Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Két éve lehetett erre számítani, s a kormány erre egy éve föl is készült – lényegében ezt állította Bod Péter Ákos miniszter a szovjet puccsról egy hete, szerda reggel a tévében. A miniszter ezzel a kijelentésével emlékezetes, a taxisblokád idején tanúsított ijedt pökhendiségét vette elő.

Ha olyannyira fölkészült az Antall-kormány egy ilyen eshetőségre, s nem a vakság vagy a nagyvállalati lobby érdekei vezérelték, akkor végképp nem értem, miért engedte, esetenként ösztönözte, hogy csupán tavaly év közepe óta – az MNB adatai szerint – mintegy 30 milliárd forinttal hitelezzük a Szovjetuniót, hitelszerződések nélkül?

A legtöbb szakértő a visszafizetés határidejét sohanapjára jelölte meg. A fölkészült kormány nem törődött ezzel. A puccs bukása, a Szovjetunió várható széthullása sem jelenti azt, hogy jottányit is közelebb kerültünk ahhoz, hogy követeléseink behajthatok legyenek. Vajon melyik köztársaság vállalná át boldogan a törlesztést?

Aligha jósolható meg, miként alakul rövidebb és hosszabb távon a számunkra oly fontos szovjet kereskedelmünk. S hogy mennyire óvatosnak kell lennünk a jósolgatásban, mutatja a jugoszláv példa is. Tavaly a külkereskedelmi aktívumunk – mint erre Antalóczy Katalin és Mizsei Kálmán fölhívták a figyelmet – több mint negyedét Jugoszláviával szemben értük el. Idén a polgárháborús helyzet ellenére is csak kismértékben csökkent a forgalom, s a külkereskedelmi tárca adatai szerint hét hónap alatt 120 millió dolláros aktívumot értünk el. (Figyelemre méltó, hogy míg az importunk döntő része közvetlen import, addig az exportunk közel fele külföldi közvetítőkön keresztül bonyolódik.)

A szokásos hangzatos kormányzati nyilatkozatoknál sokkal reálisabb képet fest a Pénzügyminisztérium féléves elemzése a szovjet forgalom visszaesésének hatásairól. Idén – írják – „a dollár elszámolású forgalom… lényegében nem, illetve alig működik”, az első félévben a Szovjetunió mindössze 163 millió dollár akkreditívet nyitott meg. Az 1991-es kormányzati prognózisok még 30 százalékos csökkenéssel, vagyis 2,6 milliárd dollárnyi kivitellel számoltak. A féléves helyzet elemzésekor – még a puccskísérlet előtt – a külkereskedelmi tárca már úgy vélte, hogy csak 1 milliárd dolláros lesz a szovjet export, ami az év eleji transzferrubeles exporttal együtt is 60 százalékos csökkenést jelentene.

Ez a visszaesés tízmilliárdokkal rontja a költségvetés helyzetét – a tervezetthez képest – állítja az elemzés. A Pénzügyminisztérium számításai szerint a nyereségadó, a vám- és importilleték, a munkanélküliség finanszírozására szolgáló alap többletigénye miatt 18-20 milliárd forinttal növeli a hiányt. Ezen felül várhatóan 10 milliárdos forgalmi adótól is elesik a büdzsé. A költségvetésen kívül még elsősorban a társadalombiztosítást érheti veszteség.

A szovjet exportra orientálódott vállalatok évek óta súlyos feszültségeket hordoznak. 1990-ben a rubelexport több mint harmadát képviselő vállalati kör volt teljes tevékenységére nézve veszteséges – 33 milliárd forint nagyságban. A kormányzaton belül távolról sem egyformán ítélik meg, hogy a szovjet exportvisszaesés mekkora munkanélküliséggel jár. Az agrár- és az ipari tárca az agrárszférában 130-140 ezer, az iparban 100 ezer fő munkanélkülire számít a szovjet export visszaesése miatt. A Pénzügyminisztérium szerint 70 százalékos visszaesés is csak 75 ezres többlet-munkanélküliséget eredményez.

Ezek a becslések már önmagukban is kétségessé teszik, hogy a kormány tartani tudja-e az IMF által engedélyezett 78 milliárd helyett immár 86,5 milliárdos költségvetési hiányt. Félévkor mindenesetre a deficit 51, július végén 61 milliárd volt.

A költségvetést már az év elején megviselték a nyereségadó-visszaigénylések. A kormány, mint a korábbiak is, engedett év eleji terveiből. A legnagyobb visszakozás az a 15 milliárd forintos tétel volt, amelyet az energiaár-emelések későbbre halasztása, illetve azok kompenzációja vitt el, az utóbbi fedezete még mindig nincs meg. Az első félévben a tervezett fogyasztói ártámogatásnak a 87 százalékát fizették ki.

Többletforrásokra, illetve átcsoportosításokra az államháztartás egyéb feszültségei miatt is szükség lenne. A társadalombiztosítás féléves hiánya 6,5 milliárd forint volt. A költségvetés csak arra az esetre vállalta a tb hiányának fedezését, ha annak kintlevőségei nem nőnek az idén. Ezzel szemben a legfrissebb adatok szerint idén tovább nőtt, már 32 milliárd forint a társadalombiztosítás határidőn túli követelése, elvileg tehát nem érvényes a költségvetési garancia. A mai magyar politikai helyzetben azonban elképzelhetetlen, hogy a költségvetés valamilyen módon ne finanszírozza a társadalombiztosítás hiányát.

