, aki elejitől fogva átlátta a helyzetet, s nagyszerű stratéga lévén építhetett a tsz-ben kialakult többirányú megosztottságra, valamint az átalakítás szabályozatlanságára s az emberek tájékozatlanságára.
A vagyonnevesítést gyorsan lefuttatta, lényegében kontroll nélkül – a tagság a füle botját sem mozdította.
A törvény úgy rendelkezik, hogy a kiválási szándékot a vagyonnevesítés határozat kézhezvételét követően két hónapon belül kell bejelenteni, csak ebben az esetben lehet a kiváló tsz-tagnak jogos igénye tsz-vagyonrészre. A Thury György Mgtsz esetében ez a határidő 1992. augusztus 9-e volt. Többen bejelentették igényüket vagyonrészre, ám kiválási szándékukat elmulasztották írásban közölni, s voltak olyanok is, akik a határidőt túllépve próbálkoztak: sikertelenül. Herodekék tudták, mit csinálnak: a nyugdíjasokat nem tájékoztatták, akik így abban a hiszemben voltak, hogy minden marad a régiben; az aktívakkal azonban egy csoportos kiválási nyilatkozatot töltettek ki. Ez a Herodek és Szita urak által megszervezett csoport 130 tagból és 28 alkalmazottból állt, lényegében a teljes aktív tagságot, a felső- és középvezetőket „egyesítette”. A maradók szinte kivétel nélkül a nyugdíjasok.
Az elnök és társai biztos munkát ígértek az aktívaknak, és azzal biztatták őket, hogy a kiválással végre megszabadulhatnak az öregek sokszor kellemetlen társaságától, ezáltal a tsz működőképesebbé válik.
„Légy a tejben”
Az eddig „nagyszerűen” alakuló tervet azonban Tulok György megbolygatta. Majd két évtizedig volt a tsz elnöke, így nagy tapasztalatának és ösztönös intelligenciájának köszönhetően felismerte, hogy itt valami olyasmit csinálnak, amire érdemes odafigyelni, s talán van is benne mit keresni.
Már a vagyonnevesítéskor képviselte érdekeit. Herodek felismerte a veszélyt, engedményekre kényszerült Tulokék javára.
Augusztus 7-én, két nappal a végső határidő lejárta előtt Tulok György nyugdíjas tsz-tag és 12 társa csoportos kiválási szándékot jelentett be. Az igényelt vagyonrész nem kevesebb, mint a Hegyi borozó, a pincészet, a teljes hordókészlet, a szőlőfeldolgozó eszközök és a Csárda.
Közös osztó
A vagyoncsoportosító és -megosztó bizottság október 20-ig hatszor ült össze. A 130-ak (Herodek úrék) az alábbiakra tartottak igényt: a teljes gépparkra, személygépkocsitól a fűkaszáig; a varrodára; az értékes zalakarosi szolgálati ikerházra; a gépműhelyre; az irodákra, valamint a zalakarosi majorra. A maradóké a föld: utakkal, kutakkal, kerítésekkel.
A vagyonértékelésre felkért külső cég munkáját később sok kritika érte. A tsz-tagok szerint egyes vagyontárgyakat túlságosan fel, másokat túlságosan leértékeltek. Érdekes módon a leértékeltekre a kiválók tartottak igényt. Magam is furcsálltam a zalakarosi ikerház 3 285 000 Ft-os, a teljes géppark 14 442 050 Ft-os, a falusiak szerint évi félmillió bérleti díjú varroda 1 049 570 Ft-os értékét. Ennél talán még furcsább az, hogy egyes tételeknek 0 Ft az értéke, s később kiderült, hogy ezekre a tsz vezetése nem kért értékbecslést – bizonyára takarékosságból.
A vagyonértékelés szerint egyes kerítések százezreket érnek, s ezek az értékes térelválasztók mind a maradók tulajdonában maradhatnak. A helyszínen járva nem tekinthettem meg ezeket, valószínűleg állagmegóvás céljából föl sem állították őket annak idején.
