Skip to main content

Vidéki történetek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1. Felségsértés Nagyvisnyón

Végül is nincs abban semmi különös, hogy nemcsak az országunk legfőbb irányítói (és történészei) között, hanem Nagyvisnyón is akadnak, akik úgy vélik: bizonyos magas állami tisztségeket betöltők élvezzenek védettséget, ne lehessen őket büntetlenül sértegetni. Így gondolkodhattak a helyi általános iskola vezetői is, amikor a közelmúltban fegyelmi eljárást indítottak az egyik kolléganőjük ellen. A nyugdíjas tanítónő Egerből járt ki a falusi gyerekeknek történelmet tanítani. Állítása szerint mindaddig közmegelégedésre, amíg az igazgatóhelyettes leányának be nem írt az ellenőrzőjébe valami stikli miatt. Még aznap felfüggesztették, és a sebtében összeállított bűnlajstromban kivizsgálandó fegyelmi vétségként a felségsértés vádja is szerepelt.

A megállapított tényállás szerint az idős pedagógus óráján IV. Béláról beszélt, és azt találta mondani: nem volt egészen helyes, hogy a király a tatárjárás idején egy igen nehéz és válságos helyzetben elhagyta országát. Hiszen a süllyedő hajó kapitánya is utoljára távozik a fedélzetről. „Ti mit gondoltok erről, gyerekek?” – tette fel a kérdést, a következmények ismeretében talán kissé meggondolatlanul. Egyikőjük ugyanis tömören így fogalmazta meg véleményét: „Hát nagy ganaj volt!”

A nevelő pedig ahelyett, hogy királyunkat megvédte és a felszólalót megrótta volna, csupán kiigazította: „A helyesebb kifejezés – nem tájszólásban – az, hogy gané.”

2. Polgár(mester)-háború

Még a múlt év elején Szajla polgármestere levélben tudatta az Egri Közúti Igazgatósággal, hogy a településüket jelző tábla nem Szajla és Terpes tényleges határvonalán van, s ezért intézkedést sürgetett. A hivatal jó fél év elteltével reagált: az érintettek próbáljanak egyezségre jutni, az igazgatóságnak a vitában nincs hatásköre, a tábla ezért egyelőre ott marad, ahová tették.

A válaszba a szajlaiak persze nem nyugodtak bele. Szerintük a (még az elmúlt rendszerben összekényszerített) két község szétválásakor a helységnévtáblát tévesen rakták le Szajla „szívében”, az igazi határ jóval odébb, az italbolt környékén húzódik.

Az idő múlásával a szajlaiakat egyre jobban irritálta ez az állapot. Végül is a közelmúltban a lebetonozott tartóoszlopokat elfűrészelték, és a táblát átcipelték a kocsma mellé.

Ez a cselekedet viszont a szomszéd községbeliek haragját váltotta ki. És Terpest sem akármilyen népek lakják! Jobbágyaik annak idején az elsők között álltak Dózsa György mellé. Ezúttal mégsem kiegyenesített kaszákkal próbálták a rajtuk esett sérelmet orvosolni, hanem polgármesterük – a törvényességet messzemenően szem előtt tartva – rendőrségi feljelentést tett, eme, szerinte „politikai jelentőségű” bűntényben. A nyomozás azonban nem járt eredménnyel: a fűrészelőket és cipekedőket senki sem hallotta, senki sem látta. Ezért az eljárást megszüntették a tettesek ismeretlen volta miatt. A határvitában azonban a rendőrök – s később az ügyészség – nem foglaltak állást. És bárhová fordultak, nem segítettek rajtuk egyéb hivatalok sem.

A terpesiek közül most sokan gondolnak nosztalgiával a régebbi korokra. No egyelőre nem Dózsát sírják vissza, csupán azokat az időket, amikor az ilyen esetekben be lehetett menni támogatásért a nagy hatalmú pártbizottságra. De hová mehetnek most?

3. Bőrfejűek pedig nincsenek

A legnagyobb egri lakótelepet, a Csebokszárit annak idején úgy tervezték meg, hogy a panelházak kontúrjaiból felülnézetből a CCCP legyen kiolvasható. Ám hogy ebben az internacionalista építészmérnöki leleményben gyönyörködhessünk, repülőgépre kellene ülnünk. Erre pedig az itt lakók többségének már akkoriban sem tellett.

Ahhoz viszont nem kell a magasba emelkedni, hogy a lakótelep egyik kilencemeletes épületének az oldalfalán a minap odapingált „ÉLJENEK A CIGÁNYOK!” feliratot elolvashassuk. Utóbb valaki e mondat elejét égy „F” betűvel toldotta meg, amely szövegkorrekció persze önmagában nem bizonyítja, hogy a cigányoknak valóban okuk lenne a félelemre. Erre volt kíváncsi a helyi önkormányzati testület is, amikor bizottságot alakított annak kivizsgálására: Eger tényleg a szkinhedek fellegvára-e, avagy mindez csupán néhány szenzációhajhász újságíró fantáziájának terméke. A bizottság alig titkolt célja – bizonyos idegenforgalmi érdekektől is vezérelve – lényegében ez utóbbinak a bizonyítása volt.

És amint arra számítani is lehetett, megnyugtató eredményre jutottak: Egerben sincs több újfasiszta, mint akárhol másutt. Legfeljebb nemzeti érzelmű fiatalok vannak.

Mindezt pedig annak ellenére állapították meg, hogy a főügyészség képviselője mintegy kéttucatnyi konkrét bűnesetet ismertetve kijelentette: „A tények azt igazolják, hogy az egri szkinhedmozgalomnak meghatározó a szerepe. Nem eltúlzottak azok a megállapítások, hogy Eger a mozgalom egyik központja.”

A legérintettebbeket, a cigányokat nem kérdezték meg. Pedig ők talán azt is elpanaszolták volna, hogy amíg a bőrfejűek Eger belvárosában külön irodával rendelkeznek, a cigányszervezetnek ugyanezt évek óta nem sikerült elérnie.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon