32 szavazat hiányzott ahhoz, hogy a parlament vizsgálatot indítson Boross Péter belügyminiszter, Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány és Bodrácska János budapesti rendőrfőkapitány tevékenységének tisztázására. Bár a vizsgálóbizottság felállítását a konszolidált politikai körökben osztatlan népszerűtlenségnek örvendő Torgyán javasolta, a szoros szavazás jelzi: a belügyminiszternek nem volt könnyű dolga, hogy elhárítsa a vészt.
Egy komoly papiros
A képviselők szokásos péntek délutáni csomagjukban a kissé fűrészporízű módosító indítványok és törvényjavaslatok között szokatlanul fűszeres falatra bukkantak. Persze Torgyán József főzte, ízesítette, adagolta: határozati javaslat egy országgyűlési bizottság felállításáról az ellene irányuló alkotmányellenes titkos belügyminiszteri, rendőri akciók kivizsgálására. Akiknek a gyomrát megfekszi Torgyán politikai kínálata, hajlamosak undorodva elfordulni. Ugyan, a kisgazdavezér megint nagyválasztmányra készül! Alaposan ki kell rukkolnia, ha egy percre el akarja vonni a figyelmet Csurkáról, a soros botránykőről. A csel persze bejött, a sajtó Torgyántól visszhangzott, mire a nagyválasztmány összeült, s hívei tombolva ünnepelték mint miniszterelnök-jelöltjüket. (Mellesleg csatlakozott a Magyar Úthoz.) Csakhogy Torgyán kalandregénybe illő parlamenti indítványához mellékelte négy volt rendőrtiszt, Illés Gyula alezredes, Labanc Ferenc alhadnagy, Galbács Mihály zászlós és Nagy László főhadnagy 1993. március 22-én közjegyző előtt tett, hitelesített vallomásának xeroxmásolatát. A leszerelt Illés alezredes Torgyán titkos belügyes üldöztetésének sztoriját az ellenzéknek szóló csalétekkel, az 1992. október 23-i, Kossuth téri szkinhedprovokáció titkos hátterének leleplezésével fejeli meg. Erre az okiratra már nem lehet olyan könnyedén legyinteni, mint arra, amit Torgyán beszél. Nem kétséges, hogy a négy exrendőr alkotmányos felbuzdulását Torgyán vagy a köreihez tartozók szervezték. Erre utal az a körülmény, hogy a kiválasztott közjegyző a kisgazdapártszervezők jó ismerőse. Ezt ő maga említette magyarázatképpen, mikor megkérdeztük, hogy miért pont az ő pestlőrinci irodáját választották a vallomástevők, akik Szigetszentmiklóson, Újpesten, Óbudán és Dunakeszin laknak. Egyébként úgy értesültünk, hogy Labanc Ferenc, akit a rendőrségtől autópanama gyanúja miatt Illés Gyula fővárosi bűnügyi főnökkel együtt távolítottak el, jelenleg a Torgyán család érdekeltségi körébe tartozó autókereskedő cég alkalmazottja. Az autóüzelmek gyanújának árnyéka annak idején Illés Gyula főnökére és régi barátjára, Bodrácska főkapitányra is rávetült, de őt a vizsgálat tisztázta. Illésnek távoznia kellett, Labanc Ferenc még vizsgálati fogságba is került. Felmerül a gyanú, hogy nemcsak a kisgazdavezér csábereje, hanem a Bodrácska főkapitánnyal való elszámolás vágya is munkált a nyilatkozókban. Ám akárhogyan, akármiért is, a négy leszerelt rendőr nem beszélhet csak úgy a levegőbe. A közjegyző előtt tett nyilatkozat nem tréfadolog, magyarázkodni nem lehet, azért a felelősséget vállalniuk kell. Nyilván tisztában vannak vele, hogy nem vihetik el szárazon, ha állításaikat nem tudják bizonyítani. Vagy tán valami torgyánista maffia szőné be az igazságszolgáltatás gépezetét, melyben reménykedhetnek? Itt azért talán nem tartunk.
