Az első halasi iskolaháború 70 évig tartott. 1852-ben kezdődött, amikor Szilády László nagytiszteletű úr rávette a fukar és a kultúrára kevéssé fogékony halasi gazdákat, hogy két pusztájuk jövedelmét ajánlják fel a négyosztályos református algimnázium fenntartására; és 1922-ben végződött, amikor az alapító fiát és utódját, Szilády Áront az egyházi hatóságok fegyelmi vizsgálata alól feloldotta a halál, a gimnáziumépítésre felvett kölcsönöket pedig elrendezte az infláció.
Ennek a háborúnak a hőse Szilády Áron. Nincs magyar iskola, amelynek ennyi köze lenne névadójához. Szilády, az egyik utolsó nagy magyar polihisztor csaknem hat évtizeden át volt a város legnagyobb létszámú és leggazdagabb gyülekezetének a papja. Tizenhárom évig képviselte szűkebb pátriáját a parlamentben. Itt, Halason szerkesztette az Irodalomtörténeti Közleményeket, a Régi Magyar Költők Tárát. Fő műve azonban a gimnázium lett. Hadakozhatott érte a rivalizáló városvezetéssel, szűkmarkú híveivel, és csaknem beleroppant, amíg a legfelsőbb fórumokig elvitt perben tisztázhatta magát a hűtlen kezelés vádja alól.
Nem ő kereste a bajt. Eötvös József iskolatörvénye sürgette, amely előírta Halas számára is a 8 osztályos gimnáziumot és az ennek megfelelő iskolaépületet. Ez végül is 1892-re készült el.
A beépítendő telket Szilády először megpróbálta elperelni a várostól, végül rávette a városatyákat, hogy adják oda maguktól. Az épület 150 ezer forintba került. Ebből 50 ezer forintot az állam adott, 15 ezer forint körüli összeg jött össze magánadományokból. A katolikus gazdák is lemondtak az iskola javára adott földekben lévő hányadukról. Adott a város is, de ami még fontosabb, a törvény szigorával hajtotta be az iskola felépítésére kivetett egyházi adókat. Tisztán egyházi jellegű forrásoknak csak a gimnázium céljaira átadott vagy eladott ingatlanok tekinthetők.
Nehezíti az elszámolást, hogy az iskolaépítők szemében egyház és állam, gyülekezet és önkormányzat nem különült el, mint két önálló fél, legfeljebb két hatalmi centrumnak tekintették őket az egységes egészben. Így azok a tekintélyes polgárok – szám szerint kilencszázan –, akik elküldték képviselőiket a Kultuszminisztériumba, hogy ott a gimnázium államosításáért kilincseljenek, nem liberálisak voltak, csak a reájuk háruló költségeket sokallták. A velük szemben álló presbiterek sem az egyházi szellemet féltették, hanem az egyház hatalmát, amelynek ők is részesei voltak. Ezért támadták magát Sziládyt is, amikor észrevették, hogy: „az egyházi adókirovás ódiumától menekülni akarva”, népszerűségének megőrzése érdekében, pap létére kész lenne a felekezeti iskoláról „lemondani, s a községnek átadni”. Az egyházi és világi hatalomban egyaránt részes Sziládynak ugyanis egy volt fontos az iskolában, az, hogy legyen.
Második háború, avagy az iskola bűnbeesése
A második iskolaháború gyorsan lezajlott, az államosítás során ripsz-ropsz kisöpörték az egyházat az iskolából. A sietségnek áldozatul esett a gimnázium 40 ezer kötetes könyvtára, jórészt még Szilády Áron gyűjteménye. A könyvtárat széthordták, és a füleskosaras-lapátos-teherautós akció során nagyon sok érték eltűnt, és félő, hogy meg is semmisült.
Az Állami Szilády Áron Gimnázium további történetének letagadhatatlan jellemzője az anyagi gyarapodás. Hat tantermes új szárnyat építenek az iskolához, gazdagon felszerelt szertárakat alakítanak ki, sportpályákat, klubhelyiségeket létesítenek.
