Skip to main content

A medve bőre

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Jogerős ítélet Eörsi Mátyás perében


Az elsőfokú ítélet Eörsi Mátyás perében – írtuk 1992. december 12-i számunkban – nemcsak Eörsit mentette fel, de felmagasztalta Horváth Balázst is, kimondván róla, hogy belügyminiszteri, helyettes miniszterelnöki tisztjéhez méltó módon fontolgatta, milyen eszközökkel szüntesse meg a taxisblokádot. Fontolgatása eredményeképpen 1990. október 26-án kilátásba helyezte, ha a taxisok déli tizenkét óráig nem hagyják el a közlekedési csomópontokat, a rendőrség fogja helyreállítani a rendet. Többet nem is kellett fontolgatnia, mert azt, hogy a rendőrség az intézkedést milyen eszközökkel hajtja végre, a Szolgálati Szabályzat határozza meg. Ez pedig világosan kimondja, hogy a közrendet súlyosan veszélyeztető csoportosulással szemben, ha az azt megelőző intézkedések – felszólítás, tömegoszlatás, vízágyú, figyelmeztető lövés – nem vezetnek eredményre, fegyverhasználatnak van helye. Az első fokú ítélet kimondatlanul, de értelemszerűen még azt is magában foglalta, hogy Horváth Balázst netán éppen a fontolgatás – a következmények mérlegelése – tántorította el attól; hogy a válsághelyzetet rendőri erővel próbálja megoldani.

A jogerős másodfokú ítélet most teljesen szétrombolta azt a bizalmat, amelyet a veszprémi ügyvéd miniszteri működése iránt az elsőfokú ítélet végre kialakított. A Fővárosi Bíróság ugyanis nem azt vonta kétségbe, hogy Horváth Balázs netán fegyvert akart használtatni a fegyvertelen tömeggel szemben, nem azért marasztalta el Eörsit, mert vélelmezte, hogy a miniszter fontolgatott, holott eszébe sem volt.

Eörsi a stílusával vétkezett. Azzal követte el a bűncselekményt, hogy a „tömegbe lövet” kifejezést használta, azaz értékítéletet mondott, amely alkalmas a hivatalos személy becsületének csorbítására. Ha tisztességesen fejezi ki magát, ha azt mondja, „Horváth Balázs fontolóra vette, ne rendeljen-e el olyan intézkedést, amely csoporttal szembeni jogszerű fegyverhasználathoz vezetett volna”, akkor körömfeketényit sem árt a miniszteri tekintélynek, és bírói megrovás helyett talán puszit kapott volna Szokolay Zoltántól. Bár a hulláknak (bocsánat: tetemeknek) aligha számít, hogy tömegbe lövetés vagy jogszerű fegyverhasználat következtében fekszenek az aszfalton.

Eörsi Mátyás sajtótájékoztatóján magától Horváth Balázstól tudhattuk meg, őt bizony nem humanitárius meggondolások tántorították el a rendőri rendteremtéstől. A torontói Magyar Házban tartott, hangszalagra rögzített előadásában, 1991. január 21-én elmondta: azért nem vett igénybe „mindenféle eszközt”, mert megtudta, hogy a taxisblokád mögé három párt sorakozott fel… Azaz: „nem dobáljuk bele a taxikat a Dunába, ezt kellett volna csinálni”. Érdekes volna megtudni a Fővárosi Bíróságtól: van-e vajon jogszerű Dunába dobálás?

Horváth Balázs még azt is elmondta a külföld magyarjainak: „…szakemberekkel megállapítottuk, illetve ők, a szakemberek megállapították azt, hogy egy abszolút profi, tökéletesen szervezett – saját véleményemet mondom, és én ennek természetesen minden konzekvenciáját viselem – puccskísérletről van szó. Nekem most is egyébként ez a véleményem és ez a meggyőződésem.”

Vajon mi volna, ha a taxisok, a taxisok képviselői rágalmazásért jelentenék fel e mondat alapján Horváth Balázst? Elrendelné-e a bíróság a valóságbizonyítást? Mi lenne továbbá, ha személyiségi jogaik csorbítása okán kártérítést követelnének a minisztertől. Hisz a gyanúsítás, miszerint a megmozdulásuk, amelyet a miniszterelnök polgári engedetlenségnek nevezett, voltaképpen szervezett puccskísérlet volt, ha nem felel meg a valóságnak, súlyos lelki sérelmet okozhat valamennyi résztvevőnek.

A lapokban többször idézett fővárosi főügyész, dr. Bócz Endréé mellett jegyezzük meg a tanácsvezető bíró nevét is: Ruszthiné dr. Szabó Zsuzsa.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon