Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

A magyar gazdaságban leginkább külföldi bankok bíznak, de legalábbis ők reménykednek a legbiztosabb tartós haszonban. Az állításban csak kevés a vicc. A külföldi bankok ez év közepére mintegy 1 milliárd dollárnyi tartós – egy évnél hosszabb lejáratú – betétállománnyal rendelkeztek, helyeztek el a magyar kereskedelmi bankoknál. Eközben 1991 első félévében a költségvetés, a vállalkozói szektor és a lakosság hosszú távú betétállománya 7 milliárd forinttal csökkent. Ugyanebben a hat hónapban a külföldi bankok tartós devizabetéte – forintra átszámolva – több mint 14 milliárddal nőtt.

Ez a növekedés nagyobb a vállalkozók és a lakosság rövid távú devizabetéteinek növekedésénél. Magyarországon a kedvező gazdasági jelenségek mögött fölöttébb kétes stabilitású folyamatok vannak. Ilyen a váratlanul kedvezően alakuló lakossági megtakarítás. A bizonytalanság legékesebb bizonyítéka, hogy a megtakarítások növekedése devizában történik – annak ellenére, hogy szakértők szerint az elmúlt másfél évben egyértelműen kedvezőbb volt forintban tartani a megtakarításokat, mint devizában –, rövid lejáratú betétekben. Néhány rossz gazdaságpolitikai és monetáris döntés, egy-két rosszul kezelt bankcsőd (az Ingatlanbank csődje csak az első lesz a sorozatban, ez bizonyos), s megrendülhet a megtakarítási piac, illetve végletesen gyengítheti a forint szerepét.

Ehhez képest stabilabb és kiszámíthatóbb lehet a hazai pénzpiacon megjelenő külföldi betétesek magatartása. Azért bizonytalanság hál’ Istennek itt sem hagy el minket. A lakossági megtakarításokról nem tudni (mondjuk így: a bankok vezetőin kívül nem tudni), mennyi lehet bennük a külföldi magánszemélyek által elhelyezett betét. A külföldiek azért lehetnek érdekeltek a magyarországi betételhelyezésben, mert itt viszonylag magasak a kamatok, s nem kell utána forrásadót fizetni. Az sem elhanyagolható, hogy Magyarország kezd nagyon titkos országgá válni: a bankszabályok könnyebbé teszik a feketepénzek tisztára mosását, mint a legtöbb európai országban. Ami számunkra, lássuk be, monetáris szempontból kedvező. Nem véletlen az sem, hogy a kereskedelmi bankok nagy harcot folytatnak a banktitok védelmének megőrzéséért. Az oly fontos külföldi devizaforrások megtartása és növelése a tét.

Említettük a viszonylag magas kamatokat. A Magyar Nemzeti Bankot egyes szakmai körökből kritika éri, hogy 1991-ben különösen nagy kamatokat fizetett a kereskedelmi bankok kötelező tartaléka és más tételek után. Ez valóban csökkentette többek között az MNB nyereségének (s a költségvetés bevételének) nagyságát, s egyfajta támogatást adott a bankoknak ahhoz, hogy a devizabetétek utáni magas kamatot fizetni tudják. Tehát ami fiskális szempontból kedvezőtlennek, és a bankok megtámogatásának tűnhet (s ami növelheti az általános kamatszintet), jelentékenyen javíthatja az ország devizális helyzetét. Tehát támogatjuk a külföldieket, hogy kedvezőbb legyen a helyzetünk a külfölddel szemben. Igen, Ortopédia.

A tartós betétek növekedésének is vannak persze hátulütői. Megjelenik emögött az a tőke is, amelyik működőtőkeként jött az országba, de csak betétként működik. Kivár, vagy csak eleve a magasabb kamat, jövedelem volt a célja. De azt is jelenti, hogy a bizalom egyelőre abban van, hogy a kormány nem rúgja föl a játékszabályokat. A forint iránti bizalom még nincs meg. Pedig a forint árfolyama körüli várakozások – a viszonylag nagy leértékelésre való játszás – hosszabb ideje „nem jön be”. Tavaly az év második felében nagyon erős leértékelési várakozás alakult ki, a vállalatok, vállalkozók ennek megfelelően igyekeztek alakítani fizetéseik menetrendjét, tartozásaik, követeléseik ütemezését.

Az exportálók például – ha tudták – késleltették szállításaik ellenértékének behajtását, hiszen a leértékelés után ugyanazért az exportért több forintot kaptak volna. A leértékelés azonban késett, s egyes cégek több százmillió forintos veszteségeket szenvedtek el. Valószínűleg ez az ára annak, hogy a gazdálkodók s a háztartásban gondolkodó lakosság megtanulja, hogy a forint pénz.

