Szilágyi Imre

Nyomtatóbarát változat

Nagyon megértem, hogy Önt, aki tiszteletre méltó küzdelmet folytat az ország demokratizálásáért, fájdalmasan érinti mindaz, ami ma Jugoszláviában történik. Úgy vélem azonban, hogy az árnyaltabb fogalmazásról nem mondhatunk le.

Először is döbbenten olvastam, hogy Ön szerint a YUTEL adása Szlovéniában be van tiltva, miközben az én szépszámú szlovén ismerősöm szinte mindegyike nézi Ljubljanában ezt a tévéműsort, sőt sokan a belgrádi tv adását is.

Ön kifogásolja, hogy a sajtó demokratikusnak tekinti Szlovéniát. Cossiga olasz köztársasági elnök éppenséggel a következő érveléssel ellenzi (!) Szlovénia kiválását: „Horvátország és Szlovénia kiválásával két, a belső demokratizálódásban legalábbis a Balkán területén élenjáró, példát mutatni tudó nemzet függetlenedne, márpedig a horvátok és a szlovénok bizonyíthatóan jótékony hatással voltak a többi balkáni nemzetre… Most pedig félő, hogy a kiválással egyszersmind megakadnának a demokratizálódási folyamatok a többieknél.” (Magyar Rádió, Világóra, 1991. július 08.)

Ön úgy véli, hogy Szlovéniában gyenge az ellenzék. A szlovén parlament megoszlása a következő: a 240 parlamenti helyből 131 (54,5%) a hatalmon lévő DEMOS-koalícióé, 88 (34,5%) a választások előtt hatalmon lévő politikusokat tömörítő három párté, míg 22 (9,1%) a függetleneké, akik között Milan Akszentijevics, a Jugoszláv Néphadsereg katonatisztje és az előző rendszer néhány politikusa éppúgy megtalálható, mint Pozsonec Mária, a magyar kisebbség képviselője. Eltekintve attól, hogy talán nem akármilyen eredmény, hogy az előző rendszerben hatalmon lévők ellenzékbe szorultak (míg Szerbiában ez nem történt meg), ez a gyengének minősített ellenzék tavasszal például megakadályozta, hogy az ötágú csillagot töröljék a szlovén zászlóról stb.

Ön azt állítja, hogy alig van független sajtó Szlovéniában. Eltekintve attól, hogy az Ön által is említett Mladina (amit egyébként inkább a Liberális Demokrata Párthoz közel álló sajtónak tekinthetünk) 52 ezer példányban jelenik meg (ami egy kétmilliós köztársaságban tiszteletre méltó szám), még Magyarországon is olvasható a rendkívül igényes Nasi Razgledi. Ebben a hetilapban publikálta a szlovén alkotmánytervezetet bíráló cikkét Cirill Ribicic, a Demokratikus Átalakulás Pártjának (volt Kommunista Szövetség) vezetője, kifejtette véleményét Dragan Veselinov a liberális nézeteket valló szerb Népi Parasztpárt vezetője, s ez a lap közölte az SZDSZ Szociálliberális Fórumán is jelen lévő Ratka Mocniknak, a Szlovén Szociáldemokrata Unió elnökének kongresszusi beszédét. Illik még megemlíteni a Neodvisni Dnevnik című lapot, amely, mint a neve is mutatja, független napilap.

Ön azt állítja, hogy Szlovéniában nem garantálják a kisebbségi jogokat, holott az 1991. június 25-én elfogadott szlovén Alkotmányos Alapelvek szerint „A Szlovéniában élő olasz és magyar kisebbség, valamint egyes tagjai számára biztosítjuk a Szlovén Köztársaság alkotmánya és a nemzetközi szerződések alapján járó valamennyi jogot.” (A Delo különszáma, 1991. június 26.)

Alkotmányjogászok érdekes vitát folytathatnának a szlovén és a szerb alkotmány szerint „a szerb állam Szerbia állampolgáraié”, a vajdasági magyarok és a koszovói albánok jelentős része kifejezetten elégedetlen sorsával, a szlovéniai magyarok viszont hasonlíthatatlanul jobbnak tartják saját helyzetüket a vajdaságiakénál. Amíg a vajdasági magyar képviselők és a szerb politikusok között jelentősek a nézeteltérések, addig a szlovéniai magyarság, bár a szlovén politikai élet számos jelenségét kritizálja, ugyanolyan mértékben szavazott a szlovén függetlenségre, mint a szlovén polgárok, s egyébként is nagy megértést tanúsít a szlovén törekvések iránt. Én bízom benne, hogy nem azért, mert a szlovén nacionalizmus hatása alá került. Azt hiszem, hogy e kérdés megítélésénél az érintett kisebbségek véleménye legalább olyan fontos, mint az alkotmány.

A legmegdöbbentőbbnek azonban azt találom, hogy ön egy kalap alá veszi Slobodan Milosevicset, „a legnagyobb gonoszt” és azt a reformkommunista Milan Kucant, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége ellehetetlenült, és így legalább az ország egyes területein lehetővé vált a rendszerváltás. Ezenkívül Kucan nem engedett meg magának olyan típusú mondatokat, mint Milosevics, aki szerint a szerbeknek joguk van egy államban élni (miközben az albánoknak nincs), vagy hogy a szerbek dolgozni nem tudnak ugyan, de háborúzni igen. Azt is a két politikus közötti jelentős különbségnek tartom, hogy amíg Kucan elfogadja, sőt ösztönözni, hogy a jugoszláv válságot a nemzetközi szervezetek segítségével rendezzék (ahogy ezt pl. Milan Nikolics is javasolta a Beszélő 1991. július 13-i számában), addig Milosevics élesen ellenzi az ilyen megoldást. Mindezek miatt rendkívül hasznosnak tartanám, ha idézné azokat az újságcikkeket, ahol Kucan nacionalista kijelentéseket tett, mert én még nem találkoztam ilyennel.

Az itt felsorolt okok miatt ügy gondolom, hogy nem lehet azonosságjelet tenni a szerbiai és a szlovéniai politikai viszonyok között, nem lehet azt állítani, hogy a szlovén politikai rendszer ugyanolyan antidemokratikus, mint a szerb, és érdemes lenne a két köztársaság belső viszonyait nemcsak vágyaink, hanem azok valóságos helyzete alapján is elemezni. Úgy gondolom, hogy míg a szlovén Liberális Demokrata Párt elmondhatja magáról, hogy a „rendszer ellenzékéből a kormány ellenzekévé vált”, addig a rendkívül gyenge szerb liberális ellenzéknek még a rendszerváltás feladatával is meg kellene küzdenie.

• Vita