Skip to main content

Válságkezelő program – A liberális megoldás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Elkészítették, világoskék füzetbe fűzték, és az SZDSZ ügyvivői testülete szét is küldte a tagságnak a szabad demokraták válságkezelő programjának téziseit, „A liberális megoldás” címmel. Szerkesztette és megszövegezte Greskovits Béla közgazdász, párton belüli és független szakértők, valamint szabad demokrata szakmai tagozatok tanulmányai és egymás közti vitái alapján.

Greskovits Béla leginkább talán a harmadmagával írt, „Hidak – de hová?” című tanulmánnyal hívta föl magára a figyelmet; ebben a szerzők még az órendszerbeli világkiállítási ábrándot bírálták. A világkiállítás révén vált még egy évvel ezelőtt szabad demokrata szakértővé (bár a határozott Expo-ellenes SZDSZ-es állásfoglalás, amint a Beszélő 1991. május 11-i számában is olvashatták, nem elsősorban neki, hanem a fővárosi önkormányzattal szembeni kormányzati önkénynek köszönhető). A programkészítési munkálatokat Greskovits szakmailag, Kis János politikailag koordinálta, Tardos Márton munkabizottsági elnöklete mellett.

A válságkezelő program téziseinek 142 pontja a következő fejezetekre tagolódik:

I. A válság és a válságkezelés;

II. Fő programcéljaink összefüggései;

III. A stabilizációs program – koncepció az infláció leküzdésére;

IV. Program a piacgazdaság kiépítéséről és a gyors privatizációról;

V. Program az exportvezérelte gazdasági növekedésről és a gyors privatizációról;

VI. Ne legyen „két Magyarország” – program a munkanélküliség, a lecsúszás és a szegénység kezelésére.

Egy könyvterjedelmű válságkezelő program kiadását is tervezik (miután a téziseket remélhetőleg megvitatja a tagság is). E bővebb változatban az említett témákon kívül egészségügyi, oktatási, kulturális-tudományos, agrár-, önkormányzati és érdekegyeztetési program is szerepel majd.

Mire jó egy ellenzéki, ám a válságkezelésre szánt, tehát végül is sok tekintetben a kormányzás nézőpontjába képzelt program? Arra – hallhatjuk a választ –, hogy a legerősebb, kormányzásra készülő ellenzéki párt feltérképezze az MDF vezette kormány egy éve utáni helyzetet, és átgondolja, mit kell képviselnie a már elfoglalt politikai-hatalmi pozíciókban. Az SZDSZ, hagyományaihoz híven, most is ötvözni próbálja a liberális gazdaságpolitikai felfogást a szolidaritás eszméjével, mindkét téren bírálva a kormány és a koalíció politikáját. (Ámbár a címválasztás inkább a határozott „liberális” vonzás, mintsem a rózsaszín benyomást keltő „szociálliberális” tétovázás mellett tör lándzsát.)

Ebben és a következő számunkban a gazdasági programrészekről lesz szó. A program szerkesztőjével, Greskovits Bélával az inflációellenes és a privatizációs politikáról beszélgetünk, Lányi Kamilla cikke pedig az exportorientált növekedés téziseit foglalja össze.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon