Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Az elmúlt két évben (s várhatóan 1993-ban is) a szerencsejátékból adódó bevételek lényegesen elmaradnak a várakozásoktól, és sokak szerint a reális lehetőségektől is. Úgy tervezték, játékadóból 6,5 milliárd forint folyik be, de végül csak 2,4 milliárd lett. Nem igazolódtak azok a remények, hogy a szerencsejáték-ipar gazdasági húzóágazat lesz, s az innen származó állami bevételek rohamosan nőni fognak.

A szerencsejátékoknak két alapvető csoportja van, az engedélyköteles, sorsolásos játékok, valamint a játékkaszinók, pénznyerő- és játékautomaták. 1990 elejéig öt – devizás – kaszinóra adtak ki működési engedélyt, ebből kettő vidékre szólt. Közülük a legismertebbet, a Casino Austria üzemelteti majd’ tíz éve a Hiltonban. A parlamenti választások előtti két hónapban, 1990. március–áprilisban aztán felélénkült az engedélyezési kedv. Néhány hét alatt a Békesi-féle Pénzügyminisztérium nyolc kaszinóra adott ki engedélyt. A szerencsejáték-törvény elfogadása után koncessziós díj árán lehetett engedélyhez jutni, de a korábbi engedélyeket nem vonták vissza, s utólagos koncesszió fizetésére sem kötelezték a kedvezményezetteket.

S lendületbe jött a kereskedelmi tárca is, sőt, az engedélyezési szerepkört átvevő, Bod Péter Ákos vezette Ipari és Kereskedelmi Minisztérium is. Az IKM feladata volt ugyanis a pénznyerő automaták engedélyezése. 1990 előtt két cég üzemeltethetett, 1990 első félévében már 22. Volt köztük olyan, amelyik 1000 gépet, s olyan is, amelyik korlátozás nélkül. A következő két hónap sem telt eseménytelenül a maga 19 engedélyével. Ha a korlátozás nélküli engedélyeket nem is számítjuk, a hatóságok rövid idő alatt több ezer gép működtetését hagyták jóvá. (A rendelkezésünkre álló, megbízhatónak tekinthető adatokkal ellentétben a költségvetési beszámolók jóval kevesebbről tudnak.)

Hogyan alakultak a bevételek? 1991-ben a játékkaszinóktól az 1 milliárdos nyereményalap utáni játékadóból 400 millió forinthoz jutott a költségvetés. 1992-re (most már az engedélyezett forintos kaszinókkal együtt) 8,5 milliárdos nyereményalapot terveztek, 3,4 milliárd forintos (ezen belül a devizás kaszinóktól 2,2 milliárd forintos) közvetlen költségvetési bevétellel. A valóság: 2,1 milliárdos adóalap és 846 millió forint adóbevétel.

Többen úgy vélik, hogy túl sok az engedély, s ez tönkretette a piacot. A Világgazdaságban (1993. május 21.) nyilatkozó Somogyi József szerint (aki a 70 százalékban a Szerencsejáték Rt., 30 százalékban a Casino Austria International tulajdonában álló Első Magyar Játékkaszinó Kft.-t vezeti) egy-egy játékos 60-80 márkát hagy a magyar kaszinókban, és napi 150-200 látogatóval lehet elfogadható jövedelmezőséget elérni – márpedig a magyar kaszinónak nem jut ennyi vendég. A bécsi példát szokás emlegetni, ahol egyetlen kaszinó működik.

Növeli a kaszinók számát a hozzáértés hiánya is: sokan úgy vélik, a kaszinók könnyen hozzák a pénzt. A helyi önkormányzatokra épülő, forintos kaszinónyitási kedv ráadásul nem nélkülözi a politikai presztízsszempontokat sem. (Példa volt erre tavaly a budapesti forintos kaszinó körül zajló Kupa–Demszky-vita.) Mindezek miatt a kaszinók forgalma különböző, a budapestiek között előfordulnak tízszeres eltérések is.

Táblázat: Befektetett pénzügyi eszközök 1992. december 31-én

Az 1992-es költségvetés készítésekor viszont a mainál több kaszinóval és több koncessziós bevétellel számoltak. De a tervezett 16 új kaszinó helyett csak kilencre adtak ki engedélyt, így a várt 1,2 milliárd forint koncessziós bevétel helyett végül mindössze 550-600 millió forintot szedtek be.