A nyilvánvaló egyenlőtlenségek ellenére az ellenőrző bizottság a vagyoncsoportosítási és -megosztási tervet alkalmasnak találta közgyűlési megvitatásra.
Az egyetlen ember, aki talán tehetett volna valamit, Tulok György, nem protestált, nem szervezkedett, az ő csoportja által követelt vagyonrészt nekik ígérték.
Osztódás
1992. október 28-án került sor a közgyűlésre, amelynek célja lezárni az átalakulási folyamatot, vagyis a vagyont csoportosítani és megosztani.
A közgyűlést Herodek Miklós mindvégig keményen kézben tartotta, a 130 fős csoportjából 88-90 ember állandóan jelen volt. A Tulok-féle csoport is szinte 100%-ban képviselte magát, míg a maradék 250-jéből csak 70 körül voltak jelen. Az elnök maga mögött érezve a biztos többséget, orátori képességeit csillogtatva a maradók számára hátrányos, olykor felháborító javaslatokat, határozatokat is szinte 100%-osan megszavaztatta.
Az egyöntetű eredmény azonban sokkal inkább köszönhető Herodek ígéreteinek, fenyegetéseinek. Ígéretek: az a tag, aki a kiválókkal művelteti földjét, a járadékán felül még 500 kg szemesterményt kap; a Herodek-csoport felvállalja a maradók banktartozását, igaz, ennek fejében további vagyontárgyakat követel, és lényegében a teljes készpénzkészletet. A fenyegetések ugyanezek: ha nem velük műveltetik a földjüket, ha nem őket bízzák meg az adminisztrációval, az öregek pórul járnak; ha a „hatalmas tartozást” ők, a 130-ak el nem viszik, a nyugdíjasok saját vagyonukat kockáztatják. A törleszthetetlen adósság mumusát Söjtöri László, a Mezőbank jelen levő képviselője is előhúzta hangulati alapozásként a szavazáshoz.
A legnyilvánvalóbban igazságtalan a vagyonmegosztás. Formailag ugyan helyes, hisz a két (a három) vagyonrész aránya megegyezik a csoportok arányával, de használati értékét tekintve aránytalan.
Emellett a zömében munkaképtelen nyugdíjasok holt vagyonhoz jutottak, az, ami, és aki működtethette, irányíthatta, adminisztrálhatta volna a tsz-t, a 130-aké lett. Sajnálni való, hogy Herodek Miklós nem kívánt nyilatkozni elképzelése rugóiról, így találgatásokba kell bocsátkoznunk. Valószínűsíthető, hogy Herodek komolyan egy ütőképes tsz-t akart létrehozni, egy mozgékonyabb, szolgáltató szövetkezetet, ami a nyugdíjasok holt vagyonának kezeléséből élne, megszabadulva így a szövetkezet nem termelő, pl. szociális funkcióitól; a döntések átkerülhetnek az előnytelen összetételű közgyűlés kezéből az új technokrata elithez. A nyugdíjas éljen a nyugdíjából, kapjon földjáradékot, osztalékot, de a termelésbe ne szólhasson bele.
Másnap a templomban
Valószínűleg Dörgönye Jánoson, az ellenőrző bizottság elnökén kívül mindenki elégedetten vagy beletörődötten távozott. Dörgönye úr azonban nem hagyta ennyiben, s ha már a közgyűlésen nem sikerült megakadályozni a kiválás ilyen módját, legalább utána kezdett szervező és felvilágosító munkába. Valahogy úgy történt itt a falvakban, mint Svájcban: szombaton meghallgatták a kabarét, és vasárnap nevettek a templomban. A maradók rájöttek, hogy csúnyán becsapták őket, de a mérgelődésen kívül mást nemigen csináltak. Dörgönye úr azonban hozzákezdett a maradók szövetkezetének megalakításához, hisz csak így teremthetők meg a változtatás jogi keretei. Felkérte dr. Virág Ernő állatorvost, aki korábban a tsz dolgozója volt, és most is kívülálló üzletrész-tulajdonos, valamint dr. Heller Pétert, a Nagykanizsai Sörgyár jogászát, akinek a felesége szintén kívülálló üzletrész-tulajdonos, hogy segítsenek a maradóknak. Dörgönye János és társai az okt. 28-i közgyűlés formai szabálytalanságai miatt a cégbírósághoz, dr. Heller Péterné a közgyűlés határozatainak jogtalansága és a vagyonértékelés szabálytalanságai miatt a Nagykanizsai Városi Bírósághoz fordult.
