Langmár Ferenc, Papp Emília

Nyomtatóbarát változat

– Miért tartotta szükségesnek, hogy egy pártrendezvényen magyarázza a jegybank monetáris politikáját?

– Kockázattal jár, ha az ember fórumrendezvényeken szerepel. A jegybank elnöke, aki politikán kívül – de nem felette – áll, nemigen jár pártrendezvényre. Két okból tartottam fontosnak a szereplést.

Először is a KDNP a napokban gazdasági programmal állt elő, amely az adósságkezelés, valamint az infláció kontra munkanélküliség kérdésében ütközik az érvényes monetáris programmal. Ők például nagyobb inflációt is elfogadnának, ha ez a reálgazdaság növekedését serkentené. De mint az előadásban kifejtettem, a jegybank elsődleges feladata a valuta értékállóságának megőrzése. Az ilyen kérdéseket meg kell vitatni a pártokkal. A KDNP programváltozata s az ott felvetett kérdések valós társadalmi állásfoglalást fejeznek ki, amire reagálni kell.

A másik ok, ami miatt vállaltam a részvételt: meg kell ismerni azt a társadalmi miliőt, amiben a bankrendszer működik. A napokban több rendezvényen is megfordultam, s szinte mindenütt ugyanazt hallottam vissza, hangerőtől és stílustól függő élességgel. Magasak a kamatok, kifogásolják a bankok terjeszkedését, szembeállítva azt a termelővállalatok helyzetével. A hitelnyújtás feltételeit gyakran a bankárok erkölcseivel kapcsolják össze. Azért nem kapok hitelt, mondják, mert nem ülök közel a tűzhöz.

Nem felesleges, ha az ember kiteszi magát ezeknek a véleményeknek. S az is kiderül, milyen hallatlan ismerethiány van a pénzügyi s általában a gazdasági kérdésekben. Ez néha meglepi az embert. A KDNP fórumán is fölmerült az ismeretterjesztés szükségessége.

– A jövőben részt vesz pártfórumon?

– Ha van olyan pártprogramkezdemény, ami érinti a monetáris politikát, természetesen rendelkezésre állok. Például az SZDSZ vezetőinek is fölajánlottam már, s időpont nélkül már megállapodtunk egy eszmecsere megtartásában.

– Úgy tűnik, hogy a részben ismerethiányon alapuló bankellenes előítéleteket nem enyhítenie, hanem erősítenie sikerült a KDNP fórumán. A bankárok között nagy a megütközés, ami azóta sem sokat enyhült.

– A fórumot megglosszázó Világgazdaság-cikk nem adta vissza az ott elhangzottakat. A protestantizmus szellemére való hivatkozás nem egy vallási dogmára utal, és semmiképpen nem más vallásokkal és népekkel szembeállítva említettem. Max Weber óta izgató kérdés, hogy a piacgazdaság és a kapitalizmus születését milyen értékrendszer segíti. Most dolgozom egy cikken, ami ezt a kérdést vizsgálja. Egy ideáltípusról van szó, ami a tudományos ismeretek átvételének módját, a racionalitás szellemét, a takarékoskodás fontosságát, a puritán értékek együttesét jelenti.

Ez a gondolatmenet azért izgalmas Magyarországon, mert ma az eredeti felhalmozáshoz közel álló folyamatok zajlanak le. El kell fogadtatni a társadalommal, milyen nagy a szerepe a megtakarításnak, a gazdagodásnak. El kell tudni viselni mások meggazdagodását, s megtanulni, mik azok az értékek, amiknek a mentén a piacgazdaság, a kapitalizmus létrejöhet.

Úgy érzem, él egy naiv antikapitalista vélekedés a társadalom egy részében. Ez zavaros és tisztázatlan értékrendszer, s ezért nem tartom meglepőnek, ha a pénzzel, kamattal, gazdagsággal kapcsolatos kettősség ilyen erős, különösen egy szociálisan érzékeny körben, mint a KDNP fóruma. Ahogy visszaemlékszem, a kérdések kilenctizede nem monetáris jellegű volt.

Sajnálom, hogy olyan szembeállításra és egy konkrét bankár helytelen megítélésére is alkalmassá válhatott a megjelent tudósítás, ami a szándékomtól távol állt.