Jelentős feszültségek jelentkeznek az önkormányzatok gazdálkodásában is. Ugyanakkor a 7 milliárd forintos ez évi tartalékot a pótlólagos előzetes kötelezettségvállalások már meghaladják.

Ezzel együtt is a korábbi évekhez képest – a publikus információk szerint – a kiadásokat valamivel jobban kézben tudta tartani a kormányzat. De, mint a pénzügyminisztériumi jelentés is megállapítja, kormányzati megszorító intézkedések nélkül a deficit akár 18-20 milliárddal is meghaladná a tervezett hiányt Meglehet, hogy ez is optimista becslés. A keleti kereskedelem összeomlása és más említett feszültségek miatt több tízmilliárdos többlethiány is elképzelhető. A kormánynak tehát lépnie kell.

Az államháztartás tavalyi nettó megtakarítói pozíciójából 22 milliárd forint nagyságban nettó hitelfelvevővé vált. S míg idén az államháztartásnak nyújtott jegybanki kihelyezések (az Állami Fejlesztési Intézetet és a leértékelési veszteséget most figyelmen kívül hagyva) több mint 70 milliárd forinttal nőttek, a pénzintézeteknek nyújtott hitelek növekménye alig 15 milliárd forint.

A feszültségeket egy viszonylag váratlan fejlemény enyhíti. Két-három évvel ezelőtt tekintélyes közgazdászok és kutatóintézetek részéről a legsötétebb jóslatok hangzottak el a lakossági megtakarításokról. 1990-ben azonban alapvetően megváltozott a lakosság megtakarítói magatartása. A korábbi, a fizetési mérleg terhelhetőségét figyelmen kívül hagyó, politikai indíttatású vám-és lakossági devizavásárlási szabályokat szigorították. Részben ennek hatására visszaállt a hagyományos megtakarítási hajlandóság, miközben nőttek a vállalkozásokba való befektetések is. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a lakosságnak a bankrendszerrel szembeni pozíciója 1989-ben csak 4, tavaly már 76 milliárd forinttal javult. Az idén pedig 200 milliárdos – szakértői minősítés szerint „elképesztő” – lakossági megtakarítói pozíciójavulás alakult ki az első félévben. (Az időarányos esedékes kamatot figyelembe véve.)

1991 közepén a lakosság forintbetétjei a fél évvel és az egy évvel korábbi állapotokhoz képest is minimális, mintegy 12 milliárd forinttal nőttek. Rohamosan és viszonylag egyenletesen nőnek viszont a devizabetétek. Forintban számolva meghaladják a 100 milliárd forintot, a növekedés egy év alatt 60 milliárd. Ez a megtakarítói pozícióra nézve igen kedvező fejlemény, abból a szempontból viszont már kevésbé, hogy kettős valutarendszer kialakulása fenyeget. Bár a forintbetétek kamata meg a forrásadó ellenére is lassan versenyképes a devizakamatokkal, az inflációs és leértékelési várakozások miatt az emberek inkább devizában tartják a pénzüket. Már elhiszik, hogy a kormány nem zárolja a devizabetéteket, de nem bíznak a kormány árfolyam-politikájában. Közben zajlik a vita a pénzügyi tárca és az MNB között: a jegybank a forintmegtakarítások növelésére törekszik, szeretné eltörölni vagy csökkenteni a forrásadót, amit viszont a pénzügyminiszter többek között a büdzsé védelmében ellenez.

A lakossági devizabetétek növekedése összefügg egy másik, szintén ellentmondásos fejleménnyel is. Az importliberalizációval s a külkereskedelmi jogosítványok felszabadításával ugrásszerűen megnőtt az exportálók száma. A szabályozási hiányosságok miatt és mert szabadon lehet devizaszámlát nyitni, számos exportáló – egyébként jogszabályellenesen és adókat kikerülve – devizaszámlán tartja a bevételeit. Hárshegyi Frigyes MNB-elnökhelyettes a múlt heti Figyelőben nem kevesebbet állított, mint hogy például tavaly a viszonzatlan átutalások egy 700 millió dolláros tételének 90 (!) százaléka lényegében magyar export ellentétele volt. Magyarország kényes fizetési egyensúlya miatt a kormány nem mer ehhez a problémához hozzányúlni, a jelenlegi szabályozás hátulütői ellenére sem.

A magas kamatok mellett az egyre nehezebb gazdasági helyzetben a jegybank féléves jelentése szerint 1991 első félévében 132 milliárddal csökkent a lakossági hitelállomány, amely ma 236 milliárd forint. Figyelemre méltó, hogy a hitelállomány-csökenés a kedvezményes lakáshitel-visszafizetési akció után is folytatódott, s közvélemény kutatások is prognosztizálják, hogy a lakosság a jövőben egyre inkább tartózkodni fog hitelfelvételtől.

Mindez azért is fontos, mert az államháztartás nagymértékű eladósodását, a külföld forráskivonását a lakosság megtakarítása fedezte. A megtakarítást népes rétegek számára a romló életkörülményektől való félelem motiválja. De ez azt is jelenti, hogy nem tartós tendenciáról van szó. A politikai és a gazdasági helyzet rosszabbodása bármelyik pillanatban megfordíthatja ezt a folyamatot. 1991-ben azonban csökkenti azt a feszültséget, amelyet az államháztartás s ezen belül is a költségvetés többletköltekezése okoz.

• gazdaság