A Szerencsejáték Rt. által szervezett totó-lottó ügyében az Antall-kormány ideje alatt két fontos lépés történt – még Pősze elnök-vezérigazgatósága előtt, 1991-ben. A szelvényár 20 százalékában (jelenleg 4 forintban) korlátozták a játék elszámolható költségét, s bevezették a forgalom jelentős növekedését eredményező nyereményhalmozódást, a jackpootot. Ez a két lépés mentette meg úgy-ahogy az innen remélt költségvetési bevételeket.

A totó-lottó 1992-re tervezett árbevétele 15,5 milliárd forint volt, a valóságos 12,9 milliárd. A totó-lottóban a kifizetett nyeremény az árbevétel 48 százaléka, de ezt csökkenti a forrásadó és a Szerencsejáték Alap céljára történő elvonás. Így a játékosoknak ténylegesen kifizetett nyeremény az árbevételnek csak 34,6 százaléka. (Ez az arány Olaszországban 38, Ausztriában 43 százalék.) A forrásadót a játékosok nem kapják kézhez, hanem közvetlenül az rt. fizeti be a költségvetésbe. Tehát a Pősze Lajos és a sajtó által oly sokat emlegetett tavalyi 5 milliárdos költségvetési bevétel tartalmazza a forrásadót is, noha ezt valójában nem az rt. fizeti.

A játékosoknak tehát 4,4 milliárd forintot fizettek ki, míg az rt. ennél nagyobb összegből gazdálkodhatott. Még nagyobb lett volna a „maradék”, ha nem kötné az rt.-t egy olyan szabály, mely szerint a 20 százalékot meghaladó szelvényenkénti költség a társaságiadó-alapot növeli (a szelvényenkénti költség 5,5-6,5 forint között van). Pénzügyminisztériumi szakértők szerint ez a 20 százalék nemzetközi összehasonlításban sem kevés. Azzal, hogy az rt. ezt túllépte, növelte adófizetési kötelezettségeit, s korlátozta saját beruházási lehetőségeit. Az előző évinél nagyobb játékadó-befizetést a szerencsejáték-törvény kényszerítette ki, amely 1992-ben már egész évben érvényesítette hatását, így 400 millió helyett 1,5 milliárdot kellett befizetni. Az rt. adózás előtti eredménye az 1991-es 4,1 milliárdról 2,2-re csökkent, az egy lottószelvényre jutó jövedelmezőség 3,50 Ft-ról 2,30-ra, de az ismertetett szabályozás miatt a költségvetési befizetés nem ennek alapján alakult.

Az rt.-nek a kaszinó- és lóversenypiacon szerzett részesedésére – amiről a múlt heti Pősze-interjúban és az ÁSZ-jelentésben is szó esik – elsősorban az adott lehetőséget, hogy 1991 végén 3,5 milliárd forint állt rendelkezésére. Pénzeszközei tavaly 1,5 millárdra csökkentek. Az összegek nagysága jelzi, hogy igen jelentős szabad pénzek halmozódtak föl korábban az rt.-nél, de egyre erősebbek a korlátok a további terjeszkedés előtt.

Többen teszik föl a kérdést – nem utolsósorban a maximális állami bevételt tartva szem előtt –, hogy indokolt-e részvénytársasági formában működtetni egy százszázalékos állami monopóliumot. Kérdéses az is, indokolt-e például a totó-lottó nyereményét a kaszinó üzletágba forgatni.

„Megszereztünk mindent”, nyilatkozta Pősze Lajos. De ez csak azért pozitív fejlemény, mert a kormány nem gondolta végig a szerencsejáték-iparral kapcsolatos politikáját, súlyosbítva azt a helyzetet, amelyet a Németh-kormány az utolsó pillanatokban kiadott engedélyeivel teremtett. Ha az Antall-kormány határozottabban lép föl, a szerencsejáték-törvény keretében talán áttekinthetőbbé tehette volna a piacot, érvényteleníthette volna a korábbi engedélyeket, kidolgozhatta volna, hogy milyen módszerrel és milyen ütemben privatizálja az extra költségvetési bevételeket biztosító szerencsejáték-ipart. Mivel a kormány mindezt nem tette meg, a megoldás jószerével Pősze Lajos saját belátásán múlt, de ehhez a vezérigazgató sokáig politikai támogatást is kapott. S bukásának minden bizonnyal nem üzletpolitikája az oka, hanem az, hogy Csurkáék, akiket támogatott, szembekerültek Antall-lal.