– A bankár: Fekete János, vele kapcsolatban merültek föl a fenti kérdések. A hallgatóság sem úgy értette a választ, ahogy most beszélt róla. S a legalábbis szerencsétlennek mondható tipologizálás valóban elhangzott. Ma a bankárok azt mondják, hogy Csurkától már lassan megszokták az uszító szövegeket, de azért az túlzás, hogy a jegybankelnök is ezt csinálja. S a mai érzékeny közegben, a nagy vihart kavart Surányi-ügy után nem véletlen, hogy megjegyzései ilyen érzelmeket váltottak ki.

– Én ott nem így érzékeltem. Érdekes szociál-lélektani jelenség, hogy milyen érzékenységet talál el egy utalás a protestáns etikára. Az a kérdésfölvetés, amelyre a válaszom elhangzott, egyszerre vonatkozott egy személyre – akivel korrekt munkakapcsolatban vagyok –, a gazdaságpolitikai felelősségre, a bankári etikára s a kamatlábra. Kérdéscsokor volt, amire nekem egyszerre kellett válaszolnom.

– Egy kérdést vissza is lehet utasítani.

– Megpróbáltam a kérdések élét elvenni. A cikk megjelenése után bankárok részéről én is éreztem az újságcikk keltette zavarodottságot. Ebből sok tanulságot kell leszűrni. Reméljük, a gazdasági helyzet javulásával, a társadalmi érintkezések csiszolódásával az érzékenységek enyhülnek. S az is kétségtelen, hogy aki pódiumszereplést vállal, annak ezek szerint számolnia kell azzal, hogy egy megállapítás, ami valakinek információ, másnak trivialitás, a harmadiknak bántás forrása lehet. Sajnálom, ha egy félperces válasz három félmondata, illetve az arról szóló tudósítás megbánthatott embereket. Ez tanulság, de aligha lehet elkerülni a fórumokat, a vitákat csak azért, hogy az ember jegybanki magasságokban lebegjen.

– A jegybankári szerepkör Ön szerint eltér a kereskedelmi bankárokétól. Miben?

– Egy igazi különbség van. A központi bank gazdaságpolitikát formáló intézmény. Az MNB is egyre inkább a kormány tanáncsadója és kritikusa, s a bankok bankjának, a bankok ellenőrének a szerepköre felé tolódik. A jegybanki nyereség például önmagában értelmezhetetlen makrogazdaságilag, mértékéről a gazdaságpolitika egészének fényében kell állást foglalni. Eközben egy kereskedelmi bank vezetőjétől semmiképpen nem lehet elvárni, hogy ne mikroökonómiai nyereségben gondolkodjon. Az a dolga, hogy a pénzt tovább áramoltassa, nyereség mellett, s ezért sem személyében, sem mint egy szakma képviselőjét nem lehet felelőssé tenni.

– Fölmerült már a jegybank nyereségének kérdése. A tavalyi nyereség jóval kisebb volt, mint a tavalyelőtti. Az MNB mérlege a költségvetéssel zár, tehát bizonyos értelemben valóban mindegy, mekkora a nyeresége. De a tavalyi nyereségcsökkenés többek szerint a deviza–forint-cserének feltételeivel magyarázható, amin a kereskedelmi bankok sokat kerestek az MNB rovására. Tehát a bankokhoz került át jövedelem. Így történt-e?

– A nyereségcsökkenési tendencia önmagában nem rossz, hanem két jó folyamatnak a következménye. Egyik oka ugyanis az infláció csökkenése. Ahogy mérséklődik az infláció, úgy esik vissza a jegybankban ennek révén lecsapódó nyereség. Másrészt az adósságállomány csökkenése is csökkenti a nyereséget, pontosabban felszínre hoz bizonyos veszteségeket. A leértékelési veszteség mindaddig csak papíron marad, amíg az adósságállomány nem csökken. Ez két olyan hosszú távú – és kedvező – folyamat, ami alapvetően csökkenti a jegybank nyereségét.

