Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Idén legfeljebb tízmilliárd forinttal lesz nagyobb a költségvetési hiány a tervezettnél, állította a napokban a bajai bankártalálkozón Antal László, az egyik legtekintélyesebb magyar közgazdász. A szokásos őszi kiigazítások megszorító intézkedéseket hoznak majd, s emellett kellően kozmetikázzák is az adatokat ahhoz, hogy az IMF elfogadja – fejtegette magától értetődően. A jelenlévők ugyanezzel a természetességgel hallgatták az előadót, csak néhányuk cinkos és egyetértő nevetését lehetett hallani.

Hiszen a hazai bankok publikus mérlegei sem mindig adnak valós képet helyzetükről. A nemzetközi piacokon is hitelesnek elfogadott, auditált mérleggel csak néhány bank rendelkezik. Legalábbis saját állításuk szerint, merthogy azokat nem mindig hozzák nyilvánosságra. A legelragadóbb magyarázatot erre az egyik bank idei közgyűlésén hallottam: nem ismertetik (a részvényesek előtt sem!) az auditált mérleget, mert nálunk még a szakértők sem értenék, s így félreértések támadnának.

A tanácskozáson először ismertették egy vizsgálatot, amely az ötvenfősnél kisebb vállalkozások eredményességét kutatta. A nyereség és veszteség alakulását leginkább az határozta meg, hogy éppen mit akartak kimutatni, kezdte az ismertetést a kutató. De ez sem lepett meg senkit.

Az őszi adóviták előtt nem árt idézni azt a megállapítást, hogy Magyarországon legelőször az államháztartás bevételeit privatizálták. Miközben a korábbi, teljesíthetetlen ígéreteken alapuló szociális rendszerek kiadási szerkezetén jottányit sem változtattak, az adóbevételek egyre erodálódnak. Ezen a ponton tehát az adóbehajtás miatt nagyon erős érdekek fűződnek a jövedelmek mozgását jól követő gazdasági információs rendszer kialakításához. És ahhoz is, hogy ne legyen ilyen.

A makrogazdasági folyamatokban való tisztánlátás is alapvető érdeke az országnak. De félő, hogy nem lesznek olyan kormányzaton kívüli befolyásos, erős érdekcsoportok, amelyek kikényszeríthetnék a változást. Ma az ellenzéki pártok, a közgazdászok alig tesznek valamit ennek érdekében. Ez idáig csak ellenpéldákat lehet sorolni.

A nyolcvanas években például a kormánynak volt egy titkos számlája, amelyen folyamatosan 10-20 milliárd forint körüli összeg volt. Nem ismeretes, vajon tudtak-e erről az egyre befolyásosabbá és informáltabbá vált reformközgazdászok. Annyi viszont ma már bizonyos, hogy a nyolcvanas évek második felében viszonylag sokan ismerték közülük a valóságos adósságadatokat. Ugyanígy ismerték az 1988-tól szerveződő ellenzéki pártok is, jóval Németh Miklós őszinteségi rohama előtt. De nem léptek föl ez ügyben.

Az 1989-es költségvetés zárszámadásában sokmilliárdos csalás történt. A napvilágra került részleteket tulajdonképpen nem is tagadta senki. Az egyik ellenzéki párt – az SZDSZ – szónoka a parlamentben is beszélt erről. Aztán a frakció a szavazástól való tartózkodásával mintegy jelentéktelenné degradálta az ügyet. (Kíváncsi vagyok, most miként kezelik majd az 1990-es zárszámadás „furcsaságait”.)

Az egyik néhány ezres irodalmi és társadalmi havilap ez évi júliusi száma közölt egy tanulmányt, amely tapintatos megfogalmazásban egy lábjegyzetben megjegyzi, hogy manipuláltak a tavalyi fizetésimérleg-adatokkal. A szerző, Lengyel László által vezetett Pénzügykutató Rt. tucatnyi lapban, sok százezres példányban ismertetett, az idézett tanulmányra is alapozódó gazdasági elemzéséből a megjegyzés – s annak közgazdasági értelmezése – már hiányzott.

Igaz-e Lengyel László állítása? És ha igen, miért nem bizonyítja? Ha nem igaz, akkor miért nem indít a megrágalmazott jegybank elnöke pert ellene?

Ha igaz Lengyel László vádja, akkor nemcsak a gazdasági információk nyilvánosságáról, hanem arról is keserű következtetéseket vonhatunk le, hogy hol tart ma a közgazdászszakma, s a független gondolkodás. Politikailag kényes, mérhetetlen súlyú gazdasági kérdésekről nem beszél senki a gazdaság és a politika nyelvén. De a lelkiismeret megnyugszik egy irodalmi lapban közölt lábjegyzettől…

Emlegettük már a kormány titkos számláját. Egy korábbi heti beszámolóból a szerkesztőség hibájából kikerült egy erre való utalás (megváltoztatva a hangsúlyokat is). Az Ybl Bank magánkézbe kerülésének előtörténetéről volt szó.

Két, a jelek szerint közös érdekeltségbe tartozó magánvállalkozás szerezte meg a bank többségi részvényeit. A két cégnek, a Gewin Kft.-nek és az Autokliniknek nagyságrenddel kisebb az alaptőkéje, mint a megszerzett részvények értéke. Ez csak úgy következhetett be, hogy a Vagyonügynökség eladta a kezében lévő részvényeket, első lépcsőben többek között a Co-Nexusnak, a későbbi fejlemények alapján egyértelműen alacsony áron.

