Aprókat tojott idén a nyuszi. Igaz, ezek amolyan Kinder-féle tojások: mielőtt lehámoznánk róluk a sztaniolpapírt és széttörnénk, nem tudhatjuk, mi bújik meg bennük: gladiátor, AWACS-repülőgép, nagy hazugság, piciny államtitkár vagy egyszerűen csak egy másik kis tojat.
Circus medius
Tétlenül azért nem teltek a napok. Egyrészt volt, aki mosómedvét lopott az ünnepekre az állatkertből. Ez pedig, mint Hrabal és Menzel uraktól tudjuk, igen jót tesz unalom ellen. Az Európai Közösség állatszakértői pedig, ezúttal állat- és piacvédelmet keresztezve, húsvét előtt leállították a Kelet-Európából jövő állat-, hús- és tejszállítmányokat. Imigyen mutatták meg mindannyiunk helyét a térképen. Ha nem tudnánk. Jól beleverték az orrunkat Európába – mondotta egy mosdatlan szájú (ám tiszta körmű) barátom. Aztán ott napnyugaton komoly tudományos felfedezéseket is tehettek: ez a járvány minden bizonnyal a szláv nyelvek sajátos grammatikai formáin keresztül terjed.
Nos, ez volt a hiba, mert lett ám felzúdulás bátor külügyünkben. Még hogy mi? Akik itt, a tenger közepén…? Kiknek nemzeti büszkesége immár évtizedek óta azon alapul, hogy 10 év alatt sem tudunk megtanulni oroszul? Ezt azért nem kellett volna ott mondani. Jött is a válasz slágfertig külügyérünktől: ezek az „ekások” itt úgy tekintenek ránk, mint a fenevaddal küzdő gladiátorokra, s ráadásul nem is mindig nekünk szurkolnak, ellenkezőleg. Nos, hogy ki és mi a fenevad, ezt nem tudtuk meg. Ám lelki szemeinkkel láthatjuk, amint síbottal, hálózsákkal kezében küzd a mi Jeszenszkynk a vérnősző vadállattal, a nézőtéren pedig Kohl és Balladur nekihevülten ordítja: iugula, öld meg!
Mielőtt még a történészi vízió ekként magával ragadna bennünket, érdemesebb lenne elgondolkodnunk azon, hogy olyannyira kikezdhetetlenek-e az állítólagos sikerágazat, a külpolitika alapelvei. Amelyik arra a feltételezésre épít, hogy az Európai Közösséghez csatlakozás egyúttal konfliktusmentessé teszi „beilleszkedésünket”, másrészt pedig arra a hallgatólagos elvre, hogy van „magyar különút” odafelé (a mi Mózesünk, száraz lábbal a szláv tengeren keresztül vezet bennünket).
Márványkőkorszak
Amikor már régóta olyan, nyelvi szinten is furcsa kifejezéseket lehet hallani, mint „az európai normának megfelelő (= hosszú, vékony) gumibot”, akkor el lehetne gondolkozni, hogy a tények (mármint: Európa) és az értékek, vágyak (ui. „Európa”) ilyen összezavarására meddig lehet politikát építeni. A „Lieber József” megszólítás ugyanis Európában valóban azt jelenti, ami: megszólítás, és nem annak a rejtjeles kódja, hogy jobban szeretlek, mint Iliescut. Arról nem szólva, hogy agrárpolitikai rendelkezés sem következik belőle. A szakadékba rohanó kapitalizmus utolérésének tréfája immár érvényes kezd lenni Európára. A reális helyzetkép hiánya pedig egyúttal könnyen helyet teremthet, érveket szolgáltathat a modernizáció nyílt és csendesebb ellenfeleinek. Mert miért sietnénk Európába, így a replika, ha azt halljuk: Floridában üldözik az európaiakat!