A környéken megszaporodnak a középiskolák, így fokozatosan szűkül a gimnázium beiskolázási körzete, ugyanakkor nő a tanulók létszáma. Az egykori elit iskola inkább a gondosan összeválogatott tagozatos osztályokban őrzi hagyományait, miközben egyre többen járnak ide azért, hogy pályaválasztásukat elodázhassák. Ráadásul az intézmény keretei között Egészségügyi Szakközépiskola létesül, eltérő társadalmi bázissal, feladattal, szemlélettel. Mindazonáltal az iskola a különféle tanulmányi versenyeken és főként a továbbtanulási eredményeivel megtartotta tekintélyét a régióban.
Harmadik háború, avagy az iskola feltámasztása
A harcot a reformátusok kezdték, és ők tartják életben. A harmincezer lakosú Halason a református egyháznak körülbelül ezer, adófizetést vállaló híve van. Ebből a múlt évben hétszázan fizettek. Az aktív mag pedig, amely az iskolaügyben is észrevétette magát, legfeljebb kétszáz főre tehető. Tiszteletre méltó emberek, akik az elmúlt időszakban is kitartottak az egyház mellett, gyermekeiket is erre nevelték, hajlandóak többletmunkára, anyagi áldozatokra az ügy érdekében. Az ő őseik vásárolták vissza valaha a könnyelmű király által elzálogosított várost, de aztán már e század első felében kisebbségbe kerültek a bevándorlókkal szemben. Birtokaik és a helyi közéletben tradicionálisan betöltött pozícióik révén még megőriztek valamit a régi hatalomból, ám a pártállam ezt is elvette tőlük. A gimnázium talán az utolsó lehetőség számukra, hogy megint fontos, az egész várost érintő kérdésekben dönthessenek.
Látványosan melléjük állt dr. Hegedűs Lóránt püspök is, aki személyes ügyének tekinti az iskola visszafoglalását.
Az egyházi szándékok útjában a legfőbb akadályt a város lakossága jelentette. Ezen a téren nem igényelték a rendszerváltást.
A gimnáziumot a demokrácia vívmányaként kapta meg a személytelen államtól a város önkormányzata. A közügyek iránt érdeklődő helyi lakos egyáltalán nem boldog, ha azt mondják neki, hogy a gyermeke továbbtanulási esélyeit jelentő intézmény fölött 1993 őszétől már nem az általa választott testület gyakorolja a felügyeletet, hanem a számára ismeretlen összetételű presbitérium. És ez elsősorban nem elvi kérdés. Az egyházi illetékesek nyilatkozataiból az derül ki, hogy a négyosztályos gimnáziumot hat-, nyolc-, sőt tizenkét osztályosra kívánják felfejleszteni, ami jelenlegi felvevőképességét kétharmadára, a felére vagy az egyharmadára csökkentené. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy egy regionális református iskolának értelemszerűen nagyobb lenne a beiskolázási körzete, akkor érthető a félelem, hogy a halasi diákoknak jóval kevesebb hely jutna, mint korábban. Aziránt sincs kétség, hogy erre a kevesebb helyre előnyt élveznének a református gyülekezet gyermekei. Ezek után senkinek nem okozott meglepetést, hogy amikor az önkormányzati képviselő-testület – saját álláspontjának kialakításához – kikérte a potenciális iskolahasználók szüleinek véleményét, a többséget még a visszaállítandó egyházi gimnázium ökumenikus jellege sem nyugtatta meg. 1684-en küldtek vissza értékelhető választ, 76 százalékuk két iskola esetében a világiba járatná gyermekét. Maguk az érdekeltek még elutasítóbbak. A gimnázium tanulói közül minden hatodik iratkozott be hitoktatásra, református hittant minden huszadik tanul.