Az rt. alapítványi támogatásait, illetve a valódi reklámköltséggel nem bíró propagandakiadásait a fogadók és a költségvetés rovására elköltött pénznek kell tekinteni. A reklámköltségek 160 millióról 550-re nőttek tavaly. A játékosok és az adófizetők pénze folyt el olyan kétes értékű befektetések formájában is, mint amilyen például a Magyar Fórum Borház Kft. Az ÁSZ alapítványi támogatásokról szóló listája egyértelműen jelzi, hogy a támogatott kör – főként, ha a megítélt összegek nagyságát is figyeljük – meglehetősen egyoldalú. Megbízható dokumentumokból tudjuk, hogy időnként szponzori költségeket később közérdekű támogatássá minősítettek. Ilyen volt például a Csehszlovákai Magyar Kulturális Alapítványnak nyújtott 3 millió forint, 1992 márciusában. De ellenkező irányba is folyhatott az átminősítés. Az alábbiakban facsimilében közöljük az ÁSZ-lista részletét. Ahogy itt is látszik, több helyütt kimaradt egy-egy tétel. A rendelkezésünkre álló, megbízható adatok szerint a „lyukak” konkrét támogatásokat takarnak. Ilyen például a Kolozsvári Kulturális Központnak nyújtott 3,5 millió, a Magyar Honvédség kulturális támogatására juttatott 2,2 millió, vagy az olimpikonok fogadásához adott 800 ezer forint.

Az egyik magyarázat az lehet, hogy ezeket a támogatásokat éppen az ÁSZ elől titkolták el, s valójában a bevallottnál többet költöttek közérdekű célokra. A másik lehetőség szerint az rt. ezekben az esetekben közérdekű támogatásokat minősített reklám értékű szponzorálásnak (s akkor nem ártott volna, ha az ÁSZ alaposabban vizsgálja a reklámkiadásokat), a harmadik pedig az, hogy az említett tételeket más alapítványok támogatásában rejtette el egy utólagos kozmetikázás keretében. Mindhárom magyarázat az üzleti ügyek és a politikai részrehajlás könnyű átjárhatóságát támasztja alá.

De nem csupán az rt.-t jellemzi részrehajlás. Az rt. számára egyértelmű kötelezettség a Szerencsejáték Alapba való befizetés (ez 1991-ben 250, tavaly 800 millió forint volt), és az innen folyósított támogatásokról – sokkal szélesebb körben, mint az rt. – a Szerencsejáték Tanács dönt. Igaz, a Szerencsejáték Alap az egészségkárosodottak legnagyobb magyarországi támogatója (1992-ben 8 milliárd forint ilyen támogatást igényeltek, amiből a tanács 1,1 milliárdot ítélt oda). De furcsa döntéseket is tudott hozni a tanács. A HVG hívta föl rá a figyelmet, hogy kiemelt támogatást kapnak a gödöllőiek. A kuratórium tagja a gödöllői polgármester, s Gödöllőn lakik a tanács vezetője, Nagy Zoltán pénzügyminisztériumi államtitkár is. A gödöllői, Roszik Gábor vezette Tessedik-alapítvány egy alkalommal például 15 milliót kapott, máskor 10 milliót a szintén gödöllői Magyar Szabadság Napja Alapítvány, amelyet a HVG szerint többek között Lezsák Sándor és Szörényi Levente irányított. De a gödöllői Premontrei Gimnázium újraindításához is adtak 1,6 milliót. Gödöllővel csak Veszprém vetélkedhetett 80 milliós tornaterem-építési támogatásával. A Magyar Művészeti Akadémia 10 milliót, a Magyarok Világszövetsége 20 milliót kapott. Természetesen Lakitelek sem marad ki a gondoskodásból, 5 milliót juttattak a népfőiskolának. A Magyar Lovaregylet több tízmilliós támogatásán sem csodálkozhatunk, elvégre ennek vezetője ott ül a Szerencsejáték Tanácsban. Ugyanilyen sajátságos a Volt Szakkollégisták Egyesületének 5 milliós támogatása is: ennek Nagy Zoltán a tagja.

• gazdaság