Valóban furcsa érzés fogja el az embert, ha azt hallja, hogy az Európai Bank székházán a 750 ezer fontért épített igazi carrarai márványborítás „azt fejezi ki, amit az Európai Bank a kelet-európai emberek számára próbál tenni, azaz megváltoztatja, durvából csiszolttá formálja őket”. Ha most valaki azt mondaná az orra alatt, hogy „menjenek a csodába”, bizony nem ellenkeznék. De nem is gondolom, hogy azonnal jelentsük fel Attali urat. Erre ott van Zétényi ítélőmester. S míg ő vádemelget, töprengjünk el Descartes híres mondatának egy lehetséges változatán: úgy látszik, nem csupán a józan ész, de az ostobaság is a lehető legegyenletesebben oszlik el az emberek között.
Kékek, zöldek
Jeszenszky úr ráadásul nem veszi észre az EK-intézkedések mögött bujkáló pedagógiai mozzanatot. Már Plinius azért dicséri a gladiátorviadalokat, a munusokat, „mert még a rabszolgák és bűnözők testében is felébresztik a dicsvágyat és győzni akarást”. Lám, milyen határozottan rendelt el tilalmat kormányunk is, így akadályozván meg, hogy bekerüljön hazánkba a száj és körömfájás. Nem tudni, mi mindent stopolt le határainkon, de az biztos, hogy bizonyos szájfertőzés betüremkedett. Csak itt a karantén megelőzte a fertőzést.
Katona Tamás kedvéért persze nem érdemes módosítani a mondást: ne szólj szám, nem fáj köröm. Régi nótáról van itt szó. A római cirkuszhoz, ha már itt tartunk, szorosan kapcsolódott a kocsiverseny, s a kocsiversenyből nőttek ki a pártok, a „factiók”, amelyek a kedvenc csapat színe alapján különültek el. Vitellius császár pályafutása például először a zöld, majd a kék párt támogatásával haladt előre.
A mai cirkusz, a televízió uralmáért folyó harcra is az antik példa vethet fényt. Lehet, hogy tévednek azok, akik azért félnek a tömegkommunikációs eszközök kormányzati parancsnoklásától, mert így a koalíciós pártok aránytalanul nagy lehetőségeket kapnak nézeteik propagálására. Elképzelhető ugyanis az is, hogy ezzel csak maguknak ártanak. Hadd járassák le magukat, mondta fent említett mosdatlan szájú barátom. Tényleg. Ám akkor is marad valami, amiből sokkal súlyosabb kár következhet. Hallgassuk csak a római cirkuszok történészét, Roland Auguet-t: „Az egyik vagy másik factio pártolása még nem árul el többet egyszerű politikai vonzalomnál… Semmit sem ért meg a hatalmon lévő rendszer természetéből, aki ezzel az igen csekélyke politikai vonzalommal akarja magyarázni a rómaiak versenyszenvedélyét. A cirkusz egyebek közt ártalmatlan eszköz lett a minden felelősségről lemondott nép kezében, hogy kifejezésre juttathassa azt a keveset, ami az állampolgári tudatból megmaradt benne. …A versenyeknek az volt az eredménye – hacsak nem éppen a célja –, hogy elfojtsák a politikai érdeklődést, és a közönyt erősítsék.” Nos, ez az.
Feltámadás, esetleg: élet
Szóval: nagyjából ilyeneket üzent a nyuszi. Szomorítani senkit sem kívánunk, ami persze nem ok arra, hogy ne őrizzük meg épen a gerinc természetes görbületét: kiegyenesítése ugyanis törékennyé teszi a testet. Valami jót azonban megláthatunk a bajban is. Próbáljuk meg például magunkévá tenni a tejesbárányok szempontját; akik ép bőrrel úszták meg a nagy olasz pászka öldöklését. Bizony, lehet, hogy végelgyengülésben pusztulnak majd el. De ha nem is, annyit azonban elbégethetnek nekünk, úton a közel-keleti piacok felé, hogy a feltámadás körüli ideológiai viták hevessége is csillapodhat, ha – legalább húsvét körül – nem adunk okot a feltámadásra.
- A hét üzenetei [6]