December 19-re közgyűlést hívtak össze, amelyen elfogadták a Thury György Egyéni Gazdák Szövetkezetének alapszabályát, és megválasztották tisztségviselőit. Ezután megpróbálták a vagyont leltárba venni, a tsz-adminisztrációt beindítani, de a dec. 31-ig még elnöki tisztét betöltő Herodek Miklós akadályozta őket. Azt azonban így is megállapították, hogy számos vagyontárgy nincs felértékelve még 0 Ft értékben sem, s így nem került a szétosztandók listájára.
Vacsorához Kenguru Kóla
Az első nagyobb taktikai hibát Herodek úr decemberben vétette. Meghívta egy vacsorára a „jól dolgozókat”, a 130-ak egy részét. Poharazgatás és a pörkölt után közölte, hogy ő és hét társa megalakította az Agricola Szövetkezetet, mely már be is van jegyeztetve, van alapszabályzata csak a szorgos munkáskezekre vár, de hogy a kezek kapát ragadhassanak, előbb alá kell írni a belépési nyilatkozatot, és kész is az új tsz, amely a 130-ak osztatlan közös vagyonát kezelné.
Ez aztán épp azokat az indulatokat szabadította el, amiket Herodek úr eddig oly sikeresen használt ki. „Nem arról volt szó, hogy csak alkalmazottak leszünk, hogy néz az ki, hogy megfenyegetnek minket, hogyha nem írjuk alá, nem jutunk munkához?” „Miért kapott a vezetőség ilyen nehéz évben állítólag 13. és 14. havi bért? Miért vonták meg a kajapénzt, a munkaruhát, a szappant? Miért épp az a nyolc ember? Miért a zalakarosiak? Miért a merényiek? Nem lépünk be az Ugró Kólába, a Kenguru Kólába!”
Úgy érezték magukat, mint Alice Tükörországban, akinek a Fehér Királynő szolgálatba lépéskor minden másnapra finom lekvárt ígér, majd amikor kérné, közli vele, hogy nem kap sem ma, sem holnap, hanem minden másnap; ma sosincs, a ma sosem másnap.
Kiderült, hogy mivel a régi szövetkezet nem dolgozik, így őrájuk mint szolgáltató szövetkezetre sincs szükség, hát ők is munkanélküliek. Ezért 55-en úgy döntöttek, hogy inkább visszalépnek régi tsz-ükbe.
Okt. 28-a óta semmilyen komoly termelőmunka nem folyik az egykori MGTSZ területén. De a tsz javai tünedeznek el „spontán” lopások és Herodek úrék által szervezett átszállítások útján. (Nem igazán érthető, pl. a helyiek számára, hogy 1993. január végén milyen megfontolásból került át a nagyradai iroda teljes felszerelése – a telefontól az irodabútorig minden – Zalakarosra, hiszen a 130-ak osztatlan tulajdont vittek ki a régi szövetkezetből, melyért a 130-ak által felhatalmazott képviselő hivatalosan még nem jelentkezett az utódszövetkezet vezetőinél. Nem így van ez a Tulok-féle Nagyradai Pinceszövetkezettel, amely már jogszerűen birtokolja vagyonrészét.)
Tékozló fiúk megtérése
1993. január 30-ra a Thury EGSZ közgyűlést hívott össze, melynek két fontos napirendi pontja: 1. Az 1992. X. 28-i közgyűlés határozatainak felülvizsgálata; 2. a vagyoncsoportosítás és -megosztás kérdéseiben való állásfoglalás.
