Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Érdekes írást közöl a Népszabadság Almási Miklós esztéta tollából, Ne bántsatok a Kupát címmel. Kupa Mihályt még nem bántják, csak csipkedik… Akinek humora van, distanciája önmagához, és mániákusan csinálja, ami a dolga, a fontos dolgokat belevasalja az emberek szürkeállományába, optimista, lépései mögött vonzerő, szakértelem, átgondoltság áll, mögötte pedig szinte sohase látott sikerű „Public Relation” kampány. A bírálatok pedig azok részéről érik – írja a Népszabadság –, akik különböző programokra, mint például kárpótlás, világkiállítás, pénzt kérnek. Nem ez a fortély a vicces, ez csupán az 1991-re hangszerelt, kritikátlan alázat. A vicc a lakmuszpapír. A független jegybank megvalósítása a Pénzügyminisztérium számára a lakmuszteszt. A tét az, olvashatjuk, sikerül-e megteremteni a monetáris politika eszközrendszerét, ami által a jegybankban partnere támad a kemény monetáris csatákhoz a Pénzügyminisztériumnak, s Európához is ez úton keresztül érhetünk el.

Ez tényleg vicc, még ha rossznak is gondolom. Eszem ágában sincs föltételezni, hogy a miniszter úgy általában ne lenne híve az úgymond független jegybanknak. Almási szerint a kívánatos irány Európa legjobban működő jegybankjának, a Bundesbanknak a kormánytól független jogállása. Kupa Mihály ezt az önállóságot enyhén szólva nem kívánja. Ha nem ő a miniszter, hanem még elődje (az egyik, a Pénzügyminisztérium PR-munkáját dicsérő Figyelő interjú szerint Rabár Ferencet szinte gyűlölte a sajtó, míg Kupát glorifikálja) van hivatalban, s a tervek szerint 1990 szeptemberében valóban elfogadják a jegybanki törvényt, az MNB jogállása valószínűleg függetlenebb lett volna, mint most várható.

A Pénzügyminisztérium és az MNB elnöke között kemény és súlyos viták zajlanak. A beterjesztett jegybanki törvénytervezet szerint a fontosabb monetáris jegybanki döntéseket a Jegybank tanácsa hozná, amelynek tagjai egy részét az MNB alelnökével megegyező számban valamilyen módon az MNB-n kívüli erők delegálnák. Az alelnökök (akik a mai elnökhelyetteseknek felelnék meg) a mai gyakorlattól eltérően a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki.

Nagy lehetőség lenne tehát arra, hogy a kormányfő kakukktojást – alelnököket – ültessen az MNB-be, s így a Jegybank tanácsán keresztül a kormány – Kupa Mihály – elképzeléseinek megfelelően döntően befolyásolni tudja a jegybanki politikát. Ez nem a Bundesbank függetlenségét vetíti előre, hiszen nálunk még a formálisan nyugat-európai jogszabályok mellett is sokkal nagyobb a kormányzati befolyás. Az MNB-nek a gyakorlatban korábban meglévő függetlensége veszélybe került. De nálunk a pártbefolyás sokkal nagyobb, mint ahogy a jogszabályokból feltétlenül adódna. Berdár Béla, a Pilisi Parkerdő Gazdaság igazgatójának kirúgása is ezt mutatja. Az erről megjelent cikkek után megpróbálom fölfrissíteni emlékeimet a vízlépcső elleni tiltakozásokról. Mert ha Berdár Béla ellenezte a GNV-t, és ő tekintélyes környezetvédő, ahogy írják az őt védelmező újságok, akkor az 1984 februárjában indított vízlépcső elleni aláírásgyűjtés aligha minősíthető másnak, mint a GNV melletti propagandának.

Hiszen Berdár az aláírásgyűjtőknek, a vízlépcső ellenzőinek ellenfele volt. Az más kérdés, hogy értette ő jól a kor szavát, és amikor már a GNV kritikusai nem „magukat többször lejáratott hiteltelen emberek” voltak (Magyar Hírlap, 1987. december), akkor a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke, Berdár Béla is „problematikusnak” minősítette az építkezést. Ráadásul a most fölemlegetett és inkriminált telekügyletei meglehetősen ismertek voltak korábban is, csak eszközök nem voltak a bizonyításra. A HVG 1988 augusztusában jelzésszerűen föl is vetette a zavaros telekkiutalásokat.