Belügyminiszteri bűvészmutatvány
A sajtó múlt péntek óta hajkurássza a négy nyilatkozót – hiába. Egyelőre nyomuk veszett. (Bár az egyik kevésbé rangos és kevésbé exponált személyt lapzártánk táján állítólag utolérte egy fürge tévéstáb.) Magas rendőri körökben némi idegesség észlelhető: hátha a volt kollégák távoztukkor titkos iratokat vittek magukkal? De mintha ideges lett volna a magabiztos belügyminiszter is. Mindenesetre nem várta megadóan a végzetet, hanem maga kezdeményezett. Megkapta hozzá Szabad György házelnök előzékeny segítségét. Mielőtt Torgyán ügyrendi indítványa a parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról szóló országgyűlési javaslat napirendre tűzéséről elhangzott volna, mindenkinél előbb Boross Péter kapott szót. A belügyminiszter, aki elmondta, hogy a támadások és gyanúsítgatások kereszttüzében áll, melyek nem kímélik családját, becsületét. De támadások nehezítik a rendőrség munkáját is, pedig végre magához tért, s sikert sikerre halmoz a bűnüldözés és a közbiztonság megszilárdításának frontján… s itt egy kis sikerpropaganda következett. De egyetlen percig sem kell tehetetlenül tűrnie a nemtelen, képtelen vádakat: máris maga fordult a legfőbb ügyészhez, hogy rendeljen el tényfeltáró vizsgálatot, amely Torgyán sajtóban szellőztetett állításainak utánanéz. Senki jobban nála nem kívánja egy parlamenti vizsgálóbizottság előtti tisztázódást, de ne most, amíg a tényeket éppen feltárják. Majd utána. A házelnök még hozzáfűzte: mihelyt kézhez kapta Torgyán paksamétáját, maga is azonnal az ügyészséghez fordult. Ilyen súlyos állítások láttán nem maradhatott tétlen. Azonnal, mindent, csak parlamenti vizsgálóbizottságot ne! Mire bárki levegőt vehetett volna, a belügyminiszter lendületes lebeszélése andalíthatta el a T. Ház kormánypárti oldalának akkurátus alkotmánytiszteletét, s nem kevésbé a nyilvánosságot. Olyan körültekintő vizsgálat folyik máris, hogy nyugodtan le lehet szavazni Torgyánt.
Hogy a házszabály ügyrendi javaslatról vita nélküli döntést ír elő, s a miniszter már javában vitatja a javaslatot, mielőtt egyáltalán elhangzott volna – ahogyan Király Zoltán szóvá tette? Ugyan már, egy kis félreértés az egész. A házelnök, mint türelmesen elmagyarázta, nem tudta, miről akar beszélni a belügyminiszter, amikor szót adott neki. S most már jöhetett Torgyán, jöhetett a szavazás. Az ellenzék, a független képviselők döntő többségének és a kisgazdák egy részének „igenje” (119) nem volt elég. Csurka barátai tartózkodtak. Még szeretik az erős belügyminisztert, s nem tartanak eléggé attól, hogy Torgyán sorsára jutnak.
Prológus
Alighanem több szkepszissel fogadnánk Torgyán állításait, és súlytalanabbnak éreznénk a közjegyzői okiratba foglaltakat is, melyek különben főleg végre nem hajtott, lefújt vagy nagyjában-egészében rég ismert csalafintaságokat tárnak fel újra (lásd Beszélő III. évf. 25–26. és III. évf. 44. sz., a kisgazda-székházbeli puccskísérletről és október 23-áról), ha a belügyminiszter nem szoktatná közönségét módszeresen a kis alkotmánysértések módszerének elfogadtatásához. Hogyan értelmezzük másképp, mikor megnyugtatja a parlamentet, hogy bár nincs törvény a horogkereszt tiltására, ő eltávolította volna a köztársasági elnököt pfujoló dekorált bőrfejűeket, ha történetesen látta volna őket; vagy amikor bejelenti, hogy a törvény elfogadása előtt utasította a rendőrséget, hogy az „önkényuralmi jelképeket” szedessék le?
A képviselők kaptak egy vaskos levelet bizonyos B. G. úrtól. Ebben a feladó beszámol róla, hogy idén március 15-én 3-4 civil ruhás rendőr lekapta a tíz körméről, és az V. kerületi rendőrkapitányságra szállította, mert a Kossuth téren egy maga készítette transzparenst bontott ki „kossuthi választójogot! Elég az évszázad szélhámosságából! Alkotmánybíráktól bűzlik a demokrácia! A parlament tudtával titkos ügynökök! Ölik a népi kezdeményezéseket!” felirattal. Hét órán keresztül tartották őrizetben, s a transzparensét elkobozták. Pedig még horogkereszt vagy sarló és kalapács sem volt rajta.
E sorok írója nem ért egyet az idézett jelszavakkal, de legjobb tudása szerint semmilyen törvénybe nem ütköznek. A rendőri intézkedés tehát politikai véleményt hallgattatott el, politikai mérlegelés alapján. Nincs okunk tehát, hogy ab ovo hitetlenkedjünk Torgyán kissé feltupírozott és saját személyére fókuszált történetével kapcsolatban. S sokkal, de sokkal meggyőzőbbnek tartanánk egy parlamenti vizsgálóbizottságot.
- Belföld [8]