A várva várt közgyűlést még a jan. 25-i cégbírósági határozat sem befolyásolta; ami pedig elutasította Dörgönye János és társai formai kifogásait, és jóváhagyta az okt. 20-i közgyűlés határozatait.
A közgyűlésen sokkal többen voltak jelen, mint a korábbi alkalmakkor. Menetrend szerinti busszal, autóval, de a többség Roburral érkezett Zalaszabarra. A kultúrház zsúfolásig tele volt, szólt a jó magyarnóta, mintha csak egy kellemes év zárszámadására gyűltünk volna.
Dr. Virág Ernő igazgató vezette az ülést; a tagokon kívül képviseltették magukat Tulok úrék, a Zala Megyei Földművelési Hivatal, a TESZÖV és a megyei sajtó. Dr. Virág első napirendi pontként a visszalépni kívánó 55-ökről nyitott vitát. A nyugdíjas tagság „visszafogadta” őket, belátva, hogy szükségük van a fiatalokra, az aktív dolgozókra, szaktudásukra, munkájukra, vagyonrészükre.
A jogi koncepció, amit dr. Hellerék dolgoztak ki, világosnak tűnik: jogszabály nem tiltja, hogy egy új közgyűlés módosítsa egy korábbi határozatát, és ők mint jogutódok módosíthatják azt a korábbi döntésüket, hogy a kiválók tagsági viszonya 1992. X. 31-ével megszűnik. A vagyonmegosztás és -kiadás tárgyában hozott határozatok lényegében még nem teljesültek, tehát a tagok, akik ki akartak válni, még nem kapták meg a nekik járó vagyont, ennek következtében – egy analógia alkalmazásával – vélelmezheti a közgyűlés, hogy azoknak a tagoknak a tagsági viszonya, akik kiváltak, de utóbb ezt egy írásos nyilatkozattal visszavonták, folyamatos.
A bonyolultabb és több indulatot kiváltó kérdés a vagyoncsoportosításé és -megosztásé volt. A tagság többsége úgy foglalt állást, hogy „Herodekéknek egy vasszeget sem”. Kisebb részük elismerte igényüket egy bizonyos vagyonrészre, de új vagyonértékelést kívánt. Az igazgatóságnak csak nehezen sikerült megértetni az emberekkel, hogy az ő korábbi közgyűlési szavazataik hagyták jóvá a vagyon ilyen arányú és minőségű felosztását, s ez mindaddig törvényes, amíg a bíróság másképp nem dönt. Amit egyoldalúan megtehetnek, az a 0 Ft értékű vagyontárgyak megtartása, hisz aminek nincs értéke, az nem is vihető ki.
Előadták azt is, hogy az 55 tag visszalépése új helyzetet teremt. A Herodek úrék által kivitt vagyonrész osztatlan közös vagyonnak számít, viszont már nincsenek 130-an, csak 75-en, így a kivihető vagyont arányosan csökkenteni lehet és kell.
Az új vezetőség előállt egy új, a 130-ak-nak odaítélt vagyon megosztására történő javaslattal, ami mind a Thury EGSZ, mind a 75-ök számára lehetővé tenné végre az elmaradt, de szükséges munkák beindítását. A 75-ök megtarthatják a „megállapodások” szerinti vagyon kb. 60 százalékát, a maradók pedig hozzájuthatnak a működéshez elengedhetetlenül szükséges eszközökhöz, épületekhez. A sokszor félreértéseken alapuló hosszú vita után a fenti igazgatósági javaslatot is elfogadták.
A közgyűlés után csak az biztos, hogy a most elfogadott határozatok alapját képezhetik a megegyezésnek, hisz ameddig peres úton folyik az érintkezés a két tábor között, áll a munka, szegényednek az emberek, senki sem jár jól. Mindamellett úgy tűnik, jogilag szinte megoldhatatlan a helyzet.
- Belföld [6]