A Co-Nexus mindig is nagy barátja volt az államnak és viszont, talán ez is hozzájárult az üzlethez. Megalakulásához arról a bizonyos titkos számláról adott a kormány tőkehozzájárulást. Jó lenne tudni, mi végre is.

A Co-Nexus továbbadta a részvényeket, az ÁVÜ pedig sopánkodott, hogy becsapták, mert nem tudott arról, hogy a részvényvásárlók a bank többségi tulajdonát akarják megszerezni.

Miután kiderült a több csatornán keresztül folyó részvényvásárlás háttere, kitört a vihar. A parlament elé terjesztett pénzintézeti törvény már nem tenné lehetővé, hogy a Vagyonügynökség az államigazgatáson belüli minden konzultáció nélkül privatizálja a bankokat, miként ezt az Ybl Bank esetében megtette. Az ÁVÜ mentegetőzött, miszerint félrevezették, mert a többségi tulajdont megszerző két cégnek közölnie kellett volna, hogy a többségi részesedés megszerzése a cél. Mindenesetre úgy tűnt egy ideig, hogy megpróbálnak valamilyen módon közbelépni.

A Világgazdaság szerint a két nagy részvényvásárló cégnél, a Gewin Kft.-nél és az Autokliniknél az ügylet ismertté válása után megjelentek az adóellenőrök. Késleltették az ügyletet a frissen megvásárolt, névre szóló részvényeket nem forgatták át, vagyis nem jegyezték be az új tulajdonosok tulajdonjogát, miközben az igazgatóság rendkívüli közgyűlést hirdetett meg; legfontosabb napirendi pont az alaptőke fölemelése volt.

Ha a részvények átforgatása előtt megtartják a közgyűlést, s még a régi tulajdonosok döntenek az alaptőke-emelésről, az azt is jelenti, hogy az addig megvásárolt részvényekkel a Gewin és az Autoklinik részesedése jóval 50 százalék alá esik vissza, s újra indul a privatizációs körjáték.

Nem tudni, a háttérben pontosan mi zajlik, mindenesetre a múlt héten egyes hírek szerint az új tulajdonosok s az Ybl Bank elnök-vezérigazgatója – az ÁVÜ áldása mellett – megegyeztek abban, hogy a következő négy évben is a régi igazgató marad a bank irányítója. Ezután az utolsó pillanatban mégiscsak bejegyezték az új részvényesek tulajdonjogát, akik meghiúsíthatták az alaptőke emelését és azt, hogy oda legyen a többségi pozíciójuk. A számos homályos pont mellett a tranzakció célja is tisztázatlan. Az Ybl Bank ezentúl ugyanis úgymond a kisvállalkozóknak nyújtana kedvezményes hiteleket. Ha a piacon kialakult kamatoknál kedvezményesebb hiteleket nyújtanának, akkor egyrészt bizonyosan elvész a bank nyereségessége, másrészt a Start-hitelhez és a mostani kedvezményes húsakcióhoz hasonló helyzet alakulna ki.

A kedvezményes húsárak mellett pillanatnyilag alig lehet kielégíteni a keresletet, miközben nem tudni, hogy a kedvezménnyel végső soron kiket is támogatnak. A vendéglősöket vagy éppen a legelesettebbeket? Utóbbi eshetőséget cáfolni látszik, hogy a kedvezményes akció meghirdetése után megugrott a mélyhűtők eladása, amit a Népszabadság cikkírója s az ott megszólaltatottak döntően a húsár csökkenésének tulajdonítottak.

De hasonló a helyzet a Start-hitellel is. Tavaly föl kellett függeszteni a rendkívül kedvezményes újrakezdési kölcsön folyósítását, mert olyan hamar kimerült az erre szánt keret. Bebizonyosodott, hogy a kölcsönök nagy részét különböző manipulációk révén vették föl, többek között dörzsölt, sikeres magánvállalkozók, strómanok révén jutattak olcsó pénzhez. Már megvannak az első jelei annak, hogy a Start-hitellel is hasonló lesz a helyzet, s a pénz ismét más célt szolgál, mint amire szánták.

Persze, ha az úgynevezett nemzeti tőkét erősíti – amelynek nemzeti, illetve karvaly jellegét vélhetően azok szeretnék meghatározni, akik már a nemzeti körön belülinek tekintik magukat –, akkor többeket nem zavar, hogy ezektől a százmillióktól, milliárdoktól épp azok esnek el, akiknek szavakban szánták.

A héten is folytatódott a számháború, az egymással nem egyeztethető jelentések a gazdaság állapotáról. A jegybank – ismételten cáfolva Kádár Béla minisztériumának helyzetértékelését – a folyó fizetési és a külkereskedelmi mérleg javulásáról számolt be. Az MNB ugyanakkor optimista az infláció alakulását illetően is, amit részben azzal támaszt alá, hogy mérvadó piaci kamatok hetek, hónapok óta változatlanok. Optimizmusukat most erősítheti a Gazdaságkutató Intézetnek az a kérdőíves vizsgálata, amelyben többek között a bankárok pénzpiaci várakozásait vizsgálták. Eszerint a bankárok egész évre nem jósolnak nagyobb inflációt, mint amekkora az az év eddig eltelt részében volt, jövőre pedig az infláció 30 százalék körüli csökkenését várják.

Ez a pénzpiacok napi ismerete alapján született jóslat merészebb, mint számos hivatalos prognózis, nem is beszélve a „független” közgazdászok előrejelzéseiről. Reménykedünk, hogy a szőrös szívű bankároknak legyen igazuk.

• gazdaság