A liberális többségű halasi képviselőtestületben csupán két SZDSZ-es városatya szavazott az ebben a kérdésben mindig kemény fegyelmet tartó kormánykoalícióval, de a hasonlóan fegyelmezett szocialisták biztosították a liberális álláspont győzelmét. Ez pedig az volt, hogy az egyházi szándék ellenére kikérik a lakosság véleményét. Ennek figyelembevételével pedig az önkormányzati testület kétszer is úgy döntött, hogy Halasnak szüksége van világi gimnáziumra is, tehát a Sziládyt csak teljes kártérítés ellenében adhatja át, és csak akkor, amikor a kárpótlásból felépült új intézményben is megkezdődhet a tanítás.
A reformátusok mindenáron el akarják kerülni a teljes kártérítést. Nemcsak azért, mert reménytelenül szűkös az állami keret, hanem inkább azért, mert egy, a jelenlegivel azonos nagyságrendű világi gimnázium egyszerűen lehetetlenné tenné az ő indulásukat. A tanulói létszám feltöltéséhez egy új kollégiumra, a tanári kar megszervezéséhez pedig nagyon sok lakásra lenne szükség. A részleges kártérítést taktikai okokból nem tartják elképzelhetetlennek, ugyanakkor előszeretettel hangsúlyozzák: fölösleges, sőt káros lenne Halasnak két gimnázium.
Taktikájuk érdekes kettőséget mutat: tartalmilag látszólag egyre engedékenyebbek, eszközeikben viszont egyre keményebbek. Először református gimnáziumról ábrándoztak, az igénylést református tulajdonú, ökumenikus gimnáziumra adták be, most a református tulajdonú, városi gimnáziumnál tartanak. A tanári kar az ábrándokban színtiszta református volt, a beadvány idején pedig keresztény lelkületű. A félreértéseket elkerülendő azt is megmondták – helyi és egyetemes példákkal illusztrálva – ki nem taníthat a Sziládyban a visszavétel után. (A konkrét személyt fedő „ateista történelemtanár” kategóriája mellé a püspök úr olyan példát is említett, mint Jean-Paul Sartre, aki feltámadván szintén hiába kopogtatna be tanári állásért a halasi parókiára.) Ma már mindenkire igényt tartanak, csupán a pártállami igazgató fölé rendelnének egy garantáltan református lelkületű szellemi vezetőt.
Az iskolaháborúkat a környezet is meghatározza. Nagyvárosban könnyebben érvényesülnek a pártszempontok, falun személyes indokok döntenek, kisvárosban ez a kettő szétválaszthatatlanul összekeveredik. Tóth Zoltán polgármestert nehéz az ateizmus bajnokának beállítani a halasiak előtt, hiszen pedagógus szüleit még a Rákosi-korban is zaklatták nem is túlzottan titkolt klerikális kapcsolataikért.
Még a gimnázium igazgatójával sem könnyű a helyzet. Az egyház oldalán csatázók megeresztettek ugyan egy-két célzást arra, hogy a megyei MSZMP vezérkara a halasi gimnáziumba próbálja átmenteni magát, de a halasiak zömét sem a kompromittáló funkció nem érdekli, sem azok az érdemek, amelyeket dr. Szabó Miklós megyei első titkárként Pozsgay és Nyers oldalán szerzett a rendszerváltásban. Szabó másfél évtizedig volt első titkár Halason, ez azonban nem akadályozta meg volt tanárkollégáit abban, hogy már az Antall-kormány felállása után elsöprő fölénnyel, titkos szavazással a gimnázium igazgatójának válasszák meg. Talán nem is szakértelme döntött elsősorban, hanem morális tartása, mondhatni protestáns módra puritán életmódja.
