A mentőszolgálatnál anélkül mondtak fel neki, hogy kikérték volna a felsőbb szakszervezeti szerv hozzájárulását. Bár nem minden esetben lehet kimutatni az ok-okozati összefüggést a szakszervezeti tevékenység és az elbocsátás között, a törvény azért védi a tisztségviselőket, mert a munkáltató könnyen találhat olyan „szakmai” kifogást, amire hivatkozva megszabadulhat tőlük, ha „kellemetlenkednek”. Sántosiné jogi képviselője, Bálint Anna elmondta, Sántosiné az elbocsátását megelőzően négy évig dolgozott a csurgói mentőállomáson. Véleményét sosem rejtette véka alá, és ez nem aratott osztatlan elismerést felettesei körében. Az alkalom, amire hivatkoztak végül, az volt, hogy nem töltött ki pontosan egy mentőutalványt, így késlekedve szállítottak haza egy lábgipszes beteget. A mentőszolgálat fegyelmivel mondott fel, és új munkaerővel pótolta a kollégát.
Az elsőfokú, majd a Somogy Megyei Bíróság helybenhagyta a munkáltatói döntést, a szakszervezeti tisztségviselőnőnek csak egyetlen lehetősége maradt kezdeményezze a Liga a Legfelsőbb Bíróságon a törvényességi óvást. November 6-án a Legfelsőbb Bíróság, megsemmisítve a megyei bíróság ítéletét, visszahelyezte állásába Sántosinét. Jól jött a helyi elfogultságoktól mentes határozat, amikor már munkanélküli-segélyen élt.
1993. február elsején a főigazgató felrendelte Sántosinét Budapestre. Felajánlotta neki, hogy másfél hónapra visszaállítják munkaviszonyát, de aztán közös megegyezéssel megszüntetik. Nem kell munkába lépnie, ráadásul végkielégítést is kap. De ő továbbra is ragaszkodott a Legfelsőbb Bíróság döntéséhez. Végül abban maradtak, hogy február 8-án a csurgói mentőállomáson szolgálattételre jelentkezik, addig szabadságát tölti. Az ügyvédnő kérése ellenére nem született a tárgyalásról írásos feljegyzés.
Néhány nap elteltével azonban a megyei főorvos levélben utasította Sántosinét, hogy Kaposváron (!) jelentkezzen szolgálattételre. Igaz, így a főorvos, hogy fegyelmi ügyét a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította, de erről ők nem kaptak értesítést. Ennek ellenére hajlandók felajánlani egy kiküldetéses siófoki munkahelyet, mivel az ottani mentőállomáson megüresedett egy státus. A megyei főorvos véleménye szerint a közalkalmazotti törvény alapján ezt a kiküldetést elrendelheti, egyébként pedig – tette hozzá – az ő szemszögükből továbbra is érvényes a fegyelmi.
Sántosiné egy hét gondolkodási időt kért, hogy elvállalhatja-e a lakhelyétől 150 kilométerre lévő állást. De mielőtt ez eltelt volna, kapta a munkaadói felszólítást, hogy február 15-én vegye fel a munkát Siófokon. Dr. Bálint Anna ekkor azt tanácsolta védencének, hogy ne fogadja el ezt az ajánlatot, hiszen a bírósági határozat az eredeti munkaviszony visszaállítását rendelte el. A Munka Törvénykönyve szerint is csak különösen indokolt esetben, két hónapra rendelheti el a munkáltató az állandó lakhelyen kívüli munkavégzést, és csak akkor, ha ez nem jár a munkavállalóra nézve aránytalan sérelemmel. Ezt közölte Sántosiné a megyei főorvossal, amire válaszul táviratban tudatták vele, hogy további intézkedésig ne jelentkezzen sehol.
Igyekezett közben megpuhítani a helyi mentőszolgálat Kékesi Sándornét, a csurgói városi Liga szakszervezet elnökét is, hadd mondhassanak fel Sántosinénak „minőségi csere” címén, a helyére felvett „jelenlegi jó dolgozó” javára. Kékesiné ebbe nem egyezett bele.
A mentőállomáson dolgozók újságírói kérdésekre nem válaszolhatnak, „a kérdésekkel a megyei főorvoshoz kell fordulni”, de a Beszélő telefonos érdeklődésére a megyei főorvos sem bizonyult közlékenynek. Így nem sikerült hitelt érdemlően tisztázni, hogy aláírattak-e a dolgozókkal egy nyilatkozatot, amely szerint nem hajlandók együtt dolgozni Sántosinéval. Úgy tudni, a 12 régi dolgozó közül hárman írták alá, de kötélnek állt négy új dolgozó is, akik nem is ismerhették Sántosinét. Állítólag így beszélték rá őket „Alá kell írni, mert a főorvos úr ebből méri le, hogy ki milyen ember.”