Malcolm X-nek, a hatvanas évek polgárjogi harcosának önéletrajzát az amerikai filmipar fekete fenegyereke, Spike Lee filmesítette meg, ennek európai premierjét nagy propagandával harangozták be a berlini filmfesztiválon. Az amerikai, igazi érdeklődéstől és botrányoktól mentes bemutatót hasonló követte Berlinben is: közepes taps, intelligens sajtótájékoztató, minden úgy, ahogy illik. És az is úgy illett, hogy a Spike Lee-féle fehér kontra fekete alaphang ellenpontozásaként persze afrikai filmet is bemutassanak; Berlin mindig is örömmel fogadta a harmadik világból érkező mozit, s ennek jegyében a város kulturális szenátora egy fogadáson most is elsősorban az afrikai, távol-keleti, latin-amerikai résztvevőket üdvözölte. Kár, hogy a teremben egy csinos kínai zongoristanőn kívül szemmel láthatóan mindenki fehér volt…
Az európai filmek túl sok meglepetést nem okoztak: unalmas magánéleti bonyodalmak tették próbára a nézők türelmét, avagy irodalmi adaptációkon pihenhették ki napi fáradalmaikat. (Ez utóbbiak közül egyedül Andrew Birking Cementkert című bensőséges, szép filmje emelhető ki.) A legfeltűnőbb Kelet-Európa távolmaradása a fesztiválról – Nyugat-Európa, úgy látszik, megunt bennünket. Az olyan témákról, mint a fajgyűlölet, a kisebbségek helyzete, a társadalmi mobilitás is csak nyugat-európai rendezők készítettek említésre méltó filmeket. Ilyen volt Thieny Ravalet és Alain Ferrari francia rendezők munkája Szarajevó pokláról, vagy a svéd rendezőnő, Susanne Östen megrázó alkotása (Speak up! Its so dark), amelyben egy kegyetlen szkinhedakció tanúja, egy zsidó orvos beszélgetést kezdeményez az egyik támadóval. Ugyancsak szkinhedek a főszereplői Elke Misselvitz fiatal német rendezőnő Szívdobbanás című filmjének: a tragikus kisvárosi történetben a „csak játékból” elhajított tőr a fekete fiú helyett német szerelmét találja el. Az Arany Medvét végül is megosztva két kínai film nyerte el (Xi Fei: The Women from the Lake of Scented Souls; Ang Lee: Wedding Party). A kínaiak aratnak, hisz az európai filmek másik nagy fesztiválján, a Velencei Biennálén is ők vitték el a fődíjat, az Arany Oroszlánt.
Xie Fei művének középpontjában egy isten háta mögötti kis kínai falu olajütőüzemének tulajdonosnője áll. A 30-as éveiben járó asszonyt nagy szerencse éri, japán üzletemberek segítségével modernizálhatja műhelyét. Az újdonsült vállalkozó mégsem boldog. Lusta, éhenkórász férje semmivel sem törődik, gyengeelméjű fiuknak pedig csak mások megzsarolásával sikerül feleséget keríteni. Javuló, egyre könnyebbé váló megélhetés egyfelől, tradíció és a balszerencse okozta életfogytiglani rabság másfelől. Méltán kapta a látszólag kemény, valójában törékeny szívű családanya-üzletasszony szerepéért Siqin Gaova a zsűri különdíját.
A másik kínai opusz a távolabbi jövőbe kacsingat. A tajvani koprodukcióban, az USA-ban forgatott Mennyegző különböző nációjú szereplőivel, különös témájával (homoszexuális férfiak idilljét megtörő hagyományos házasság kényszere) valódi világpiaci forgalmazásra szánt mestermunka. A film dramaturgiai összetettsége s különös színvilágú képei ellenére sem éri el ugyan Xie Fei alkotásának mívességét, de az ábrázolt emberi kapcsolatok mélysége, árnyaltsága révén mégis magasan emelkedik ki a monumentális képeskönyv jellegű versenyfilmek sorából.
A világ filmművészetét figyelemmel kísérő filmbarát számára most már csak egyetlen dolog maradt: kíváncsian várni, vajon Arany Pálma lengedez-e majd májusban a kínai Oroszlánok és Medvék feje felett.
- Kultúra [6]