– A leértékelési veszteség nemcsak akkor jelentkezik, ha a bruttó adósság csökken? Márpedig erről nincs szó, ennek hatása még nem jelentkezett.

– Mindezt csak azért mondtam, hogy jelezzem, van két olyan trend, ami miatt a különböző évek nyereségét nem lehet egybevetni. A jegybanki refinanszírozásnak, a különböző konstrukcióknak, swapoknak van nyereség–veszteség-tartalmuk, ezek hatása benne van a mérlegben. A jegybanktörvény szerint a magyar állam belföldi adósságának finanszírozására előírt kamat a jegybanki alapkamat 40 százaléka, ami most 8,8 százalék. Ez azt is jelenti, hogy az MNB legfőbb ügyfelén, a költségvetésen nem kereshet. Ha nem akarjuk, hogy a jegybank formálisan veszteségessé váljon, ezen változtatni kell, vagy pedig, ami rosszabb, tudomásul kell venni, hogy veszteséges lesz, s év végén a költségvetéstől kell visszaigényelni nagyobb összeget. Prezentációs és banküzemi szempontból jobb az első változat.

– Realizálódott-e a leértékelési veszteségek egy része a deviza–forint-cserekonstrukciókon keresztül?

– Kétségtelen, hogy a jegybank ezen az ágon transzfert (jövedelemkibocsátást – a szerk.) hajtott végre a kereskedelmi bankok javára. A nagyságát most nem tudnám pontosan megmondani.

– Az elmúlt fél évben drasztikusan visszaesett a jegybank által deviza ellenében nyújtott forinthitelek állománya. Ennek mi a magyarázata?

– A kereskedelmi banki üzletpolitika változása áll emögött. A bankok nagyon nehezen tudják forrásaikat kihelyezni. Vagy nincs kinek, vagy a banküzemi előírások miatt nem lehet. Ezért nem kell nekik forint, nem váltják át a devizájukat, hanem itt tartják nálunk, s itt kamatoztatják. Mára a vállalatok is nettó megtakarítókká váltak. A bankrendszerben nagy likviditás (pénzmennyiség – a szerk.) halmozódott fel. S talán az általunk megszabott feltételek folyamatos és apró módosításai is csökkentették az érdekeltséget a hitelnyújtás fokozásában.

– A megtakarítások alakulása az egyik központi téma manapság. Miként értékeli ezeket? Hiszen a statisztikák igazából nem a lakossági és üzleti szektor megtakarításait különböztetik meg egymástól, hanem azt, hogy például egy értékpapírt készpénzzel vásároltak-e vagy sem. S az említett vállalati nettó megtakarítói pozíció negatív jelenség, a recesszió jele. S ha már a készpénzről beszélünk: az utóbbi időben több jel szerint megnőtt a készpénzmozgás, ami alapvetően korlátozza a monetáris szabályozás hatásfokát. Az MNB miként tud ezzel megküzdeni?

– Föl-fölmerül, hogy a megtakarítás nem is olyan jelentős, mert ha azok növekedését defláljuk, mondjuk a fogyasztói árnövekedéssel, akkor reálértékben még vissza is esett. Ez igaz, de egy olyan gazdaságban, ahol az elmúlt évben minden csökkent, a GDP tíz, az ipari tevékenység húsz százalékkal, ott az a tény, hogy a megtakarítás folyó áron nagyon nőtt, mégiscsak azt jelenti, hogy a makrogazdasági arányok a megtakarítások javára változtak.

Ma már inkább háztartási és nem lakossági megtakarításokról beszélünk, hiszen a kisvállalkozói körben keveredik a klasszikusan lakossági bevétel és kiadás a vállalkozói pénzfolyamatokkal. Például ha valamely vállalkozó vagy intézmény készpénzért állampapírt vásárol, akkor a lakossági rubrikába kerül. Érdekes elemzési probléma, példa arra, hogy a statisztikailag mért fogalom és a valóság között nem százszázalékos a korreláció.

Én azért azt feltételezem, hogy a nagy cégek aránya nem lehet jelentős a készpénzmozgásokban. Az újonnan induló vállalkozásoknál megfigyelhető bizonyos tartózkodás a nem készpénzes fizetéssel szemben. Részben pénzügyi kulturálatlanság miatt, részben tevékenységének nem adózott jellege miatt.