A baj csupán az, hogy egyes kormányzati tényezők (az Antall-kormány kádárista szárnya) gátolják ezt a tanulási folyamatot, a leértékelési várakozások folyamatos gerjesztésével. Ha e várakozások miatt – a példánál maradva – az exportálók nem hajtják be követeléseiket, akkor a kinnlevőségek több százmillió dolláros növekedése az ország helyzetét rontja a folyó fizetési mérlegen keresztül. Tehát ha feltételezzük, hogy szükség van a leértékelésre, ez a magatartás akkor legalábbis felelőtlen. De folyamatos gyakorlat. Ortopédia.

Nehéz eligazodni persze a statisztikában, mert nem nyilvános, milyen adat mit tartalmaz. (Nem titkos, csak nem közlik.) S most itt az elfogadott jegybanktörvény egyik passzusa, amit a jelek szerint őfelsége és ellenzéke is barátsággal fogadott. A rendszeres információszolgáltatás tartalmáról és annak gyakoriságáról a pénzügyminiszter és az MNB elnöke állapodik meg. A kormánynak szóló információszolgáltatásról van szó, de aligha kétséges, hogy ez jelenti majd a mércét a nyilvános adatközlés számára is.

Elképzelem, hogy két okos fej hajol össze, s az általuk meghatározott információs rendszerben mennyire lesz majd nyomon követhető, hogy a két okos fej (függetlenül attól, hogy kopaszok-e vagy dús fürtűek) döntései mennyire lesznek nyomon követhetők. Tehát a monetáris politika két legfőbb alakítója maga dönt arról, hogy milyen információk jelenhetnek meg „róluk”, írtuk már…

Ellenérvet könnyen lehet mondani. A statisztikai adatszolgáltatásért felelős szerv leginkább a kuplerájhoz hasonlít, s a közvetlen vezetésben nincs ember, aki akár valamit is konyítana a gazdasági statisztikához. Ebből azonban ortopéd dolog azt a következtetést levonni, hogy nem egy elvileg pártatlan szervezetre kell bízni az információszolgáltatási rendszer kialakítását, hanem a közvetlenül érdekeltekre.

Ez a szabályozás csak a véletlen terméke, mondhatni rutinból született. A jegybank önállóságát korlátozó javaslatokat csomagolni kellett. De ha az MDF módosító javaslatainak nagy részét vissza is vonták, annak egyes részei önálló életre keltek. Az eredeti értelem elveszett, de hatása mégiscsak lesz. Ortopédia.

(Cikkírás közben fölüdülésként nézem a Magyar Televíziót. Éppen arról oktatnak, miként lehet szert tenni egy nap alatt néhány százezer forintra. Szabó László méltó folytatója részletesen elmondja rendőr riportalanyának segítségével, hogy mely banknál – nem vagyok hajlandó megnevezni – mennyi idő alatt mennyi pénzt lehet keresni. Bele a képernyőbe. Nem csak vicc lenne, ha az emlegetett bank minden ezutáni, ilyen jellegű veszteségével Juszt Lacikához, s a magyar pluralista tévéhez fordulna.)

Tehát a jegybanktörvény. Állítólag a vízcsapból is ez folyik. Szerintem csupán egyike azoknak törvényeknek, amellyel a sajtó végre majdnem jelentőségének megfelelően foglalkozik. Szabó Iván a jegybank önállóságát korlátozó javaslatainak nagyobb részét visszavonta. Ha úgy tetszik, a jegybank önállóságáról szóló úriemberi megállapodáshoz tért volna látszat szerint vissza a kormány, ám ha a megállapodás úriemberi, akkor attól már csak taktikai okok miatt sem lehet eltérni.

Az MDF–Antall–Kupa-frontvonal (ezen belül a szerepeket döntsék el ők) ugyan visszavonatott sok javaslatot, de a megtartott, s elfogadtatott javaslatok tovább erősítették azt a lehetőséget, hogy a jegybankot kormányzati embereken keresztül közvetlenül befolyásolják.

Tehát az, hogy a végleges törvény sokkal közelebb áll az eredeti, kompromisszumos előterjesztéshez, mint a módosításokhoz, még nem biztos, hogy sokat jelent. A rossz törvény valószínűleg lehetetlenné teszi, hogy „jó” jegybankelnök legyen, ismét úriemberi megállapodásokra bízza a lehetőség megteremtését. Az előtörténet nem biztató.

De a taktikázgatás kétélű. A koalíció rendes kis aknára lépett. Elfogadtak egy becsempészett törvényjavaslatot, amely kizárja, hogy pártaktivisták és közszereplők tagjai legyenek az MNB önállóságát korlátozni hivatott igazgatóságnak, valamint a jegybank vezetőségének. Úriemberek ezután már nem javasolhatnák mondjuk jegybankelnöknek Botos Katalint vagy Csurka Istvánt. Mindez azonban csak a mai aspiránsoknak elkedvetlenítő. A végrehajtó szerepére mindig is lesznek jelentkezők…

• gazdaság