Papp Emília

Nyomtatóbarát változat

A szigorú banktörvény majd hozzásegít minket az európai normákhoz – erősítgetik kormánytagok és képviselők a parlamenti vita első napján. Valóban nagyon hiányzott már az új szabályozás. Változtatni kellene egyes bankok magatartásán, a bankokkal kapcsolatos, a bankok tulajdonlásának és felügyeletének számos jelenségét korántsem nevezhetjük európainak.

Nem ritka, hogy külföldi befektetőt utasít el egy bank, mert nem tud számlát nyitni számára. Az OTP ahelyett, hogy az átutalási betétszámláin folyó kamatspekulációnak a napi kamatszámítás bevezetésével vetne véget, hatósági eszközhöz nyúl, s egyoldalúan felmondja a betétszámla-szerződéseket. Az ingatlanbank tulajdonosai és a felügyelet úgy tesznek, mintha múló rosszullét kerülgetné az ingatlanpiacra épült és onnan jottányit sem tágító pénzintézetet, miközben teljes csődről, a bankvezetés leváltásáról, fegyelmikről, rendőrségi vizsgálatról szól a fáma. A részvénytársasági formában működő bank titkolózik, így azután még a bank üzleti partnere is az újságírónál érdeklődik, mekkora is a csőd valójában.

Vajon ezeken az eseteken tud-e segíteni a kormány ígéretéhez képest jó késéssel vitára bocsátott banktörvény? A törvénytervezet bábái állítják, hogy a piacgazdaság banküzemi normáinak kikényszerítése fejlett, egymással versengő bankokat hoz majd létre. Az állam abszolút tulajdonosi túlsúlya, amelyet részben közvetlenül, részben közvetett állami vállalatokon keresztül gyakorol, nem segít a verseny kibontakozásának, fenntartja a gazdaságirányításba való közvetlen állami beavatkozás lehetőségét, a politikai, hatalmi szempontok jelenlétét a pénzügyi életben.

Már jó ideje maguk a bankvezetők is mondogatják, a Bankreformbizottság is: privatizálni kell. Komoly alapot adna ennek, ha a törvény – amint a korábbi változatokban tervezték is – előírná, hogy az állam legfeljebb 25 százalékos tulajdonrészt szerezhetne bármely pénzintézetben, csakúgy, mint az összes szóba jöhető befektető. (E megkötés csak a bankok egymás közti tulajdonrészesedésére nem vonatkozik.) A törvényjavaslat azonban megengedi az államnak a túlsúlyos szerepvállalást, nem sürgeti a privatizációt. Botos Katalin tárca nélküli miniszter asszony szerint nem is lenne egészséges a kényszerprivatizáció. Ő, mint mondja, minden presszió nélkül is híve a privatizálásnak, a bankok hatékony működéséhez szerinte is elengedhetetlen, hogy tulajdonosai elkülönült érdekeket megjelenítő szervezetek legyenek. De sietni nem akar. A nagybankokba kéredzkedő külföldiek beengedésével sem. Hiányolja is több ellenzéki képviselő a bankokba való külföldi tőkebevonásra vonatkozó kormányzati elgondolásokat. Az SZDSZ azonban – mint Soós Károly Attila a vitában kijelentette – nem tudja elfogadni az állami nagytulajdont, s javasolja, hogy 2 év türelmi idő után az állam is apassza le egyes bankokban való tulajdonrészét 25 százalékra.

Egy szigorú banktörvény egyszersmind a betétesek érdekeit is szolgálja – lehet hallani. A biztonságos bankműködésre helyezve a hangsúlyt, ez igaz. De így is számolni kell esetleges csőddel, s akkor felmerül a betétesek védelmének kérdése. A banktörvény előterjesztői úgy vélik, nem szabad megingatni azt az érzést, hogy a magánosok betétjeit az állam garantálja, legfeljebb az állam betétbiztosítási alapok létesítéséhez köti – mintegy bebiztosítja – garancia adását. SZDSZ-vélemény szerint ez kevés ahhoz, hogy az állami garanciavállalás ne sújtsa túlontúl a költségvetést, célszerű lenne ezért csak egy bizonyos összeghatárig garanciát vállalnia az államnak. Kérdés, hogy ilyen korlátozott garancia nem riasztaná-e el a lakosságot attól, hogy a bankokban helyezze el megtakarításait. A lakossági betétek pedig a bankrendszer szempontjából biztonságot jelentenek. Másról sem hallani, mint a bankok kétes kinnlevőségeinek tetemes nagyságairól, a bankok adósainak és a banktulajdonos állami vállalatoknak egyre rosszabbodó fizetőképességéről.

S ha már a kétes kinnlevőségeknél tartunk, a banktörvénytervezetben megfogalmazott normák teljesíthetetlenek lennének, ha a bankreformmal együtt a bankok kétes és bukott hiteleire 12 milliárd forint nagyságban nem vállalt volna garanciát a költségvetés. Erre már van egy parlamenti jóváhagyás nélküli kormányhatározat, még ha a garanciavállalás a jövő évi költségvetést terheli is. Ha viszont a banktörvényt elfogadja a parlament, gyakorlatilag igent mond erre az intézkedésre is.

A banktörvénnyel kapcsolatban fölmerül a banktitok szabályozása. Szigorú védelmére van szükség, hangoztatják többen ellenzéki padsorokból is, pedig ezzel akaratlanul a kissé kényelmes bankok szócsöveivé válnak. Persze, hogy nem engedhető meg, hogy a kényes bankinformációkkal visszaéljenek, de állítólag már készül ez ellen az információs törvény. Ami pedig a banktitkot illeti, az Európai Közösségnek éppen a legfőbb törekvése jelenleg, hogy elérje, ne lehessen anonim számlát nyitni, s ezzel piszkos pénzeket tisztára mosni. Hallani arról is, hogy mivel oldódni látszik a híres svájci banktitok, máris akad magyar bank, amelyet „pótlólagos források” után kíván nézni a korábbi banktitok-paradicsomokban.

Sokkal kevesebb vitát kavar a bankok bankjának, a jegybanknak a jogállását és működését rögzítő törvény. Pedig a törvényt övező általános elismerésben azért itt is lehetne mit feszegetni. Például azt, miért nincs tételesen meghatározva, milyen pénzintézeti tevékenységet végezhet a jegyben, s meddig tarthatja fenn közvetlen tulajdonrészeit bizonyos vegyes tulajdonú pénzintézetekben. Nem igazán látszik összeegyeztethetőnek ugyanis, hogy a monetáris politika legfőbb szabályozója kereskedelmi bankok részbeni tulajdonosa is egyúttal.

• gazdaság