– De ha a háztartási megtakarítások egy része valójában az üzleti szektoré, akkor az említett nettó válallati megtakarítói pozíció még erősebb.

– Kétségkívül, szokatlan ez a megtakarítói pozíció. De a magas kamatok mellett ez nem meglepő. A jegybank mostani kamatcsökkentései is arra ösztönöznek, hogy ez ne maradjon így sokáig.

– Többek véleménye szerint a vállalkozói szektor pénzigénye jobban zsugorodik, mint amennyire az államé nő, a nagy költségvetési deficit ellenére. Ez akkor lesz igazán súlyos probléma, ha a gazdaság növekedni kezd, és a vállalkozók forrásigénye megnő.

– A mai monetáris politika arra figyel, hogy nincs a gazdaságban jelentős beruházási kereslet és hiteligény. Ezért fönntartja a relatív forrásbőséget, hogy megkönnyítse a kamatok csökkenését. Ez akkor szorul felülvizsgálatra, ha a gazdaságban nagyon erős beruházási, hitelkeresleti fordulat következik be. Akkor irányt kell váltani, mert nem lehet kétfelé elosztani a megtakarítást úgy, hogy abból mind az állami költségvetés, mind a vállalati szektor keresletét finanszírozni lehessen.

– Milyen jelzések kellenek ehhez az irányváltáshoz?

– A bankok hitelkihelyezéséről s a megtakarításokról, a külső pozícióról, a készpénzforgalomról azonnali képünk van. Látjuk azonnal, mi történik a gazdaságban, de hogy miért történik, s az mennyire jelez tartós folyamatot, azt már mérlegelni kell. Például a beruházások múlt év végén jelzett növekedéséről még nem tudjuk, mennyire tartós. Ma nincs olyan „veszély”, hogy a gazdasági aktivitás, vállalati hitelezés olyan mértékben fölerősödne, s így változtatni kellene a monetáris szabályozásban.

– A készpénzforgalom kapcsán már kérdeztem a monetáris irányítás korlátairól. Az MNB éves jelentése részletesen foglalkozik azzal, hogy a jegybank a kereskedelmi bankok számára előírt tartalékolási kötelezettségen keresztül szabályozza a pénzkínálatot. Ezt most a Fidesz népszerűsíti, az elmúlt hetekben közzétett gazdaságpolitikai elemzéseivel. A tartalékolási kötelezettségek növekedése a betéti és hitelkamatok közötti különbséget is megnöveli.

– Bizonyos eszközökben már mozgástere határán van a jegybank. A 16 százalékos tartalékolási előírás mindenképpen magas, de nem szokatlan olyan országokban, ahol hozzánk hasonló problémákkal küszködnek. A klasszikus megoldás az állampapírok kibocsátása, a készpénzállomány csökkentése lenne. Úgy gondolom, ez nálunk is meg fog valósulni.

A tartalékolási előírások s például az, hogy most csökkentettük a tartalékra általunk fizetett kamatokat, valóban megnöveli a különbséget a betéti és a hitelkamatok között, de ennek nincs igazából tudatában a gazdaság sok szereplője és a közvélemény. A lakosság számára a túl nagy kamatrés könnyen azt jelentheti, hogy a bankok „megfejik” a gazdaságot.

– Éppen a többször emlegetett hitelkeresletet is visszafogja a nagy kamatrés. Miközben a jegybankban is megfogalmazódott, hogy valamilyen forrásból segítse a beruházásokat. Ezek egymással ütköző megoldások.

– Ütköznek, mint ahogy nagyon nehéz az infláció mérséklését és az erős depresszió feloldását egyszerre célul kitűzni. Itt finom mérlegelésre van szükség. A tartalékolás nemcsak a bankbiztonságot segíti elő, hanem jövedelemtranszfer is a bankoktól a jegybankhoz és a költségvetéshez. Időről időre fölmerül az a javaslat, hogy a forrásadó esetleges mérséklése jövedelemkiesés ugyan a költségvetés számára, de közelebb hozná a betéti kamatszintet a hitelek kamataihoz.

• gazdaság