A püspök úr szerint „aki akadályozza ezt a jogos rendezést – akarva vagy akaratlan –, szövetségesévé válik a szájbavizelőknek, a Moszkvából irányított rablóknak”. És nehogy homályban maradjon, kikről van szó, a helyi lap következő számában a püspököt meginterjúvoló megyei MDF-es publicista, Farkas P. József még egyszer bevési az olvasó tudatába: „…milyen borzasztó kor volt, amikor kedvük szerint bárkit megalázhattak – akárcsak egy városi első titkár javaslatára is a kádárista–rákosista barmok.” A pontos célzás ellenére ez a szájbavizelés önveszélyes fegyvernek bizonyult. Szeptemberi nyilatkozatát november 12-i dátummal dr. Hegedűs Lóránt püspök, a zsinat lelkészi elnöke is jónak látja helyreigazítani: „A Halasi Tükörben ez év szeptemberében velem közölt interjú nem a valóságnak megfelelően adta vissza szavaimat a nyilvánosságnak. Egyháziatlan kifejezései ellen tiltakozom.” A riporter válasza: „Tisztelt Püspök Úr! Isten tudja…”
Békeperspektívák, avagy közeledik a feltámadás ünnepe
A pártatlan tárcaközi bizottság március 10-én közölte a halasi polgármesterrel, hogy a reformátusok visszakapják gimnáziumukat, a döntés végleges. Mivel a megátalkodott önkormányzati testületre jó szóval nem lehetett hatni, a kultuszkormányzat kénytelen volt kárpótlásként felajánlani egy tizenhat osztályos világi gimnázium építésének a finanszírozását.
Reménytelen helyzetben deus ex machina! A reformátusok még három évet várnak, aztán a világi gimnázium átvonul az új épületbe, a halasi szülő pedig abba a gimnáziumba küldi a gyerekét, ahova akarja.
Hát éppen ez a baj! Ha senki nem változtat eddigi meggyőződésén, három év múlva a világi iskolának lesz tanára, diákja, fejkvótája, a reformátusoknak maradnak a falak, a hagyományok, az anyagi gondok és a blamázs. Ezért kezdtek megbékélés helyett zajos, kétségbeesett kampányba, hogy rákényszerítsék az önkormányzati testületre, akkor sem fogadja el a másik gimnáziumot, ha már ingyen adják. Cikkeztek, agitáltak, aláírásokat gyűjtöttek, és közben puccsra készültek a kulisszák mögött. Nem is reménytelenül. A lakosság körében ugyan nem sok sikert arattak, de néhány, biztosnak tűnő liberális képviselő egyenkénti átprogramozásával közel jutottak ahhoz, hogy a város a megszenvedett győzelem előtti pillanatban önként megadja magát.
Szerencsére a harcos Nagy István tiszteletes már a nagykőrösi református tanítóképző rektora. Utóda, a kitűnően taktikázó Bödecs Pál most is időben ismerte fel, hogy egy kierőszakolt elutasítás pirruszi győzelem lenne, amely igencsak megrepedeztetné a városért élő egyház amúgy is nehezen összeálló imázsát. A március 19-i képviselő-testületi ülésen a konzervatívok liberális-szocialista ellenfeleiket saját – eddig a kormánypárti képviselők számára elfogadhatatlannak kikiáltott – javaslatuknak némileg módosított változatával lepték meg, amit meg is szavaztattak. Eszerint három évig két intézmény működik a Szilády jelenlegi épületében, aztán ki-ki boldogul, ahogy tud. Ezzel az immár egyhangú határozattal a háta mögött mehet a polgármester a tárcaközi egyeztető bizottság elé, ahol persze még mindig visszavonhatja korábbi bőkezű ajánlatát a kormány.
A tanulságok azonban már visszavonhatatlanok.
Március 25-én megszületett a döntés. A Tárcaközi Bizottság elfogadta a halasi önkormányzat képviselő-testületének igényét, és 300 millió forintot biztosít az új gimnáziumra. De a végső szót a kormánynak kell kimondania – a tervek szerint – májusban.
- Belföld [8]