A történetről a múlt héten a Magyar Nemzet közölt megdöbbentő cikket. Az egyik megdöbbentő tény az egyébként okkal jó nevű újságíró állásfoglalása. Ha jól értem, nem tagadja a telekosztásokkal kapcsolatos visszaéléseket, de azzal mentené föl Berdár Bélát, hogy a környéken sokkal nagyobb mértékű ilyen jellegű visszaéléseket is elkövettek. S ki mert volna ellentmondani a nagy hatalmú telekkérőknek – olvasom az újságban. Az érvelés ismerős…

A másik mellbevágó információ: Berdár Béla önkéntes lemondása esetére Szél Péter MDF-es képviselő fölajánlotta, hogy nem lesz fegyelmi vizsgálat. Sőt, egy állást is kínáltak fel helyette számára. Az újabb fordulat Csurka István lapjából való. Csurka szerint össze kell gyűjteni a Berdár Béla-féléket, vázába kell helyezni őket, és kitenni a napra száradni; remélhetően lesz még kánikula az idén.

Mit gondoljon az ember arról, ha valaki kiszolgálta a korábbi rendszert, környezetpusztító tervekhez statisztált, de a kirúgását nem a felelősségre vonás, a jelek szerint inkább a pozíciójára áhítozás mozgatta, s már-már uszító hangnemben agitálnak ellene.

*

Keresd meg Magyarország egyik legirigyeltebb és óriási nyereségéért talán legtöbbet szidott „ágazatát”, ezen belül is azt a részét, amelynek nincsenek örökölt hátrányai, és várhatóan nagy fellendülés előtt áll. Válaszd ki közülük azt a céget, amelynek szolid az üzletmenete, jó a vezetése, ha itt az állam is (rész)tulajdonos, vásárold meg névérték alatt a részvényeket, és olcsón egy – vélhetően – remek befektetéshez jutottál. A döntően építőiparban érdekelt kisbankról, az Ybl Bankról szól a történet, mely részvényeinek 51,7 százalékát 700 millió forintért két kft. szerezte meg. A két kft. alaptőkéje a hírek szerint nagyságrenddel kisebb, mint a megkötött üzlet értéke. A parlamenthez már beterjesztett pénzintézeti törvény szerint a bankok legkisebb alaptőkéje 2 milliárd forint lesz, amelyre máris ígéretet tett a most többségi tulajdont szerzett két kft., melyek részben külföldi tulajdonban vannak. A külföldi tulajdon részaranya azonban ma még nem ismert pontosan.

Az Ybl Bank, amely 13,5 százalékos osztalékot fizetett, a legszolidabb kamatokat alkalmazó bankok közé tartozik. A vásárlók a Magyar Hírlap szerint 98,5 és 100 százalékos átlagáron vásárolták meg a részvényeket, amelyek a tavalyi osztalékból való részesedésre nem jogosítanak föl. A lap szerint méltányos árfolyam, mert a kisbankok részvényei 70 és 90 százalék között mozognak.

Aligha kétséges, múlt hét péntekén pokolba kívánták az újságírókat Kádár Béla minisztériumában. A Világgazdaság és a Magyar Hírlap közölte a minisztérium statisztikáját arról, hogy az év első öt hónapjában 946 millió dollár volt a kereskedelmi mérleg passzívuma. Ez az adat semmiképpen sem egyezik meg a korábbi adataival, valamint az MNB-nél megjelenő statisztikákkal. Jegybanki nyilatkozatok alapján az is feltételezhető, hogy májusig az exportbevételek és az importkiadások egyenlege nulla körüli volt. A Világgazdaság közölt adatokat az MNB-nél megjelenő fizetési mérlegről is. Eszerint 172 millió dollár volt 5 hónap alatt az áru-deviza forgalom passzívuma. (Nagy kár, hogy nem ismertettek részletesebb jegybanki adatokat.)

Az MNB és a külkereskedelmi tárca adatai között tehát 700-900 millió dollár az eltérés. A tárca még pénteken rögtön nyilatkozatban jelezte, hogy az adatok nem hivatalos úton jutottak a lapokhoz, csak a minisztérium munkaszámairól van szó. Ezzel tehát azt is elismerték, hogy a két lap a minisztériumban rögzített adatokat közölte. Egy másik MTI-közleményben bejelentette az NGKM, hogy hétfőn adják közre az igazi adatokat. A rovat e heti, a szokásosnál korábbi lapzártája miatt ez már nem kerülhet be a beszámolóba, de az biztos, hogy a hétvége hatalmas munkával telik majd a minisztériumban, és talán több száz millió dolláros eltérések is adódhatnak a korábbihoz képest. És elindul majd a nagy duma: miért is térnek el az adatok egymástól? Arról várhatóan kevés szó esik majd, hogy ki felelős a döntésképtelenség felé sodró statisztikai zűrzavarért, és miképp lehetne ebből a lehető leghamarabb kikerülni.

• gazdaság